Hírek

Természetvédelmi oktatóközpont Ipolyszögön

Természet- és környezetvédelmi oktatóközpontot adtak át a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban, Ipolyszögön, az uniós SAPARD-pályázaton nyert 4 millió forint felhasználásával. A most átadott magyar-szlovák oktatóközpont ősztől erdei iskolaként működik, később pedig felnőttképzésnek és konferenciáknak is helyet ad. A programot szervező civil szervezet, az Ipoly Unió célja, hogy egységes ökológiai rendszerként kezeljék az Ipoly folyót és mellékágrendszerét. A Szlovák és a Magyar Köztársaság között 140 kilométer hosszban államhatárt képező folyón új, nemzetközi együttműködésen alapuló átfogó vízgazdálkodási, környezet- és természetvédelmi munka kezdődjék meg.

Kiszely Vilmos, az Ipoly Unió elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bős-Nagymarosi erőműrendszer kialakítása során tározók sorozatává tették volna az Ipolyt. Az eddigi beruházások során számos vizes élőhely pusztult el, a gátak darabokra szelik a folyót, jelentősen károsítva az élővilágot.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 6-7. szám * 2000. június-július
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.