| ||
Kós Károly Díj '99.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára, Dr. Tamás Károly 1999. december 16-án adta át az 1987-ben alapított Kós Károly díjakat az FVM épületében, ami az önkéntes, nagyrészt társadalmi munkában végzett településvédő és szépítő munkát hivatott elismerni. Évente három egyéni és három közösségi Kós Károly Díj adható. A bizottság javaslata alapján díjat adományoztak a következő személyeknek és közösségeknek: Dr. Winkler Gábor egyetemi tanárnak, Pápa város főépítészének, akinek szakmai munkája az építészeti örökség védelmének számos területén kimagasló. Az építészeti értékek helyi védelmének egyik úttörője. Nevéhez fűződik Pápa város rendezési terve, amely példaértékűnek tekinthető. Egyetemi oktatóként, valamint hazai és nemzetközi szervezetek tisztségviselőjeként sikerrel képviseli az épített környezet értékeinek - benne a műemlékek - ügyét. Pál István, Szanticska Önkormányzatának vezetője részére a kihalásra ítélt falu fejlesztéséért, revitalizációjáért, szépítéséért végzett munkájáért. Hatékony közreműködésével elkészült Szanticska rehabilitációs rendezési terve. A falu fejlesztése irányításával egyedülálló a település történetében. Dr. Endrey Walter professzor, a történelem tudomány doktora részére, akinek a főváros történelmének kutatása eredményeként számos cikke és tanulmánya jelent meg Budapest múltjából. A díjazás aktualitását az adja, hogy ismét otthona van a Magyar Textilipari és Textiltörténeti Múzeumnak, amely az ő kitartó munkájának eredménye. A Kós Károly Egyesülésnek, amely 1988. december 10-én több önálló építésziroda elhatározása nyomán jött létre. Kós Károly személyes példaképe az egyesülést alkotó szervezet tagjainak. Nemcsak építészeti munkássága, vagy a népi építészettel kapcsolatos felfogása miatt, hanem alázata és a megfelelő helyen és időben végzett helyes cselekedetei miatt. Az Építéstudományi Egyesület részére, mely idén ünnepli 50 éves fennállását. Az elmúlt fél évszázad alatt kiemelt célja volt a szakmai hagyományok őrzése, ápolása és tovább adása. Országos rendezvényei, konferenciái a pezsgő szellemi élet bizonyítékai, amelyek különösen fontosak abból a szempontból, hogy itt találkozhatnak, tapasztalatokat cserélhetnek a szakma különböző területein tevékenykedő szakemberek. A Népligetben létesített Bajnokok Sétánya és Millenniumi Emlékpark képzőművészeti alkotásainak szerző-csoportja részére. Az alkotó közösség tagjai a kortárs portrészobrászat jelentős műveit hozták létre, új alkotásokkal gazdagították a parkot. Péter Annamária Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 1-2. szám * 2000. január - február Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |