|
Megmenekült a mezôcsáti vasút
A Budapest-Miskolc fôvonalhoz kapcsolódó Hejôkeresztúr-Mezôcsát mellékvonalon az M3-as autópálya építésével sem szûnik meg a forgalom - közölte Steinerné Vasvári Éva (Fidesz), a térség országgyûlési képviselôje. A vonal felszámolásának ötlete másfél hónappal ezelôtt vetôdött fel, s nagy felháborodást váltott ki a vasútvonal mellett lévô 16 település érintett lakói, különösen a vállalkozók körében.
A mintegy 20 kilométer hosszúságú vonal leállításának terve az autópálya építés kapcsán vetôdött fel, mivel a beruházó konzorcium egyes becslések szerint fél-, más számítások szerint egymilliárd forintot tudna megtakarítani, ha a tervbôl kivennék a vonalat a térségben metszô M3-as felüljárójának építését. Az építôk arra hivatkoztak, hogy az így megtakarított pénz tekintélyes részét a vasút felszámolásával a térség közúti közlekedésének korszerûsítésére lehetne fordítani.
A térség polgármesterei, civil szervezetei, a vasutasok szakszervezetének képviselôi január 17-én demonstrációs tanácskozást tartottak Mezôcsáton. Ott kifejtették: a térség számára a közúti közlekedésnél továbbra is olcsóbb, megbízhatóbb, környezetkímélôbb a vasúti szállítás. Közölték, hogy a térségi fejlesztési terveiket is erre alapozták, a fejlôdô vállalkozásokat a vasút megszüntetése lehetetlen helyzetbe hozná, ezért tiltakoznak a felszámolás ellen.
Az országgyûlési képviselô elmondta, hogy Illés Zoltánnal, az Országgyûlés környezetvédelmi bizottsága elnökével közösen kéréssel fordultak Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszterhez, aki elfogadta érvelésüket, amely szerint a vonal felszámolása nem szolgálja, sôt rontja a dél-borsodi térség jövôjét. A miniszter a kérelmükre válaszolva biztosította a térséget arról, hogy az autópálya építésével öszszefüggésben nem szüntetik meg a vasútvonalat. |