Települési szennyvízelvezetésre és -tisztítás

Kötelezően ajánlott

Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk egyik legkritikusabb területe a környezetvédelem, és ezen belül a legtöbb feladatot jelenő szakterület a települési szennyvízelvezetés és -tisztítás. A megvalósításért és a művek üzemeltetéséért felelős helyi önkormányzatoknak meghatározó szerepük van és lesz az elkövetkező 15 évben abban, hogy ezt a követelményrendszert az ország teljesíteni tudja a vállalt határidőre. Ezért a feladatok ütemezésében, a prioritások meghatározásában a minél szélesebb körű szakmai egyetértés lehet az a platform, ahol az országos és helyi érdekek összehangolása megtörténik. Ehhez jó alapot nyújt a már kialakult együttműködés a Területi Vízgazdálkodási Tanácsok és a Területfejlesztési Tanácsok, valamint a térség önkormányzatai között.

Uniós társulási megállapodásunk III. fejezete rögzíti: Magyarország csatlakozásának feltétele, hogy az ország jogszabályait közelítsük a közösségi joghoz. A vízügyet érintően közel húsz irányelv fogalmaz meg teendőket. Ezek közül az 1980-as évet megelőzően kiadottak elsősorban a felszíni vizekre, a fürdővizekre (természetes vizekben), az információ cserére, a veszélyes anyagok kibocsátására valamint az ivóvizekre és a felszín alatti vizekre irányultak. 1991-ben született meg a mezőgazdasági eredetű nitrát-kibocsátás és a települési szennyvizek okozta szennyezés megszüntetésére vonatkozó, a tagállamoktól konkrét, számon kérhető intézkedéseket is tartalmazó 91/271/EGK számú irányelv.

Az irányelv kötelező feladatként írja elő a települések szennyvízelvezetésének és -tisztításának megoldását. A követelményeket az agglomerációk (ahol a koncentrált népesség és a gazdasági tevékenység indokolja a közös elvezető rendszert) szennyező-anyag kibocsátásának függvényében adják meg, amelyet "lakosegyenértékben" (lae) fejeznek ki. Ennek figyelembe vételével minimális követelményként az alábbiakat írják elő :

A csatornázásra vonatkozóan (3.cikk)

•legkésőbb 2000. december 31-éig minden 15 ezer lae-nél nagyobb agglomerációt el kell látni szennyvízelvezető hálózattal,

•legkésőbb 2005. december 31-éig minden 2 ezer és 10 ezer lae közötti agglomerációban meg kell oldani a szennyvízelvezetést,

•legkésőbb 1998. december 31-éig az érzékeny területeken fekvő 10 ezer lae feletti agglomerációkban biztosítani kellett a szennyvízelvezető hálózat kiépítését.

biztosítani kell, hogy az elvezetett települési szennyvíz a befogadóba bocsátás előtt legalább biológiai (II. fokozatú) tisztítást kapjon:

•legkésőbb 2000. december 31-éig minden 15 ezer lae feletti kibocsátású agglomerációban,

•legkésőbb 2005. december 31-éig minden 2 ezer és 10 ezer lae közötti agglomerációban,

•amennyiben 2 ezer lae alatti település is rendelkezik közműves szennyvízelvezetéssel, akkor a tisztításra megállapított határidő szintén 2005. december 31. (7. cikk)

•az érzékeny területen fekvő, 10 ezer lae feletti kibocsátású agglomerációkban legkésőbb 1998. december 31-éig meg kellett oldani a biológiai tisztítás mellett a tápanyag-eltávolítást is (III. fokozatú tisztítást).

Az irányelv nem követeli meg a szennyvízgyőjtő rendszer létesítését, ha az nem jelent igazolható környezetvédelmi hasznot vagy aránytalanul magas költségekkel járna kiépítése és üzemeltetése. Ez esetben azonos szintű védelmet biztosító egyedi rendszerek vagy egyéb megoldások alkalmazhatóak. Ez az engedmény létjogosulttá teszi a csatornázatlan területeken a szakszerű egyedi (csatornapótló) megoldások elterjesztését. Általános kívánalom, hogy a tisztított szennyvizet, valamint a keletkező szennyvíziszapot, ahol lehet, hasznosítsák.

