| ||
Tájékoztató az Országos Főépítészi Kollégium munkájárólAz Országos Főépítészi Kollégium május 30-ai ülésén konzultációt folytatott a MÉK képviselőjével a Kamara Etikai Szabályzatával kapcsolatban, és fontosnak tartja, hogy e szabályozás ne csak a főépítészekkel foglalkozzon, hiszen az etikai problémák nem a főépítész státuszból, hanem emberi tulajdonságokból fakadnak. A résztvevők megállapodtak abban, hogy a téma a későbbiekben - alapos előkészítés után - folytatásra kerül. Ennek érdekében a Kollégium statisztikai kimutatást kért a Kamarától a területi kamarák és az országos kamara etikai ügyeit illetően, a főépítészi problémák vonatkozásában. Továbbá kérte a Kollégium a Kamara Etikai és Fegyelmi Bizottságától, hogy nyilatkozat formájában hozza nyilvánosságra, hogy az etikai-fegyelmi ügyekben nem számottevő a főépítészi ügyek előfordulása. Ezután Iván Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén megye főépítésze ismertette a Főépítészi Hálózat Továbbfejlesztését Előkészítő Bizottság által összeállított munkaközi anyag legutóbbi változatát, amit a Kollégium a júniusi ülésen véglegesít. Majd Sáros László Jászberény város főépítésze ismertette az Oktatási Bizottság által összeállított tervezetet, amellyel kapcsolatban szükségesnek tartja a területi főépítészekkel való konzultációt, mivel nekik jogszabályban meghatározott feladatuk az önkormányzati főépítészek szakmai továbbképzése. A Kollégium titkára - Nagykanizsa m. j. város főépítésze egyetértésével - ismertette az V. Országos Főépítészi Konferencia programját, továbbá tájékoztatta a résztvevőket az Év Főépítésze Díj megalapításáról, amelyért a Kollégium köszönetét fejezi ki Nagykanizsa m. j. városnak és Karmazin Józsefnek, a város főépítészének. S. Kócsi Margit, Ferencváros (Bp. IX. ker.) főépítésze, mint a zsűri tagja beszámolt a Nemzeti Színház pályázat lebonyolításáról. Végül Virányi István, a Kollégium elnöke tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a Kollégium az Országgyűlés Területfejlesztési Bizottságának állandó szakértője lesz. -rácz- Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 6-7. szám * 2000. június-július Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |