| ||
Építészeti járulékoltatás és mentességAz Országos Főépítészi Kollégium legutóbbi, április 25-i ülésén szakmai konzultációt folytatott a Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításának tervezetéről. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes munkatársa tájékoztatta a jelenlévőket az előzményekről, mely szerint a törvénymódosítás tervezetét a szakmai szervezetek közül egyedül a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) kapta meg véleményezésre. A MÉSZ egyetértett a javaslattal, de ez nem reprezentálja az építész szakma teljeskörű véleményét. A fő probléma, hogy a jogszabály módosításban található építményjegyzékben a felsorolt járulékköteles épületek között nem szerepelnek például a reklámépítmények, ugyanakkor számos épületfajtát indokolatlan lenne járulékoltatás alá vonni a jelenlegi gazdasági helyzetben. A tervezetnek több hiányossága is van, például a védett épületek figyelmen kívül hagyása. A Kollégium a téma fontosságára való tekintettel 3/2000. számú állásfoglalásában rögzítette véleményét, melyet Dr. Aczél Péter, Budavár főépítésze, a Kollégium elnökhelyettese állított össze az ülésen elhangzottak alapján (az állásfoglalás kivonatát e számunkban közöljük). A továbbiakban a Főépítészi Hálózat Továbbfejlesztését Előkészítő Bizottság beszámolója során Iván Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye főépítésze, a Bizottság elnöke ismertette a legutóbbi munkaközi anyagot. A vita eredményeként a résztvevők - több kérdésben megállapodva - célul tűzték ki az anyag véglegesítését a következő ülésen. Végül szó esett az V. Országos Főépítészi Konferencia előkészítési munkáiról. A programtervezet több részlete tisztázásra és elfogadásra került. -rácz- Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 5. szám * 2000. május Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |