| ||
|
Nyugat-dunántúli fejlesztési adottságok
Jobban ki kell használni a régió adottságait és növelni kell a belső összetartó erőt - hangoztatta Ivanics Ferenc, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke április elején a regionális fejlesztési ügynökség nagykanizsai irodájának átadása alkalmából tartott tájékoztatón. A nyugat-dunántúli fejlesztési ügynökségnek mostantól minden megyei jogú városban van képviselete - derült ki. Európában egyébként egyedülálló az olyan régió, amely négy országgal is határos. Fejlesztési programját májusban, nagykanizsai ülésén fogadja el a fejlesztési tanács. A nyugati térség gazdasági fellendülésének a szellemi-tudományos erőforrások növelésén, a kis- és középvállalkozói technológiai innováción és a kistérségekkel való szoros együttműködésen kell alapulnia - vélekedett Ivanics Ferenc. Hozzátette: a régióépítésben a hátrányos helyzetű övezetek, kistelepülések felzárkóztatása és erős, a fejlődést "szétsugárzó" városok hálózatának megteremtése a cél. A humán források és az életminőség növelése mellett kulcskérdésnek tartotta a hiányzó észak-déli irányú, Mosonmagyaróvártól Nagykanizsáig húzódódó gazdasági-szállítási tengely létrehozását. Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 4. szám * 2000. április Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |