VAGYONKEZELÉS

A megelőzés olcsóbb

Biztonságban

Sok tulajdonos, köztük az önkormányzatok is, úgy vélik, nem éri meg biztosítani vagyonukat. Inkább a vakvéletlenre bízzák értékeiket. Úgy gondolják: kicsi az esélye, hogy a baj náluk kopogtasson. Aztán későn döbbennek rá: hibáztak. Nem kell erre fényesebb bizonyíték, mint az utóbbi évek árvizei, és azok pénzügyi következményei.

Hazánkban különböző történelmi, politikai okok miatt elképesztően alacsony az úgynevezett biztosítási kultúra. Az utóbbi majd’ félévszázad is úgy telt el, hogy nem ismertük a biztosítás, a vagyonvédelem fontosságát. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy éven belül csaknem a fél országot döntötte nyomorba az árvizek sora. Kiderült: sem az ingó, sem az ingatlan-vagyon java nem volt biztosítva.

Milliók számára marad döbbenetes esemény a Budapesti Sportcsarnok leégése is, ahol csak egyetlen vállalkozó gondoskodott értékeinek biztosításáról. Egy ékszerész, aki a magyarországi biztonsági piac egyik meghatározó cége, a Halász Biztonságtechnika által forgalmazott KASO-széfben őrizte eladásra szánt aranytárgyait. A széf nemcsak érintetlenül "szolgáltatta vissza" a kereskedőnek a kincseket, hanem egyúttal a teljes enyészettől is megóvta azokat.

A tűz- és betörésbiztos értéktároló a tetőszerkezet magasból alázuhanó egyik 8 tonnás (!) acélgerendáját torzulás nélkül tartotta meg. A Halász Biztonságtechnika forgalmazta széfben az ékkövek ragasztása sem olvadt meg. Ezen még a tapasztalt tűzoltók is csodálkoztak.

Iratvédelemhez

Az önkormányzatoknál vélhetően nem őriznek aranyékszereket, de a települések számára pótolhatatlan, nélkülözhetetlen iratok védelmére szükség van. A Halász Biztonságtechnika termékei védenek a betörés és a tűzkár ellen, bizonyítva, hogy azok nem törvényszerű átkok, hanem megelőzhetőek.

Mi tudható a magyarországi biztonságtechnikai piac e meghatározó cégéről és termékeiről? Többek között az, hogy ebben az üzletágban már több mint egy évtizede vannak jelen, s évente 700 milliós árbevételt könyvelhetnek el. Két külföldi érdekeltséget tartanak fent. Egy kiskereskedelmi üzletet nyitottak és ötven viszonteladóval dolgoznak országszerte. Az eltelt évek alatt termékeik értékesítésével és sikerével több száz referenciahelyet tudhatnak magukénak. Mindemellett megszerezték az ISO 9001-es minőségbiztosítási tanúsítványt is.

Kizárólagos jogok

A Halász Biztonságtechnika kizárólagos joggal forgalmazza Finnországból a már bizonyított KASO tűzbiztos irat- és értéktárolót, páncélszekrényeket, robbantásra tesztelt elemes páncéltermeket, bérszéfeket. Ez utóbbi lakossági használatra is kiválóan alkalmas. Ugyanúgy, mint az izraeli OMEN Safe Place világszabadalmat nyert hitel-, vagy mágneskártyával működő szobai széfje, amely éppúgy bevált a magas besorolású szállodák szobáiban, mint a különböző irodákban és otthonokban. A Nagy-Britanniából érkezett NEXUS programozható mágneskártyával működő szállodai zárrendszer segítségével a hotelek szobáiba és közös helyiségeibe lehet beléptetni. Végül, de nem utolsó sorban az olaszországi VIRO szintén bizonyította, hogy mennyire megbízható zár, illetve lakat.

Otthon az elektronikában is

A Halász Biztonságtechnika az elektronika területén is szakismeretről tett bizonyságot. A legegyszerűbb vagyonvédelmi rendszert éppúgy forgalmazzák, mint a zártláncú ipari televíziós rendszereket, tűzvédelmi rendszereket. Tevékenységük során fővállalkozóként működnek - garantálva ezzel a minőséget -, az egyszerűbb hálózatszerelésen túl a legbonyolultabb biztonságtechnikai rendszerek tervezésén át a kivitelezésig.

Az önkormányzatok rábízhatják értékeiket a neves biztonságtechnikai cég termékeire, hiszen referenciáik igen meggyőzőek. A Magyar Nemzeti Bank, a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Külügyminisztérium, a Pénzjegynyomda, a Budapesti Történeti Múzeum, az Eximbank Rt. és az Erste Bank Rt. is partnereik között találhatók. Egyebek között elemes trezorral, trezorajtóval és páncélszekrénnyel, irat-, illetve adatszéffel, főkulcsos rendszerrel, vagyonvédelemmel, beléptetővel és videóval, valamint tűzvédelemi termékeikkel vannak jelen ezekben az intézményekben.

Ha sikerült biztonság iránti igényüket felkeltenünk, a Halász Biztonságtechnikát az alábbi elérhetőségeken keressék:

Internet: www. halaszsecurity.hu

e-mail: security@halasz.hu

1143 Bp. Gizella út 42-44.

telefon: 06-1-363-3023, 221-8925

fax: 06-1-383-2933

(x)

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 5. szám * 2000. május
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.