Hírek

A Résztvevők az interneten is

Virágos Magyarországért 2000.

A Virágos Magyarországért országos környezetszépítő mozgalom szervezőbizottsága az önkormányzatok közreműködésével a 2000. évben emlékfa-ültetési programot hirdetett a millenniumi rendezvényekhez kapcsolódva.

Az európai versenyhez (Entente Florale) csatlakozva a magyar szervezet célja, hogy a millennium évében kétezer emlékfát ültessen hazánkban, emléket állítva ezeréves államiságunknak, az évszázados magyar kertkultúrának és a napjainkban egyre fontosabb szerepet betöltő környezetvédelemnek. A díszfa ültetés legfőbb üzenete az új évezred fiatal generációjához szól, hiszen a fák adta tiszta levegőt ők élvezik majd.

Az emlékfákat országosan 2000. március 7-én ünnepélyes keretek között ültették el neves személyiségek, gyerekek és a lakosság részvételével. A programra közel 500 település önkormányzata jelentkezett, és több mint négyezer fát kívántak elültetni.

A szervezőbizottság rajzpályázatot hirdetett az ország valamennyi alsó- és középfokú oktatási intézményében. A rajzverseny célja a millenniumi ünnepségsorozathoz kapcsolódó, az országban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő környezetszépítő munka kifejezésére utaló jelkép, szimbólum megtalálása. Több mint hatszáz rajz érkezett, melyek közül a nyertes diákokat és iskolájukat Környei László, az Oktatási Minisztérium közoktatási helyettes államtitkára fogja jutalomban részesíteni. A rajzokból különböző helyeken kiállításokat tervez a zsűri.

TAVALYI EURÓPAI EZÜSTÉRMESEK

Ismét meghirdették a Virágos Magyarországért országos környezetszépítő versenyt. A településeket szakmai zsűri értékeli különböző környezetvédelmi, esztétikai és turisztikai szempontok alapján. A versenyt meghirdetők és a mozgalmat szponzorálók két fődíjat és számos különdíjat adnak át a szeptemberi eredményhirdetésen. A fődíj: Magyarország képviselete a 2000. évi Európai Virágos Városok és Falvak versenyén város és falu kategóriában.

Az Európai Virágos Városok és Falvak eredményhirdetésére 1999. szeptember 10-én került sor a németországi Augsburgban. Hazánkat Tata és Bük képviselte a nemzetközi környezetszépítő versenyben. Az Entente Florale díjkiosztó ünnepségén mindkét települést egy-egy ezüstéremmel jutalmazták. A versenyben összességében 10-10 európai város és falu vett részt. A most elért szép eredmények együtt járnak a nemzetközi hírnévvel, amely elsősorban az idegenforgalom fellendülését eredményezheti.

KÖRNYEZETSZÉPÍTÉS - VENDÉGVÁRÁS

A versenyt csakis az önkormányzatok és a lakosság együttműködésével lehet megvalósítani. Nem a nyugati típusú virágosítást kívánják támogatni, hanem a magyar fajtákat részesítik előnyben.

Magyarország mindig sikeresen vett részt az európai versenyeken, maga mögött hagyva Nagy-Britanniát is. Igen szép példája ennek Eger, Veszprém, Balatonföldvár, Siófok, vagy a falvak között Noszvaj, Császártöltés, Ozora és Pusztamérges. Közülük Siófok és Pusztamérges - mint az 1996-os hazai verseny város, illetve település kategóriájának nyertesei - a Nemzetközi Virágosítási Versenyben első illetve harmadik helyezést értek el. 1998-ban Hévíz ezüstérmet, Csemő pedig bronzérmet szerzett.

Magyar kezdeményezésre 1998-tól lehetőség nyílt arra, hogy a mozgalmat Interneten is figyelemmel kísérhessük. Sok kicsi település részére ez a bemutatkozás adja meg a lehetőséget, hogy kiléphessenek a nemzetközi életbe.

A bemutatkozó képsorok a következő Internet címen érhetőek el: www.viragos.info.hu

m.j.

A magyarországi verseny kezdete óta a turizmus irányító szervezete lelkes támogatója a hazai mozgalomnak. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal jogutódjaként ma a Magyar Turizmus Rt. végzi a verseny szervezési feladatait. A turizmus marketing szervezete, csakúgy mint minden turisztikai szakember, meggyőződéssel vallja, hogy vendéget fogadni csak esztétikus, harmonikus és tiszta környezetben lehet. Mi sem bizonyítja e kézenfekvő állítást jobban, minthogy a versenybe benevezett, turisztikailag frekventált területen elhelyezkedő települések egyedül a virágosítási akciónak is számos pótlólagos vendégéjszakát köszönhetnek.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 3. szám * 2000. március
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.