Az Építészeti Világnap alkalmából Dr. Torgyán József földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 2000. október 2-án a Magyar Építômûvész Szövetség székházában átadta a 2000. évi Pro Architectura díjakat. A díjazottak között volt Sáros László, Jászberény város fôépítésze, az Országos Fôépítészi Kollégium tagja is.
A 11/1999.(I.29.) FVM rendelettel szabályozott Pro Architectura Díj 2000. évi meghirdetésére 16 szerzô nyújtott be pályamûvet. A bizottság döntése alapján Pro Architectura Díjban részesült:
Tomay Tamás
építész
a Budapest, Pasaréti út 106. sz. alatti családi villa felújítása és bôvítése tervezéséért. Az 1930-as években épült családiház bôvítése során a tervezô megôrzi a modernista villa jellegét. Az eredeti részek megmaradnak és egyben felértékelôdnek. A terv olyan korszerû építészeti hangot talál, amely stílustörés nélkül hozza létre az új és a régi egységét.
Gereben Gábor
építész
és Pataky Dóra
belsôépítész
a Budapest, Károlyi Mihály u. 9. sz. alatti Centrál Kávéház és irodaház helyreállításának tervezéséért. Az épület a budapesti belváros egyik meghatározó épülete, amelynek felújítása nagy körültekintést igénylô összetett építészeti feladat volt. A megvalósult mû nagy értéke, hogy sikerült átmenteni a régi miliôt úgy, hogy az építészeti elemek nem másolják az eredetit, ahhoz igazodva és belesimulva, visszafogottan mégis az eredeti értékek kiemelését szolgálják úgy, hogy minden egyes elemen látszik, hogy a felújítás a XX. század végén készült.
Csikós Zoltán
és Varga Levente építészek
a pécsi szívgyógyászati klinika tervezéséért. Az új épületet elhelyezése az adott építészeti környezetbe, rendkívüli feladat elé állította a tervezôket. A 60-as évek építészeti felfogását színvonalasan megjelenítô, de hatalmas tömegû és mereven formált épülettömbhöz csatlakozik a "Szív Centrum" épülete, amely az ezredforduló építészeti gondolatát és hangulatát úgy jeleníti meg, hogy egyszerre folytatja a Gádoros Lajos által tervezett épület domináns szikárságát, és egyben oldja is a funkcióból csak visszafogottan adódó játékossággal.
Puskás Péter
és Rudolf Mihály építészek
a Miskolc-Tetemvári Deszkatemplom újjáépítése és rekonstrukciója tervezéséért. Az 1997. december 4-én felgyújtott templom rekonstrukciója túlmutat az egyszerû mûemlékhelyreállítási rutinfeladat megoldásán. A megvalósult helyreállítás egy tágabban értelmezett szellemi és építészeti hagyománytisztelet megjelenése. A tervezôk azt valósították meg sikerrel, hogy mit tervezett volna az eredeti szerzô (Szeghalmi Bálint Miskolc egykori fôépítésze) most 60 év után, megtartva az alapelvet a magyar népi kultúra és a hazai református hagyományokat.
Az eredeti kontúrokon belül megalkotott térnek nemcsak egyszerû helyreállításával találkozunk, hanem funkcionálisan és mûszakilag is megújult térrekonstrukcióval.
Sáros László
Építész
a Telki Galagonya utcában felépült családi ház tervezéséért. A ház a magyar építészetben újító kísérlet, egy a hagyományokon kifejlôdô huszonegyedik századi építészeti érték.
A megvalósult épület alaprajzában és tömegformálásában egyaránt újszerû. A közel négyzetes, kilencosztatú térre szervezett alaprajz merôben eltér a megszokott családi ház modelltôl - nagyvonalúan teljesíti a lakók befelé fordulásra, visszavonulásra irányuló igényeit, ugyanakkor a természeti környezettel való intenzív és szerves kapcsolat is megvalósul.
Összeállította: Péter Annamária
fôtanácsos