Településügy

Bekérették a román nagykövetet

Állami felelősség

Az immár ismételten bekövetkezett, határokon átterjedő romániai eredetű környezetszennyezés még egyértelműbben veti fel az állami felelősség kérdését - nyilatkozta Bagi Gábor helyettes külügyi államtitkár, miután a március 10-ei, újabb tiszai környezetszennyezés után a Külügyminisztériumba kérették Petru Cordost, Románia budapesti nagykövetét.

Magyarország a román kormány azonnali és hathatós intézkedését, valamint együttműködését várja el - hangsúlyozták a tárcánál. A szóvivő közleménye szerint hazánk fontosnak tartja, hogy a következmények kezelésébe, valamint a környezetbiztonsági helyzet erősítésébe bevonják a nemzetközi szervezeteket is. Szorgalmazták, hogy a Tisza romániai vízgyűjtőterületén található ipari létesítmények környezeti biztonságát a határon átterjedő újabb szennyezés megakadályozása érdekében nemzetközi szakértők bevonásával haladéktalanul és átfogóan vizsgálják meg. A magyar fél javasolta, hogy az Európai Bizottság ciánszennyezés nyomán felállított uniós munkacsoportja ezt a feladatot kezelje elsődleges prioritással. Ugyancsak román együttműködést várnak a Duna védelmére vonatkozó egyezmények érvényesítésében is. Az egyezmények rendelkezései szerint rendkívüli ülés összehívását három delegáció együttesen javasolhatja, s a magyar fél azt tartaná kívánatosnak, ha ezt Románia, Magyarország és az EU kezdeményezné. A magyar fél azt is jelezte, hogy az átfogó és tartós rendezés érdekében szakmai és diplomáciai eszközökkel egyaránt kész együttműködni a potenciális veszélyforrást jelentő technológiák biztonságossá tételében. Javasolták egy 1986-ban kötött határvízi együttműködési egyezmény s az 1997-ben aláírt, de román részről még nem ratifikált kétoldalú környezetvédelmi megállapodás korszerűsítését és mielőbbi jóváhagyását.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a magyar kártérítési igények érvényesítésétől hazánk ez alkalommal sem tud eltekinteni. A román nagykövet a felvetések továbbítását ígérte és úgy nyilatkozott, hogy román részről készek a teljes körű együttműködésre.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 3. szám * 2000. március
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.