A polgári Magyarország múltbéli történeti példái, valamint a világ boldogabbik felének tekintett Nyugat-Európa mai helyzete egyértelmûsítette, hogy a demokratikus jogállamban a mindennapok élhetôségének elengedhetetlen feltétele és egyben a demokrácia tartós biztosítéka a társadalom civil szervezetrendszerének sokszínû hálózata, az állampolgár helyi közösség életében való sokoldalú részvétele. A polgári lét lehetôségét és feltételeit a központi és a helyi hatalom teremti meg, illetve esetenként korlátozza, miközben az egyén aktív közremûködésével törekszik befolyásoló szerepének kiteljesítésére. A civil társadalom önmagában nem tételezi fel a napi politikába való beleszólás igényét, viszont törekszik arra, hogy a befolyásolás lehetôsége az adott helyzetben intézményesítetten is biztosított legyen.

A rendszerváltás elsôdlegesen és mindenek felett a politikai hatalom megszerzésére, illetve a társadalomirányítás strukturális elemeire koncentrált. E folyamatban kiemelkedô jelentôségû volt a többpártrendszer kialakulása, amelynek eredményeként lényegében a központi hatalom megszerzése céljából jöttek létre országos szinten a régi/új politikai pártok. Ezek a politikai szervezôdések fölülrôl építkezve próbálták létrehozni helyi egységeiket, valamint a jog eszközével késôbb kísérletet tettek az önkormányzati szféra gyorsított ütemû elpártosítására is. A rendszerváltó alkotmánymódosítás jogilag lehetôvé tette a civil szféra szabad szervezôdését, vagyis megteremtette a jogszabályi kereteket, emellett az állami szervezetrendszerrôl részlegesen leváló önkormányzatok kötelezô feladatává is tette a közösségi tér biztosítását.

A civil társadalom és szervezetrendszere az elmúlt tíz évben meglehetôsen sokat fejlôdött és változott, noha állapotáról sokféle és sokoldalú megközelítésben lehet vélekedni. Rövid szubjektív elemzésemben a civil szféra szerepét abból a szempontból vizsgálom, hogy hogyan alakult a viszonya a központi és a helyi hatalomhoz, mennyiben képes befolyásolni a döntéshozatalait.

A politikai rendszerváltás elôkészítésének idôszakában már jelentôs szerepet töltöttek be - az ellenzéki pártkezdeményezéseken túl - a nem elsôdlegesen politikai célzattal létrehozott, de sok tekintetben politikai felügyelet mellett tevékenykedô társadalmi szervezetek. Gondoljunk csak a hazafias népfront különféle szervezeteire és fórumaira. E szervezeteknek olyan szempontból is szerepük volt a késôbbiekben, hogy sokan a mai politikai szereplôk közül ezekben a szervezetekben sajátították el a demokrácia játékszabályait, és gyakorolták vezetôi készségüket. A szervezôdô politikai pártok, elsôdlegesen vidéken nyúltak elôszeretettel a társadalmi szervezetekben részlegesen nevet, ismertséget szerzô személyekhez. A rendszerváltó politikai elit jelentôs része vett részt elôzô életében a társadalmi szervezetek valamelyikének munkájában. Természetesen a politizálás alapszabályait a politika új szereplôi közül is sokan - még ha ma már nem is emlékeznek rá - az MSZMP tagszervezeteiben sajátították el. A mai magyar lakosság túlnyomó többsége a pártpolitizálás által közvetlenül, személyesen nem érintett. Az új önkormányzati választások során elsôdlegesen azokon a településeken, ahol a lakosság egy része nem volt elégedett a tanácsi vezetéssel, jöttek létre a település érdekét védô, különféle elnevezésû szervezetek. A települési önkormányzat feladatára koncentráló szervezôdések által kínált polgármester, illetve a helyi képviselô-jelöltek lettek a régi hatalommal szembeni alternatíva megjelenítôi. A politikai pártok igyekeztek ezen alternatív szervezôdések személyi állományát maguk programja számára megnyerni. Megjegyzendô, hogy nagyon sok településen már az 1985-ös tanácsi választáskor is a helyi progresszió képviselôi jutottak szerephez. Így nem meglepô, hogy az elsô önkormányzati választáskor jelentôs számban maradtak beosztásukban a tanácselnökbôl, illetve elöljáróból lett polgármesterek. Azonban ezeken a településeken is viszonylag rövid idôn belül létrejöttek a különféle, a település fejlôdését szolgáló társadalmi szervezetek, amelyek igyekeztek kapcsolatba kerülni az önkormányzati döntéshozókkal.

A parlamentáris demokrácia gyakorlása során elsôdlegesen az országgyûlési képviselôkkel rendelkezô politikai pártok az idô múlásával egyre fokozódó mértékben, úgy tekintenek a társadalmi viszonyokra, hogy azoknak befolyásolására csaknem kizárólagos joguk van. Vagyis a pártok megegyezése és elhatározása dönt a szabályozás szükségességérôl és mikéntjérôl. Ez a fajta megközelítés, amely a különféle társadalmi szervezetek által képviselt vélemények, álláspontok figyelembe vételét formális szempontnak tekinti, sajnos lassan általánosnak tekinthetô. Nem az egymással ütközô érdekek tartalma és lényege a meghatározó, hanem az, hogy akik azt képviselik politikai szinten milyen szavazatarányt képviselnek a parlamentben. A politikai pártok megfelelô választói támogatottság birtokában felhatalmazottnak érzik magukat bármely kérdésben a megoldás módjának teljes körû meghatározására.

A dolog természetébôl adódóan az éppen ellenzékben lévô politikai erôk átmenetileg fogékonyabbak a társadalmi szervezetek véleményére, míg a kormányzati többség többnyire konfliktusok esetén keresi az álláspontját támogató civil szervezeteket. A társadalmi szervezetek véleményeinek beépítése a döntéshozatalba az elôzôekbôl adódóan meglehetôsen esetleges, hiszen a jogalkotásról szóló törvény elôírásainak kikényszerítésére nincsen megfelelô alkotmányos eszköz. Azon túlmenôen még az Antall-kormány idején törölték a társadalmi vita - amúgy sok tekintetben bevált - intézményét. A politikai pártok gyakran csak kampányjellegû érintkezése és társkeresése a civil szféra szervezeteivel nem jelenti azt, hogy a másik oldal, a társadalmi szervezetek lemondanának a döntéshozatalt befolyásoló szándékukról. Minekutána a szabályozásnak köszönhetôen nem sikerült érdemi áttörést elérni országos szinten a társadalmi szervezeteknek, így a parlamenti döntéshozatalból intézményesítetten jószerivel kiszorultak. Az 1998-ban megválasztott 386 országgyûlési képviselôbôl mindössze dr. Kupa Mihály független képviselôként jeleníti meg a civil szférát. Nem tekintem ugyanis a civil társadalom képviselôinek azokat az országgyûlési képviselôket, akik egyben valamilyen társadalmi szervezet tisztségviselôi, de pártszínekben és fôleg pártlistán jutottak be a parlamentbe. Ugyancsak nem civil képviselôk azok a parlamenti képviselôk, akik többnyire eredeti pártjuk (kizáró) döntésének köszönhetôen váltak "függetlenné", gyakorlatilag frakció nélkülivé.

A politikai pártok figyelme és befolyásolási szándéka az idô múltával, választásról-választásra egyre jobban kiterjedt az önkormányzati szférára. Az önkormányzati pozíciók megszerzésére való törekvés természetesen elsôdlegesen a választási idôszakokban erôsödött fel, valamint az önkormányzatok elpártosításában való pártok közötti egyetértésben. Ez utóbbi érdekében oly módon alakították a választási szabályokat, hogy a politikai pártok szerepe legalábbis a 10 ezer lakos feletti városokban és 1994-tôl a megyei önkormányzatokban megkerülhetetlen legyen. A társadalmi szervezetek nem lettek ugyan kizárva a választásokból, viszont részvételük lényegesen nehezebbé vált, pontosabban a pártok jelentôs helyzeti elônybe kerültek. A független jelöltek választási esélyei a nagyvárosokban jószerivel elvesztek és a megyei önkormányzati testületekbôl ténylegesen kiszorultak. A kisebb településeken a politikai pártok jelenléte a pártok igyekezete ellenére továbbra is esetleges.

1998-ban túljutottunk a harmadik parlamenti és önkormányzati választáson és megállapíthatjuk, hogy a korábbi választások trendje érvényesült, mely szerint az önkormányzatok meghatározó többségében nem a politikai pártok, hanem a függetlenek gyôzedelmeskedtek. A függetlenség természetesen meglehetôsen képlékeny kategória, mivel a közélet szereplôi óhatatlanul politizálnak és politikai álláspontot képviselnek, viszont nem mindegy, hogy ezt politikai szervezethez kötötten, vagy azoktól "függetlenül" teszik. A pártoktól és a pártpolitizálástól való függetlenség értéke éppúgy adódik az egypártrendszer negatív tapasztalatainak elutasításából, mint az új politikai elit politizáló stílusától való elhatárolódásból. Ezt felismerve számtalan pártpolitikus a települési önkormányzati választáson, mint független jelölt vett részt. Az is bevett gyakorlat, hogy a pártpolitikus helyi választáson társadalmi szervezet színeiben jelenik meg. 1998-ban összesen 39 politikai párt indított jelöltet az önkormányzati választásokon. A civil szféra aktivitását tükrözi, hogy 19 országos, 146 területi és 424 helyi társadalmi szervezet, összesen 589 civil szervezôdés tudott jelöltet ajánlani a választópolgároknak.

A települési önkormányzati választások szempontjából meghatározó jelentôségû, hogy a polgármester milyen "színû". A politikai pártok önállóan, pártszövetségben, illetve társadalmi szervezettel közösen összesen 840 polgármester-jelöltet indítottak. Lényegesen kevesebb polgármester indult társadalmi szervezet színeiben, összesen 163 (ebbôl 43 országos, 50 területi és 70 helyi szervezet képviseletében). A polgármester-jelöltek elsöprô többsége viszont, független jelöltként indult a választásokon (összesen 6715). Természetesen a végeredmény szempontjából jelentôs eltérések mutatkoznak a szerint, hogy 10 ezer lakos alatti, vagy azt meghaladó létszámú településrôl van szó. Míg a kistelepülések - 10 ezer lakos alattiak - esetében a leginkább jellemzô (89,71 százalék) a független polgármester, összesen 2669, ôket követi (8,94 százalék) a pártot képviselô polgármester, összesen 266 és végül valamilyen társadalmi szervezet jelöltje (1,28 százalék), mindössze 38 esetben tölt be polgármesteri feladatot. A 2975 kistelepülési polgármester között találhatunk két kisebbségi szervezet által jelölt önkormányzati tisztségviselôt is.

A nagyobb települések - 10 ezer lakos felettiek - esetében a választási szabályoknak köszönhetôen
a legnagyobb arányban (68,71 százalék) a pártjelöltek, összesen 112-en kerültek a polgármesteri székbe. Mindösszesen 40 nagyobb városban találhatunk független polgármestert (24,54 százalék) és csupán 11 város vezetését tölti be társadalmi szervezet képviselôje a nagyvárosok között (6,74 százalék). Az alapvetôen túlpolitizált megyei jogú városok 22 fôs elit polgármesteri karában is találunk - a korábbiaktól eltérôen - már egy függetlent (Bencsik János, Tatabánya), és egy társadalmi szervezet (dr. Gimesi Szabolcs, Sopron) jelöltjét.