Az irányelv rendelkezik továbbá arról, hogy - külön határozatban (93/481/EGK) előírt formában és tartalommal - a tagállamok készítsenek Nemzeti Programot az irányelvben foglaltak megvalósítására, beleértve az ütemezést és a hozzárendelt pénzügyi forrásokat. Az elfogadott programot be kell mutatni az Európai Unió Bizottságának, azt kétévente át kell tekinteni, és az előrehaladásról tájékoztatni kell a bizottságot. Ennek érdekében az irányelv mérési és jelentési kötelezettségeket is előír, beleértve azt is, hogy az eredményeket legalább kétévente az illetékes hatóságoknak nyilvánosságra kell hozni.

A hazai jogrendszerben az e területet szabályozó három fő törvény a környezet védelméről szóló 1995. évi LIII., a vízgazdálkodásról szóló 1995.évi LVII. és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvények. Az irányelv célkitűzései ezekben megjelennek, de a végrehajtás feltételei nem teljes körűen biztosítottak, ugyanis az önkormányzatok számára gyakorlatilag a szennyvízelvezetés és -tisztítás felvállalása választható.

A különböző, alsóbb szintű jogszabályokban [pl. a 38/1995 (IV.5.) kormányrendelet a közműves vízellátásról és szennyvíz elvezetéséről, a 123/1997 (VII.18.) kormányrendelet az ivóvízbázisok védelméről, a 18/1992 (VII.14.) a víziközművek üzemeltetési szabályairól, a szennyvíz- és csatornabírságról szóló OVH-rendeletek /3/1984 és 4/1984/] zömében megtalálhatók azok a követelmények, melyek a gyűjtőhálózatok és szennyvíztisztító telepek tervezésére, illetve üzemeltetésére vonatkoznak.

Az engedélyezési eljárás teljes körűen előírt és szabályozott minden szennyvíz kibocsátásra a már említett vízgazdálkodásról szóló törvénnyel és annak végrehajtási rendeleteivel [72/1996 (V.22.) kormányrendelet a vízügyi hatósági jogkör gyakorlásáról, illetve a 18/1996 (VI.13) KHVM rendelet a vízjogi engedélyezési eljárásról]. Az eltérés az engedélyek érvényességi idejében, valamint az érzékeny területek besorolásában van.

A fentiek tükrében a jogharmonizáció során számos terület újraszabályozása válik szükségessé, sőt törvényben kell előírni, hogy az irányelvvel érintett települések (agglomerációk) számára kötelező önkormányzati feladat legyen a szennyvízelvezetés és -tisztítás megoldása.

Az átvételt szolgáló jogszabályi módosítások megalapozását szolgáló átfogó szabályozási koncepció szerint zömében ebben az évben megszületnek az átvételt szolgáló jogszabályok, illetve azok módosításai és 2001. december 31-éig bezárólag teljeskörű lesz a megfelelés a jogi szabályozás vonatkozásában.

Szennyvízelvezetés területén néhány nagyobb városunk lakásbekötés szerinti ellátottsága világviszonylatban is elfogadható. Budapest és a nagyvárosok lakásbekötése 90 százalék körüli, a kisebb megyei jogú városokban ez az arány 72-73 százalék. A többi város átlaga már csak 46-48 százalék, a kistelepülések zömének helyzete lényegesen kedvezőtlenebb. 1997. év végén az ország 3124 települése közül 594-ben volt csatornahálózat, és további 179 településen folyamatban volt a megvalósítása. Országos átlagban a csatornázott területen élő lakosság aránya 56 százalék, de a lakásbekötési átlag csak 46,2 százalék.

A közcsatornán elvezetett szennyvíz mennyisége 1,583 millió m3 naponta, és ennek tisztítására 444 db szennyvíztisztító telep áll rendelkezésre.

A csatornázatlan területeken megközelítően 1,1 millió db egyedi (ún. csatornapótló) megoldással hozzávetőlegesen naponta 500 ezer m3 szennyvizet helyeznek el. Ezen berendezések közel kétharmada szakszerűtlen kialakítású és szennyezik vagy veszélyeztetik a felszín alatti vízkészleteket.

A fejlesztések megvalósítását - az állami tulajdonú regionális víziközművek fejlesztési igényeit kivéve - egyértelműen kötelező önkormányzati feladatként kell előírni. Természetesen - a jövő évben elfogadásra tervezett Nemzeti Végrehajtási Programban - a feladatok megoldásának finanszírozásában a központi költségvetés továbbra is részt fog vállalni az EU forrásainak remélhetőleg bővülő társfinanszírozása mellett (ISPA, SAPARD, PHARE).

