Nagykanizsa: a régiók kapuja

Cölöpvár Az Erzsébet (királyné) téren, Európa Napra

Élményközpont

Nagykanizsa több évtizedes, talán más városokéhoz hasonlítható gondja, hogy milyen legyen a fő, központi tere. Legyen-e ott szobor vagy sem, s ha igen, milyen és hova tegyék, amit elvisznek onnan.

Jó néhány éve elszállították a szovjet hősi emlékművet. Azóta időről-időre felvetődik az Erzsébet – volt Szabadság – tér revitalizációjának terve. Ki-ki mást képzel oda, de ami szeptember elejétől a téren fogadja a látogatót, meglepő és sokak számára egyáltalán nem mulatságos. Az Európa Nap kanizsai mikro-projektjére pályázó és azt elnyerő kulturális menedzseriroda, jónevű művészekkel kiegészülve, egy favárat kíván felépíteni ezer köbméter fából. Tornyainak legmagasabb részei elérik a tíz métert, belső terei szabadtéri színpadnak, sokfajta tevékenységre alkalmas helyszíneknek adnak helyet. A szervezőbizottság elképzelései szerint még a zenés tüzijátékban is innen gyönyörködhetne a város népe. Azért a művészi elképzeléseket üzleti érdekeltség is kiegészíti, hiszen ott időszakosan tizenhat boltocskának jutna hely, ahol az ünnepi vásárok alkalmával ebbéli funkciója is lenne a favárnak. Az objektumot Európa Várnak nevezik majd el azzal a szlogennel, hogy Európa Vár – Vár Európa. A tervet, melyet az ötlet támogatói meghökkentő és ezért figyelemfelkeltő alkotásnak minősítettek, nem övezi még a kanizsai városatyák, városanyák között sem egyöntetű elismerés. A polgári belváros, a maga főleg barokkos, eklektikus épületeivel véleményük szerint nem egy indián-várhoz hasonló építmény révén kellene, hogy bekerüljön az idegenforgalmi látványosságok közé. Több alkalmas helyszínt is ajánlottak, ahova jobban illene a favár, ahol a “meghökkentés” kisebb lenne ugyan, de a kényesebb ízlésűek igényeit is kielégítené. Valószínűleg azonban mint sokszor tapasztaltuk – minden csoda, három napig tart, Nagykanizsa lakossága be-bejár az ideiglenes üzletekbe is, tán elmegy a protokolláris rendezvényekre az Európa Napon – megszokja a cölöpvárat, ha már úgyis ott van.

L. I.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 8. szám * 2000. augusztus
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.