Az 1998-ban megválasztott 3138 polgármester közül 2709 független jelöltként indult. Vagyis joggal állítható, hogy a kistelepüléseken a napi pártpolitika nem része az önkormányzati munkának.

1998-ban a társadalmi szervezetek aktivitása jelentôsen megnôtt a megyei közgyûlési választásokon 1994-hez képest, amikor is a 362 listából 117-et (32 százalék), most a 489 listából összesen 204-et (39 százalék) indítottak társadalmi szervezetek, illetve a nem pártok alkotta választási tömörülések. A korábbihoz képest erôteljesebben jelentkeztek az önkormányzati típusú - zömében a választások céljából alakult - szervezôdések, összesen 66 ilyen jellegû listával találkozhattak a választópolgárok. A megye egészét átfogó szervezetek 14 listát indítottak országosan, talán a Somogyért Egyesület négy évvel korábbi sikerén felbuzdulva. (Az elsô ciklus közgyûlési elnöke, dr. Gyenesei István vezette egyesület a mandátumok 25 százalékával a második legerôsebb frakció volt a megyében. Ekkor több képviselôi hellyel rendelkeztek, mint a Fidesz, SZDSZ, MDF, KDNP együttvéve.) A polgármesterek különféle elnevezésû szervezôdésén túlmenôen 16 kistérség tett kísérletet a közvetlen és célzatos megyei közgyûlési jelenlét elérésére. Még inkább településközeli célok megjelenítésére törekedtek a konkrét városi érdekre alapozó választási szervezôdések (Bátonyterenye, Celldömölk, Esztergom, Gyula, Hatvan, Makó, Mezôtúr, Szentes és Túrkeve). Az elôzô ciklushoz hasonlóan ismételten állított jelölteket mind három megyében - Somogy megyében csak egy listát - a regionális önkormányzati szervezet, a Balatoni Szövetség.

1994-ben országos összesítésben 21 társadalmi szervezet jutott legalább egy megyei képviselôi mandátumhoz, így összességében 53-an (6,3 százalék) voltak jelen a megyék testületeiben, akik nem pártlistáról jutottak be. Ekkor három megyében (Fejér, Tolna és Vas) egyetlen társadalmi szervezet sem jutott képviselôi helyhez. Ezzel szemben 1998-ban 43 társadalmi szervezet jutott mandátumhoz és így összesen 109-en (13,17 százalék) vannak jelen a megyei közgyûlésekben. Az elôzô ciklus választási eredményéhez képest a társadalmi szervezetek sokasága tekinthetô a legeredményesebbnek azáltal, hogy megduplázták jelenlétüket a megyegyûlésekben és valamennyi megyei testületben jelen vannak. A társadalmi szervezetek által megszerzett mandátumok 75 százalékát önkormányzati típusú és jellegû szervezôdés képviselôje nyerte el. A kistérségi és kistelepülési, valamint településszövetségi szervezôdések, közülük is kiemelkedik dr. Kupa Mihály, független parlamenti képviselô által létrehozott Zempléni Településszövetség, mely 7 mandátumával Borsod-Abaúj-Zemplén megye harmadik legerôsebb frakciója. A Zala megyei öt kistérségi szövetség és a Keszthely Térségi Vállalkozók Klubja együttesen 13 mandátumával a megyei közgyûlés legnagyobb "frakcióját" alkotják. Ezek többségükben polgármesterekbôl álló civil szövetségek. A konkrét települési érdekeket képviselôk közül eredményes volt a makói (2) a csongrádi (2) a szentesi (1) és a hajdúvárosokat (3) összefogó lista.

A megyei érdekeket összefogó szervezetek listái eredményesek voltak Heves (3) Tolna (3) és Vas (4) megyékben. A már komoly hagyományokkal és eredménnyel rendelkezô Somogyért Egyesület a maga 11 mandátumával, ismételten meghatározó részévé vált a megyei közgyûlésnek. A regionális önkormányzati szervezôdés, a Balatoni Szövetség - 1994-hez képest amikor
is Zala (2) és Veszprém (1) megyék-
ben is szerzett képviselôi helyet most - csak Veszprém megyében (2) jutott mandátumhoz.

