| ||
|
Hefele-díjas építész-főépítész
Szombathely Megyei Jogú Város számos díjat alapított a városért dolgozó, kiemelkedő munkát végző személyek kitüntetésére. Ezek közül az egyik legjelentősebb a Hefele-díj, amit a városfejlesztés és az építészet terén tevékenykedők kaphatnak meg. A díj neve már eleve utal a minőségre. Hefele Menyhért tiroli születésű építész (1716-1794) tervezte ugyanis a város máig értékálló, legjelentősebb építészeti együttesét, a Székesegyházat, a Püspöki palotát és környezetét. A díjakat, így a Hefele-díjat is minden évben Szent Márton napon (november 11.), vagy az azt követő hétvégén gálaműsor keretében adják át. Szent Márton (kb. 316-397) Szombathely elődjének, a római Savariának szülötte, az első nem vértanú szent a katolikus egyházban. Az egész nyugati világban népszerű, ezért egyesek szerint az ő emléke az a szál, ami a várost gondolatban akár távoli országokkal is összeköti. Ebből következik, hogy Szombathely testvérvárosainak delegációi is hivatalosak erre az ünnepre. A Hefele-díjat eddig több ismert építész kapta már meg, pl. Brenner János, Heckenast János, C. Harrach Erzsébet. Az 1999. november 13-án tartott ünnepségen két olyan személyt tüntettek ki ezzel a díjjal, akik munkásságukat a városban élve, viszonylag csendben, minden nagyobb hír, szenzáció nélkül folytatták évtizedeken át. Elsősorban építész tervezői eredményeit jutalmazták Rónai Károlynak (1940), aki korábban a VASITERV munkatársa volt, ma önállóan dolgozik. A másik kitüntetett, Szilágyi István (1938) szintén a VASITERV-ben dolgozott közel 25 évig. A nevéhez fűződő munkák közül kiemelendő a Szombathelyen megvalósult OTP Vas Megyei Igazgatóság épülete, az OTP lakóház és Állami Biztosító városi fiókja, valamint a Derkovits lakótelep (később "városrész") létesítményi főmérnökségének ellátása, a balatonlellei tanácsi üdülő, a herendi porcelángyár rekonstrukciója; Kőszegen, Szombathelyen, Ikerváron, Szentgotthárdon végzett műemlékfelújítások. Tervezői tevékenysége mellett figyelemre méltóak publikálásai is, a mintegy 150 szakmai cikk és 3 könyv megjelentetése. 1985-től Szombathely főépítésze, ahonnét ez év februárjában ment nyugdíjba. - Pap Klára - Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 3. szám * 2000. március Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |