| ||
|
PÁLNÉ KOVÁCS ILONA: Regionális politika és a közigazgatás - DialógCampus Kiadó, 1999. A szerző az MTA RKK Dunántúli Tudományos Intézetének igazgatója, a politikatudomány kandidátusa. Kutatásaival nagy mértékben szolgálta a hazai önkormányzati és területfejlesztési intézményrendszer kialakítását. Széchenyi ösztöndíjasként tanít a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági és Bölcsész Karain. Hazai és Nemzetközi konferenciák rendszeres előadója, több mint 200 publikáció szerzője, számos hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja. A könyv célja Mind a területi közigazgatás szervezés, mind a regionális politika azzal a problémával néz szembe, hogy tisztáznia kell a központi és helyi-területi szereplők közötti munka illetve hatalom megosztást, mégpedig úgy, hogy az új struktúrák egyaránt megfeleljenek a demokratizmus, a hatékonyság és az EU konformitás szempontjainak. A kilencvenes évek eleje óta zajló ún. megye-vita, majd az ahhoz csatlakozó regionalizálási törekvések, társulva a szétaprózott települési önkormányzás már jelentkező diszfunkcióival jelzik az elméleti-tudományos tisztázás szükségességét, még akkor is, ha a kérdések megválaszolása természetesen alapvetően a politika kompetenciája lesz. A könyv a területfejlesztési politika szükségletei oldaláról vizsgálja a nemzetközi porondon és hazánkban lezajlott területi igazgatás-szervezési folyamatokat, törekszik a regionális politika és a területi közigazgatás szervezésének összefüggéseit komplexen bemutatni, jelezve az elképzelhető illetve kívánatos fejlődési irányokat. Az alkalmazott módszerek között nemcsak a működést reprezentáló különböző dokumentumok elemzése szerepel, hanem a szereplők körében folytatott interjúk és kérdőívek is. A szerző viszonylag nagy figyelmet szentelt a területi intézményrendszert szabályozó joganyag elemzésének, de a munka jelentős mértékben tartalmaz elméleti igényő, fogalomtisztázó részeket, a vonatkozó hatalmas szakirodalom jelentős, legfontosabbnak ítélhető részét tanulmányozva, miután a regionális tudomány és a közigazgatás-tudomány határán húzódó témaválasztás szükségessé tette az elméleti összefüggések értékelését. Emiatt vált szükségessé a történeti illetve nemzetközi összehasonlító módszer alkalmazása is. A könyv tananyagként szolgálhat mind a területi közigazgatással, mind a területfejlesztéssel foglalkozó graduális és posztgraduális felsőoktatásban, a legszélesebb társadalomtudományi spektrumon (igazgatás és jogtudomány, politológia, szociológia, regionális tudomány). A könyv a szerző akadémiai doktori értekezésének továbbfejlesztett változata.
A szerző Pálné dr. Kovács Ilona az MTA RKK Dunántúli Tudományos Intézetének igazgatója, a politikatudomány kandidátusa. Kutatásaival nagy mértékben szolgálta a hazai önkormányzati és területfejlesztési intézményrendszer kialakítását. Széchenyi ösztöndíjasként tanít a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági és Bölcsész Karain. Hazai és nemzetközi konferenciák rendszeres előadója, több mint 200 publikáció szerzője, számos hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja.
Megrendelő3>Visszaküldendő:MTA Regionális Kutatások Központjának 7601 Pécs, Pf. 199. Tel.: (72) 212 755, fax: (72) 233 704, E-mail: tompos@dti.rkk.hu Alulírott megrendelem a Dialóg Campus Kiadó gondozásában megjelent alábbi kiadványt: Pálné Kovács Ilona: Regionális politika és közigazgatásBudapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó. 1999. 282 oldalISBN 963 9123 58 7Ára: 2980 Ft + postaköltségTartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 3. szám * 2000. március Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |