Főépítészek az önkormányzatokban

Tájékoztató

a Kós Károly Díj adományozási
rendjéről

A Kós Károly Díj a településvédelem és településszépítés területén végzett kimagasló, eredményes egyéni és csoportos munkáért adható, a 11/1999.(I.29.) FVM rendeletben meghatározottak szerint.

Évente három személynek (egyéni díj) és három szervezetnek, vagy csoportnak (közösségi díj) adható Kós Károly Díj. A díjjal emlékplakett, az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár. Az egyéni díjat ugyanaz a személy legfeljebb kétszer, a közösségi díjat ugyanaz a szervezet, vagy csoport egyszer kaphatja meg.

A díj átadására minden évben Kós Károly születésnapján, december 16-án kerül sor.

A díjat a Kós Károly Díj bizottság előterjesztése alapján a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter adományozza. A Kós Károly Díj bizottság elnöke az FVM építésügyekért felelős helyettes államtitkára. A bizottság tagjait a helyettes államtitkár javaslata alapján, 3 éves időtartamra a miniszter nevezi ki.

A díj adományozására javaslatot
tehetnek:

- a Magyar Építész Kamara,

- a Magyar Építész Szövetség,

- a Magyar Urbanisztikai Társaság,

- az Építéstudományi Egyesület,

- a Város- és Faluvédők Szövetsége,

- az Országos Műemlékvédelmi
Hivatal,

- az Országos Főépítészi Kollégium,

- a területi, megyei, megyei jogú városi, fővárosi, fővárosi kerületi, települési és kistérségi főépítészek,

- az FVM Építésügyi Hivatala,

- az FVM főosztályai,

- a KM Természetvédelmi Hivatala.

A javaslatnak tartalmaznia kell:

- a díjazásra javasolt személy adatait (név, születési hely és idő, anyja neve, lakás, vagy értesítési cím, telefonszám, fax, munkahely, beosztás, tudományos fokozat, korábbi kitüntetések.)

- a díjazásra javasolt csoport, vagy szervezet adatait (pontos megnevezés, székhelyének címe és adószáma, telefonszám, fax, korábbi kitüntetések.)

- a díjazásra érdemes tevékenység részletes ismertetését, (rajzok, fotók, egyéb mellékletek)

- az előterjesztésre jogosult szakmai szervezet ajánlását. (egyéb szakmai ajánlások is csatolhatók)

Az adományozásra vonatkozó javaslatokat minden évben október 16-ig lehet benyújtani a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Építésügyi Hivatalához. Cím: Budapest, V. Kossuth tér 11. Postacím: 1860 Budapest 55., Pf. 1.

Budapest, 2000. szeptember

Kós Károly Díj bizottság titkársága

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizedik évfolyam, 9. szám * 2000. szeptember
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.