Összességében megállapítható, hogy 1998-ban a társadalmi szervezôdések megkerülhetetlen tényezôivé váltak az egyes megyei közgyûléseknek. A legnagyobb arányt a már említett Zala megyében (32,5 százalék) érték el, de jelentôs súllyal vannak jelen Csongrád (30 százalék), Somogy (27,5 százalék), Hajdú-Bihar (17,5 százalék), Heves (15 százalék) és Vas (15 százalék) megyékben. Viszonylag kicsi a befolyásuk Jász-Nagykun-Szolnok (7,5 százalék), Bács-Kiskun (6,5 százalék), Nógrád (5 százalék) és Veszprém (5 százalék) megyékben.

Az 1998. évi októberi megyei önkormányzati választások tapasztalatai megerôsítették azt a jogos igényt, amely a - legalábbis törvényi megnevezésében - területi önkormányzat képviselô-testületének összetételében a területi, térségi és települési érdekek közvetlen megjelenítésére törekszik a pártpolitikai szempontokkal szemben. E tekintetben a társadalmi szervezetek és azon belül is elsôdlegesen a polgármesterek vezette tömörülések igyekeztek bevenni a megyegyûléseket a térségi szerep erôsítése hangsúlyozásával. Ez a fajta törekvés részleges sikert hozott azáltal, hogy a megyék jelentôs részében a térségi politizálás megkerülhetetlen elemeivé váltak ezek a szervezôdések. Ugyanakkor természetesen nem képesek pótolni a törvényi szabályozás fogyatékosságát és így az egyes megyéken belüli térségek képviselete - talán Zala megyét kivéve - továbbra is esetleges. A társadalmi szervezetek listáinak és képviselôinek viszonylagos sikere figyelmeztetô lehet a politikai pártok számára: a közélet nem csupán pártpolitikai szempontból értékelhetô és értékelendô. A civil szervezetekkel való kapcsolattartás a politikai pártok számára nem lehet kampányfeladat, vagyis az érdemi és sokszínû érdekképviselet igényli a civil társadalom véleményének intézményesített érvényesítését.

Az elmúlt választási ciklusok történéseit figyelembe véve joggal állítható, hogy az önkormányzatisággal megfertôzött képviselôk száma és aránya fokozatosan növekszik az Országgyûlésben. Az önkormányzatok pártpolitikai befolyásolási szándékának erôsödésével egyenes arányban növekszik az önkormányzati és parlamenti képviseletet egyidejûleg ellátók száma. Viszonylag sok, országosan ismert politikus kezdte közéleti szerepét valamelyik önkormányzatnál. A parlamenti képviselôk önkormányzati kötôdése tehát nagyon sokoldalú. Jellegébôl és választásának módjából adódóan a megyei közgyûlések tagjainak egy része nem csupán települési szinten fejt ki érdekképviseleti munkát, hanem a parlamentben is. Sôt, az elmúlt évek tapasztalatai alapján joggal állítható, hogy a megyegyûlések a pártpolitizálás elôiskolái, illetve az Országgyûlésbôl kikerülô politikusok parkoló pályája. Az elôzô ciklusban a megyei képviselô-testületekben öszszesen 29 parlamenti képviselô tevékenykedett, meghatározó többségük szocialista (17) , illetve szabaddemokrata (8) politikus volt. Megjegyzendô, hogy egyetlen fiatal demokrata országgyûlési képviselô sem vett részt akkor a megyegyûlések munkájában. Csupán érdekesség, hogy dr. Dávid Ibolya, jelenlegi igazságügyi miniszter 1994-98 között a parlamenti munka mellett a Tolna megyei közgyûlésben is végzett közéleti tevékenységet.

