| ||
|
Az Országos Főépítészi Kollégium üléséről Értékmegőrző közbeszerzésA településrendezési és építészeti tervpályázatok részletes szabályairól szóló 16/1998. (VI. 3.) KTM rendelet módosításának tervezetéről folytatott konzultációt a minisztérium illetékes főosztályának munkatársával a Kollégium 2000. január 25-ei ülésén. Péter Annamária főtanácsos tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a közbeszerzési törvény módosítása miatt volt szükség a fenti rendelet módosítására. A Kollégium a fenti jogszabálytervezettel kapcsolatban állásfoglalást hozott. A Kollégium fő elvárása a rendelettől, hogy garantálja az építészeti tervezés jó minőségét és csökkentse a gazdaság nyomását a tervezés minőségére, az építészeti értékekre. Ezután Zábránszkyné Pap Klára, a Kollégium titkára ismertette a résztvevők előtt Gyula és Érd városának ajánlatát a 2001-ben sorra kerülő VI. Országos Főépítészi Konferencia megrendezésére vonatkozóan. A téma körültekintő megvitatása után a Kollégium tagjai a VI. Országos Konferencia helyszínének Gyula városát választották. Karmazin József Nagykanizsa m. j. város főépítésze tájékoztatta a résztvevőket a 2000. augusztus 23-25. között megrendezésre kerülő V. Országos Főépítészi Konferencia előkészületeiről. Ezt követően a Kollégium létrehozta a konferenciát előkészítő ad-hoc bizottságot, melynek elnöke a rendező város főépítésze. Majd a Magyar Építész Kamara kérésére a Kollégium módosította a két szervezet közös állásfoglalását, melyet lapunk e számában közlünk. A Kollégium elnökének felvetésére egy, a szervezethez írt beadvány kapcsán a tagok egyetértettek abban, hogy a Kollégium nem foglalkozhat konkrét ügyekkel. Egyedi panaszoknál a Kamara Etikai és Fegyelmi Bizottsága illetékes. Iván Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye főépítésze, a Főépítészi Hálózat Továbbfejlesztését Előkészítő Bizottság elnöke tájékoztatta a jelenlévőket a bizottság munkájáról. Az ülés végén a kollégiumi tagok konzultációt folytattak a köztisztviselő főépítészek kamarai tagságáról a Kamara képviselőjével. A Kollégium szerint mindenképpen szükséges, hogy a főépítészek mögött álljon egy szakmai szervezet. A főépítészek tervezési jogosultságával kapcsolatos problémát is meg kell oldani. Horváth Zoltán főépítész, a MÉK Etikai és Fegyelmi Bizottságának képviselője tájékoztatta a Kollégiumot, arról, hogy - Körmendy János főépítésszel, az Etikai és Fegyelmi Bizottság tagjával - a Kamara Elnökségétől felkérést kaptak egy javaslat összeállítására. Mivel tapasztalatai szerint elég sok főépítész érintett etikai ügyekben, ezt az anyagot a Kollégiummal együttműködve szeretné elkészíteni. Kiemelte, hogy a főépítészi hálózat bővítése érdekében el kell fogadni, hogy a főépítész tervezési tevékenységet is folytat. A 2000. február 29-ei ülésen a Kollégium tagjai konzultációt folytattak a minisztérium munkatársaival a terület- és településrendezési tervezési jogosultságról szóló FVM rendelettervezet aktuális változatáról. A Kollégium köszönetét fejezte ki, hogy a rendelettervezet átdolgozása során a kollégák figyelembe vették a Kollégium korábbi véleményeit. A jogszabálytervezet fő erénye a főiskolai végzettséggel rendelkezők felé tett kiszélesítés. A Kollégium 2/2000. számú állásfoglalásában rögzíti a rendelettervezettel kapcsolatos véleményét. A továbbiakban a Kollégium elfogadta Tokaj Városának beszámolóját a IV. Országos Főépítészi Konferenciáról és lezárta a rendezvényt. Karmazin József ismertette a jelenlévők előtt az V. Országos Főépítészi Konferencia előkészületeit, majd a Kollégium megállapodott a Konferencia címében, amely: "Településeink múltja, jelene, jövője a régiók Európájában". A kollégiumi tagok konzultációt folytattak a minisztérium munkatársával a települési önkormányzatok feladatairól az építészeti értékek helyi védelméről. A főépítészi hálózat továbbfejlesztéséhez kapcsolódva a Kollégium tagjai megvitatták a kistérségi főépítészi munkakör kidolgozásának lehetőségeit és szükségességét. Végül a Kollégium titkára köszönetet mondott Vukovich Miklósnak, Békéscsaba m. j. város főépítészének, hogy a kollégiumi tagok és a Főépítészi Titkárság rendelkezésére bocsátotta az általuk kidolgozott tervpályázati rendszert, mely igen hasznos gyakorlati útmutató lehet a főépítészek számára. -rácz- Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 3. szám * 2000. március Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |