Határtalanul

Pályázati felhívás

Megjelent az Európai Bizottság Oktatási és Kulturális Ügyek Bizottságának "Az Európai Bizottság által nyújtott támogatás testvérvárosok létrehozására 2000." című felhívása.

Az Európai Bizottság testvérvárosokat támogató pénzügyi segélyprogramja 1989 óta létezik, fontos szerepet játszva az európai kapcsolatok erősítésében. Célja, hogy támogassa a már meglévő kapcsolatokat a testvérvárosok között, valamint, hogy jól irányzott segélyekkel segítse a testvérvárosok létrehozására irányuló kezdeményezéseket. Főként olyan területek testvérvárosi szerződéseit bátorítja, amelyek között korábban nem, vagy csak kis számban léteztek ilyen szerződések. A program támogatja azokat az egyéni törekvéseket, amelyek partnereket keresnek Közép- és Kelet-Európában, Cipruson, Máltán, a balti köztársaságokban és Törökországban.

Az Európai Bizottság rendelkezésre álló keretét olyan testvérvárosi tevékenységek támogatására fordítja, mint például: testvérvárosok polgárai közötti csereprogramok, adott témában konferenciák és találkozók szervezése. Továbbá olyan tevékenységek, melyek új lendületet adhatnak a testvérvárosok létrehozására irányuló elképzeléseknek, illetve tréning szemináriumok szervezőinek. A helyi hatóságoknak speciális (egyéni) témákban kell csereprogramokat szervezniük, melyek európai dimenzióval rendelkeznek és több ország képviselője vesz részt rajtuk. Egy adott témában rendezett konferencia vagy gyűlés - bevonva az állampolgárokat és a szakértőket - elősegíti az eszmecserét és a jövőbeli helyzetre vonatkozó koncepciók elfogadását is.

Támogatásban részesülhet minden EU tagország ilyen irányú tevékenysége, hasonlóan a tagországok és bizonyos közép-európai országok (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Cseh Köztársaság, Észtország, Macedónia [volt Jugoszláv Köztársaság], Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovák Köztársaság és Szlovénia) közös tevékenységéhez, melybe beletartoznak a balti államok és Ciprus, valamint Málta és Törökország is.

A következő három típusú tevékenység
részesülhet támogatásban:

I. Testvérvárosok közötti lakossági csereprogramok;

II. Adott témában szervezett konferenciák, találkozók és olyan tevékenységek, melyek új lendületet adnak a testvérvárosok koncepciójának;

III. Tréning szemináriumok a testvérvárosok létrehozására irányuló programok szervezőinek.

Jelentkezési formanyomtatványok az alábbi címen szerezhetők be:

EURÓPAI BIZOTTSÁG

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS ÜGYEK FőIGAZGATÓSÁGA

Állampolgárság és Fiatalság,

Kommunikáció a lakossággal,
Partnerség a civil közösségekkel

Testvérvárosok (town-twinning)

Office VM-2 5/34

Rue de la Loi 200/Wetraat 200

B-1049 Bruxelles/Brussel

Tel: 32-2-295-2685, 32-2-295-37-40,
32- 2-2299-47-28, 32-2-2296-10-87

Az információs háttéranyag magyar nyelven letölthető: www.consulting.hu

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 4. szám * 2000. április
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.