A megyei közgyûlési tagság és az országos politizálás közötti összefüggést jól jellemzi, hogy a megyei testületek tagjainak többségét jelenlegi, vagy volt parlamenti képviselôk, illetve mandátumhoz nem jutott képviselô-jelöltek alkotják. A jelenlegi országgyûlés tagjai közül 53 egyben valamelyik megyegyûlésnek is a tagja. Egyetlen parlamenti képviselô sincs Somogy és Zala megyei testültekben. Ezzel szemben jelentôs a parlamenti képviselôk aránya Baranya (10 százalék), Vas (10 százalék), Szabolcs-Szatmár-Bereg (12,5 százalék), Jász-Nagykun-Szolnok (15 százalék) és Borsod-Abaúj-Zemplén (17 százalék) megyékben. A kettôs képviseletet ellátók többsége (50,9 százalék) a Fidesz-MPP frakciójának tagja és zömében (20-an) egyéni választókerületben nyerték el mandátumukat. A 27 Fidesz-MPP parlamenti képviselôbôl 16-an a megyei közgyûlésbe is a vezetô kormányzópárt listájáról jutottak be, míg 11-en a polgári koalíciós listáról. Külön érdekesség, hogy a megyei közgyûlési tagságot két fideszes parlamenti képviselô (Básthy Tamás és dr. Rapcsák András) az MKDSZ önálló listájáról szerezte. A Fidesz-MPP kettôs képviselôk között találunk két politikai államtitkárt (Dr. Fónagy János és dr. Szakács Imre), nyolc megyei közgyûlés elnökét - róluk késôbb részletesebben szólunk - és egy volt (Dr. Hargitai János) és egy jelenlegi (Dr. Répássy Róbert) közgyûlési alelnököt.

A 14 kettôs funkciót ellátó szocialista képviselôbôl 7-en egyéni és ugyancsak 7-en megyei listán jutottak parlamenti mandátumhoz. Közülük egyedül Godó Lajos parlamenti képviselô nem a szocialista listáról, hanem a nyugdíjasok Heves megyei listájáról jutott be a képviselô-testületbe. A kettôs funkciójú szocialista képviselôk között szerepel volt miniszter (Szabó György), négy volt megyei közgyûlési elnök (Gyárfás Ildikó, dr. Balogh László, dr. Pusztai Gyula és dr. Zongor Gábor), valamint a Tisztelt Ház alelnök asszonya (Dr. Szili Katalin), aki késôbb megyei képviselôségérôl lemondott. Az SZDSZ négy kettôs funkciót betöltô képviselôi között találhatunk volt minisztert (Dr. Fodor Gábor) és két volt politikai államtitkárt (Dr. Kiss Zoltán és Dr. Világosi Gábor), illetve jelenlegi parlamenti alelnököt (Dr. Wekler Ferenc), aki szintén megvált megyei választott tisztségétôl. A FKGP országgyûlési képviselôi közül ketten egyben megyegyûlési tagok is, közülük az egyik (Dr. Kurucsai Csaba) nyolc éven át közgyûlés alelnöki funkciót töltött be. Az MDF parlamenti képviselô közül - Dr. Zilahi József halálát követôen - egyedül Dr. Medgyasszay László alelnök tölt be megyei vezetô tisztséget. Két kettôs funkciójú képviselôt találunk a MIÉP frakciójában (Dr. Bognár László és Szabó Lukács, aki ma már független képviselô).

Dr. Kupa Mihály, volt pénzügyminiszter független parlamenti képviselô az általa létrehozott és elnökölt Zempléni Településszövetség listájáról lett immáron második ciklusban megyei közgyûlési tag.

