Főépítészek az
	Önkormányzatokban

Lapzárta után érkezett

Egy ezreléket a segítségre váróknak!

Ismét küzdenek a Tisza menti települések az árvízzel. Már most gondolnunk kell a helyreállításra. A folyó árvízsújtotta településeinek önkormányzatait nem szabad egyedül hagyni nehéz helyzetükben. Törökbálint Nagyközség Képviselő-testülete országos összefogásra hívja fel az önkormányzatokat.

Mindannyiunk előtt ismertek az elmúlt hetek árvízhelyzetéről szóló jelentések. Sok településen rendkívüli és csak nehezen helyrehozható károkat okozott a száz éve nem látott magas vízállás. Legsúlyosabb a helyzet a Bodrogközben.

Az árvíz több helyen öntött el közintézményeket, amelyek helyreállítása - majd az árvíz levonultával - a helyi önkormányzatok feladata lesz. Olyan helyzetben kell ezt majd megtenniük, amikor minden forintjukra száz forintnyi feladat jut. Az ország amúgy is sok-sok nehézséggel küzdő területén ezt önerőből nem fogják tudni megoldani.

Vámosújfalun az általános iskolát elöntötte, a polgármesteri hivatal épületét körbezárta a víz. Napok óta éjjel-nappal ügyeletet tartanak, de már csak csónakkal lehet a hivatalba eljutni. Az emberek feladták a homokzsákokkal való védekezést, már csak annyit használnak fel, amennyi a járdákra kell, hogy a vízzel körülzárt házaikból ki tudjanak jönni. A vályogból készült házak átáztak, van olyan is, amelyik még a tavalyi árvíz óta sem száradt ki.

Fentiek alapján - a tavalyi Hollóháza részére adott segítségünk mintájára - Törökbálint Nagyközség Képviselő-testülete felhívással fordul az ország önkormányzataihoz, hogy költségvetésük működési kiadásainak egy ezrelékét ajánlják fel az árvízkárokkal sújtott terület önkormányzatainak intézményeik helyreállításához!

Képviselő-testületünk 2000. április 13-ai ülésén az alábbi határozatot fogadta el:

Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Vámosújfalu általános iskolájának helyreállításához 1,1 millió forintot ajánl fel általános tartaléka terhére.

Felkéri a polgármestert, hogy a felhívás közzétételéről és a pénz átutalásáról azonnali hatállyal intézkedjen.

Határidő: 2000 április 14.

Felelős: polgármester

Kezdeményezésünk akkor talál célba, ha az eredmény eléréséhez három lépést megteszünk. Az elsőt, a felhívást és a törökbálinti támogatás megítélését mi megléptük. Most a médián a sor, hogy a második lépést megtegye: juttassa el felhívásunkat időben minden településre. A harmadik lépés megtétele pedig az ország mintegy 3200 településén múlik. Ha csak ezt az egyetlen ezreléket adja minden település a költségvetéséből, milliárdnyi forint juthatna a bajba jutott önkormányzatoknak. S nincs olyan város és község, amelynek a gazdálkodásában egy ezreléknyi rész vészhelyzetet teremtene. Ugyan a kormány önkormányzati gazdaságpolitikájával szemben számos helyen vannak fenntartásaim, de most ezt félre kell tennünk és össze kell fognunk! Nem hagyhatjuk a kormányt magára e nehéz helyzetben.

További információval készséggel állok rendelkezésükre:

Turai István

polgármester, Törökbálint

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 4. szám * 2000. április
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.