Hírek

Idegenforgalmi konferencia Kaposváron

Nagyságrendekkel több pénz jut az elkövetkezendő hat évben a vidék, ezen belül a falusi turizmus fejlesztésére - hangzott el február elején, Kaposváron az év első hazai turisztikai kiállításához kapcsolódó konferencián. Zsámboky Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója felhívta a figyelmet arra: önmagában a szálláshely nem elég vonzó. Szükség van programokra és egy olyan kommunikációs rendszerre, amelynek révén a meghirdetett lehetőségekről előzetesen tájékozódhatnak az érdeklődők. A falusi turizmus fejlesztésére fordítható forrásokról, illetve pályázatokról Bene Mária a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium osztályvezetője elmondta, hogy a tárca elkészítette a nemzeti SAPARD-tervet, amelyet várhatóan április végén fogad el az Európai Unió. Ebben vidékfejlesztésre, ezen belül is agrárfejlesztésekre évente több mint 14 milliárd forint pályázati forrás szerepel. A humáninfrastruktúra fejlesztésére például száz százalékos támogatásra lehet pályázni, a házi-és kézművesiparral foglalkozók pedig 50 százalék erejéig vehetnek igénybe támogatást. A forráslehetőségek között szerepel az agrártárca és a Gazdasági Minisztérium közös pályázata, amelyhez az idén csatlakozik a Nemzeti és Kulturális Örökségek Minisztériuma is. Ez mintegy 400 millió forint támogatási lehetőséget jelent.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 1-2. szám * 2000. január - február
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.