A közgyûlési elnökök közül - mint ahogy arra már korábban is utaltam - 9-en 1998-tól parlamenti képviselôk is. Eredetileg nyolc Fidesz-MPP országgyûlési képviselô (Becsó Zsolt, Búsi Lajos, Domokos László, Endre Sándor, Ivanics Frenc, Láyer József Géza, Lázár Mózes és dr. Ódor Ferenc) és egy MDF parlamenti képviselô (Dr. Zilahi József) töltött be a megyei közgyûlési elnöki funkciót is. Az ismert Szabolcs Szatmár-Bereg megyei közgyûlési választások eredményeként dr. Helmeczy László - eredetileg Fidesz-MPP, ma független - képviselô tölt be kettôs funkciót. Fôfoglalkozású megyei alelnökök közül egyedül dr. Medgyasszay László Gyôr-Moson-Sopron megye alelnöke tölt be országgyûlési képviselôi tisztséget is. A társadalmi alelnökök közül jelenleg országgyûlési képviselô dr. Répássy Róbert és Lévai Ferenc (MSZP).

A 22 megyei jogú városi polgármester közül négyen (dr. Bartha László Szeged, Kósa Lajos Debrecen, Rapcsák András, Hódmezôvásárhely és Szita Károly, Kaposvár) a Fidesz-MPP, míg hárman (Csabai Lászlóné, Nyíregyháza, Kálmán András, Dunaújváros és dr. Toller László, Pécs) az MSZP frakciójában ülnek a parlamentben.

A fôvárosi kerületi polgármesterek közül hárman (Hajdú László, XV. kerület/MSZP; dr. Nagy Gábor Tamás, I. kerület/Fidesz-MPP és Szabó Zoltán, VII. kerület/MSZP) egyben parlamenti képviselôk is.

Az egyéb települési polgármesterek közül 16-an országgyûlési képviselôk is, közülük 9-en a legnagyobb kormányzó párt padsoraiban ülnek, 4-en az MDF, míg 2-en az MSZP és egy az FKGP képviselôcsoportjának tagjai.

Összességében tehát 38, jelenleg is önkormányzati vezetô tisztséget betöltô parlamenti képviselô tevékenykedik az Országgyûlésben. Köztük van három (Endre Sándor, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és Láyer József Géza, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége Társulása) országos önkormányzati szövetségi elnök is. Az egykamarás parlament mûködése kapcsán úgy tûnik, hogy az önkormányzatok érdekének szervezett képviseletét nagymértékben megnehezíti, illetve lehetetlenné teszi a pártpolitika, ezáltal a kettôs funkciót betöltô képviselô elsôdlegesen a saját települése, megyéje konkrét ügyében tud lobbizni, míg az önkormányzatiság átfogó ügye háttérbe szorul.

Hogyan tovább ?

A tíz év háromszor két választásának tapasztalata egyértelmûen jelzi, hogy a civil szféra erôteljesen igényt tart az országos és helyi döntések befolyásolására, adott esetben a közvetlen döntéshozatalban való részvételre. A lakosság elfordulása a napi pártpolitizálástól tovább erôsítheti a civilek szerepét, ami a társadalomnak egyfajta egészséges védekezési reflexének is tekinthetô. Természetesen a pártok nem kívánnak lemondani befolyásukról, így gyakran más jelmezben kísérlik meg a mandátumok megtartását és megszerzését, valamint be kívánják vonni a sikeres civileket a politikai küzdelmekbe. A társadalmi szervezetek szervezettségének fokozódása és a megyei választási sikerek felvetik annak a lehetôségét is, hogy 2002-ben elsôdlegesen az önkormányzati érdekek és értékek képviselete céljából mintegy választási pártként jelenjenek meg az országos politika színterén.

A települési szintû önszervezôdés sokoldalúan segítheti a helyi önkormányzás kiteljesedését és a lakosság szélesebb körének tevékeny bevonását a helyi közéletbe. Úgy vélem, a közéleti munka becsületének visszaszerzése elsôdlegesen a települési önkormányzatoknál lehetséges, melynek hosszú távon kedvezô kihatása lehet a "nagypolitikára" is. A civil szféra fokozódó aktivitása mentheti meg a társadalmat a közönytôl és a közélettôl való elfordulástól.

Dr. Zongor Gábor