2015-ig az országban a szennyvíztisztító kapacitást 1150 ezer m3/nappal kell növelni. Ebből a fővárosra és a megyei jogú városokra 750 ezer m3/nap kapacitásbővítés hárul. A főváros és a megyei jogú városok programja keretében - az átmeneti mentességi igényt figyelembe véve legkésőbb 2010. december
31-éig - a folyamatban lévő beruházások befejezése, valamint a békéscsabai, nagykanizsai, nyíregyházi, salgótarjáni, soproni és szekszárdi telepek korszerűsítése, illetve biológiai kapacitás-bővítésének megvalósítása szükséges. Ezen felül az észak-budapesti szennyvíztisztító telep kapacitásbővítése és a szegedi szennyvíztisztító biológiai fokozatának kiépítése, valamint a két új, a Dél-budai és a Központi (Csepeli) telep építésének megkezdése a középtávon előirányzott cél.

A többi szennyvíztisztító kapacitása becslések szerint egyenletesen, a csatornafejlesztésekkel párhuzamosan valósul meg. A területi adottságok függvényében általában 2-15 (maximum 40) település összegyűjtött szennyvizei kerülnek egy-egy tisztítótelepre. A konkrét műszaki megoldások a 104/1998 (V. 22.) kormány-rendelettel kötelezően előírt megvalósíthatósági tanulmányok alapján kerülnek kiválasztásra. A megyei szennyvízelvezetési koncepciók becslése alapján országosan mintegy ezer db szennyvíztisztító telep szükséges a feladat megoldásához (a jelenlegi duplája). A térségi telepek nagyságrendje átlagosan 3 ezer m3/napra becsülhető, míg az egy települést kiszolgálók átlagos nagyságrendje 100 m3/napra (50-300 m3/nap) előirányzott.

1995. január 1-jén az országban 14 902 km közcsatorna üzemelt. Ez a mutató három év alatt, 1998. január 1-jére 18 472 km-re nőtt. A teljes megfeleléshez jelenlegi adataink alapján még mintegy 21 ezer km hosszúságban szükséges a szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése. A csatornahálózatba bekötött lakások száma három év alatt 1,726 millióról 1,855 millióra nőtt, ez 1998. január 1-jére elérte a 46,2 százalékot. A csatornázottság arányában csak néhány százalékos volt a növekedés. Ennek fő oka, hogy a megépült szennyvíz-elvezetőket a lakosság korlátozottan veszi igénybe. A jövőben a szabályozást és a támogatási rendszert olyan módon szükséges finomítani, amellyel a közcsatorna igénybevétele növelhető. Erre vonatkozóan a céltámogatási rendszerről szóló törvény már számos új elemet tartalmaz Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a térségi rendszerek indokolatlan alkalmazása (a csekély vízmennyiségek) számos üzemeltetési gond forrásává válhatnak.

A szennyvíztisztítás melléktermékeként keletkező szennyvíziszap kezelése és hasznosítása, illetve elhelyezése szervesen kapcsolódik a program végrehajtásához. A hasznosítás módjáról egyedileg kell dönteni, de figyelembe véve a várható EU-szabályozási változásokat, e területen elsősorban a mezőgazdasági hasznosítást, illetve - az erre alkalmatlan iszapok esetén - az égetést lehet javasolni.

A szennyvíztisztítókat úgy kell tervezni vagy átalakítani, hogy a bejövő szennyvíz és az elfolyó kezelt víz reprezentatív mintavétele a befogadó előtt elvégezhető legyen.

A városi szennyvíztisztítókból kikerülő kezelt víznek az alábbi követelményeket kell kielégítenie:

Az érzékenynek minősített területeken ezen túlmenően az összes foszforra és nitrogénre vonatkozó határértékeket is be kell tartani az alábbiak szerint:

Összes foszfor:
- 100 000 lae-ig	2 mg/l és/vagy 80%
- 100 000 lae felett	1 mg/l és/vagy 80%
Összes nitrogén:
- 100 000 lae-ig	15 mg/l és/vagy 70-80%
- 100 000 lae felett	10 mg/l és/vagy 70-80%

Az előírt követelményeknél szigorúbbakat kell előírni ott, ahol más direktívák szerint a befogadóra vonatkozó előírásoknak kell megfelelni. A városi szennyvíz bebocsátási pontjait úgy kell megválasztani, hogy a lehető legtávolabb legyenek, ezért hatásuk minimális legyen a befogadó vízre.

Gazdag Ibolya-Rémai János

Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium

---

Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 6-7. szám * 2000. június-július

---

Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.