| ||
|
Közmunkaprogram 325 résztvevővel Zala megye három városában elkezdődött annak a hat hónapos, 325 munkanélkülit foglalkoztató közmunkaprogramnak a végrehajtása, amelyhez összesen 81 millió forint pályázati támogatás érkezett - közölte Kustán Gyula, a megyei munkaügyi központ projektfelelőse. Keszthelyen és a kis-balatoni térségben 120 tartósan munkanélküli kezdte meg az illegális szemét- és törmeléklerakók eltüntetését, a csapadékárkok felújítását, valamint három védett gesztenye- és feketefenyő-fasor aljnövényzetének kivágását és az országos nagy kék túraútvonal ottani szakaszának rendbetételét. Mindehhez több, mint 31,3 millió forint támogatást kapott a megye. A Kerka-völgy hét települését is érinti a folyómenti ár- és belvízvédelemben 105 állástalant foglalkoztató közmunka, amelyhez Lenti városa 31,2 millió forint pályázati forráshoz jutott. Nagykanizsa főként környezetfejlesztésre fordítja az általa elnyert 18,4 milliós pályázati támogatást. A három város önrésszel is hozzájárult az összesen 325 munkanélküli foglalkozatásához. A foglalkoztatottak legalább a minimálbérnek megfelelő, vagy annál magasabb összeget kapnak. Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 6-7. szám * 2000. június-július Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |