HÍREK

Eurorégió az Ipoly mentén

A határmenti együttműködés sajátos megjelenése az a közszolgálati forma, amelyre az eurorégiós nemzetközi egyezmények vonatkoznak. Az ezzel foglalkozó intézmény, az Európai Határmenti Együttműködések Szövetsége csak akkor jegyez be egy adott eurorégiót, ha mindenben megfelel a nemzetközi előírásoknak. A Göncöl Alapítvány támogatásával létrejött, Magyarországon és Szlovákiában működő Ipoly Unió most jogi értelemben is az egyesülés mellett döntött, hogy megfeleljen az eurorégiós kívánalmaknak. Továbbra is életben tartják az 1997-ben elindított és máig is talán az egyik legsikeresebb programjukat, mely az egykori Borostyánkő út mentén kíván összeköttetést teremteni Budapest és Krakkó között. A fenntartható fejlődés jegyében megfogalmazott elképzelés elsősorban az ökoturizmust segítené.

Ez évi programjuk az Ipoly-völgyi kerékpárforgalmi tengely egy részének megvalósítását, vasúti határátkelők megnyitásának előmozdítását, vasúti turisztikai információs rendszer kiépítését szorgalmazza.

Részt vesznek a holland-magyar MATRA programban, melynek munkájában több magyarországi és szlovákiai tudományos műhely működik közre. Tevékenységük négy fő csoportba sorolható: természetvédelmi felmérést végeznek különböző, kijelölt mintaterületeken, amelyek további hasznosítására javaslatot tesznek, egyebek közt az érintett önkormányzatoknak. Űrfelvételek és terepbejárások alapján javasolják ökológiai hálózat kialakítását.Tanácsadó irodát működtetnek Balassagyarmaton és Ipolyságon.

Energiabrigádjaik részvételével mind a szlovákiai, mind a magyar oldalon energiahatékonysági programot indítottak. Elvállalják közintézmények, iskolák és magánlakások utólagos, ingyenes hőszigetelését, a megrendelő kizárólag az anyagért fizet.

A Göncöl Alapítvány és így az Ipoly Unió is a megyei közgyűléssel együttműködve elkészítette Nógrád Megye környezetvédelmi programját. Ugyancsak a közgyűlés támogatásával több főrumon is kezdeményezték az Ipoly szabályozási terveinek felülvizsgálatát és tervet dolgoztak ki a folyó menti területek korszerű rehabilitációjára. Részt vesznek az Ipoly vidék vasútvonalainak újjáélesztésében is, különös tekintettel a Drégelypalánk-Ipolyság (Sahy) és az Ipolytarnóc-Kalonda vasúti határátkelőhely újbóli megnyitására.

(sárvári)

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 5. szám * 2000. május
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.