A világ és a történelem kereke soha egy pillanatra sem állítható meg. Az örökké mozgó és változó szerkezet minduntalan maga alá gyûri, lerombolja bizonyosságainkat. Korok, kontinensek, világbirodalmak, országok, kultúrák, népek, rasszok küldetésüket és sorsukat beteljesítve (?) tûntek és tûnnek el végérvényesen, gyakran még vérnyomokat sem hagyva maguk után. A kultúra akkor tudja küldetését teljesíteni - és ez egyben az adott kultúra értékmérôje is -, ha az embernek saját magához és embertársaihoz fûzödô viszonyához, valamint korra szabott szellemi fejlôdéséhez a legmegfelelôbb módszereket, jel- és szimbólumrendszert képes közvetíteni.

Jelenleg, drámai pusztulásnak vagyunk tanúi és egyben részvevôi is: egy ôsi hagyomány, a tibeti tûnik el lassan, de biztosan a szemünk elôl, és ez hatással van általános értékrendünkre. A tibeti örökség jelentôsége abban áll, hogy a hagyományt szinte egészben, töretlenül tudta megmenteni a mai kor számára. Természetesen a hagyomány örökre nem tud elveszni. Ha nem lenne meg ez a saját magát megmentô, túlélô tulajdonsága, egy percig sem tudnánk emberként fennmaradni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell minden tôlünk telhetôt megtenni emberek szenvedésének megszüntetése, valamint értékek megóvása érdekében. Ez közös érdek, ez a feladat, így bármilyen távolinak tûnik is közünk van hozzá.

A tibeti kultúra tönkretételének egyik fô oka Kína diktatórikus, kommunista politikai rendszere, amely Ázsián belül már jó ideje agresszív, egyeduralmi törekvéseket mutat. A nagyhatalmi atavisztikus elképzelések abban is jól megmutatkoznak, hogy Kína az utolsó száz évben elrabolt külsô területei nélkül (Tibet, Ujguria, Belsô-Mongolia, Mandzsuria) az ország nagyságának még a felét sem érné el. Emellett tény, hogy Kína és Tibet mindig is szoros kapcsolatban állt egymással kulturális, gazdasági és hadászati értelemben egyaránt. Az is történelmi tény, hogy a VIII. században a tibeti nagybirodalom harcosai egészen az akkori Kína fôvárosáig, Csangant-ig (ma Hszian) is eljutottak. Az ország széttagoltságát követôen a hódító mongolok a XIII. században behódólásra kényszerítették Tibetet, majd Kubiláj kán elfoglalta Kínát és 1275-ben megalakította a Jüan-dinasztiát.

Ez a birodalom azonban nem üldözte a buddhizmust. Sôt, a késôbb uralkodó Altan kán 1578-ban maga adományozta egy tibeti spirituális vezetônek a elsô Dalai Láma címet. A XVIII. század derekán a Csing-dinasztia uralma alatt indult meg Tibet betagozódása a mandzsu birodalomba. Ekkor a császár helytartót nevezett ki a Dalai Láma mellé, és ezt a tisztséget csak mandzsu származású mandarin tölthette be. Ekkor kezdôdött Kína beavatkozása Tibet belsô ügyeibe. Azóta többé-kevésbé burkoltan és fôleg amióta a forradalom megdöntötte a mandzsu császár uralmát Kína már egyre nyíltabban igyekezett teljes fennhatósága alá vonni Tibetet.

1949-ben a Kínai Népi Demokratikus Köztársaság Vörös Hadserege Mao Ce-tung parancsára megkezdte bevonulását Tibetbe. 1951-ben a a felszabadító hadsereg 3 ezer katonája elfoglalta Lhaszát és ettôl az idôponttól állíthatjuk biztosan, hogy az ország elvesztette önállóságát. 1959. március 10-én a fôvárosban hatalmas tömeg gyûlt össze, hogy tüntessenek a kínai megszállás ellen. Egy héttel késôbb a XIV. Dalai Lámának már menekülnie kellet saját hazájából és az indiai menedékjog után Dharamszalában telepedett le, ahol megalakította a számûzetésben lévô tibeti kormányt.

A kínai kormány hamarosan elkezdte az etnikai tisztogatást, aminek következtében napjainkra 1,2 millió tibeti vesztette életét. Az elmúlt évtizedek kultúr-genocídiumának jelentôsebb történései és következményei a teljesség igénye nélkül a következôk:

A tibeti nyelv visszaszorítása, az oktatás politikai feltételekhez kötöttsége. Tibeti hagyományos városok, épületek lerombolása és helyettük kínai típusú lakótelepek építése. A hagyományos kultúra és szokások kiszorítása. Kolostorok lerombolása, hagyományt ôrzô szent könyvek megsemmisítése. A kínaiak megjelenésével környezeti ártalmak sorával kellett szembesülnie a tibetieknek. Ezek közül a legjelentôsebb az atomtemetôk létrehozása. Han (kínai) káderek betelepítése az országba, ami odáig fajult, hogy mára Tibetben több kínai él, mint tibeti ôslakos. Börtönök és lágerek létesítése Tibetben, ahová ma is bárki könnyen bekerülhet, aki bírálja a kommunista rendszert. A lágerekben gyakori a kínzás és a vádeljárás nélküli fogvatartás. Sok tibetit kitiltottak lakóhelyérôl. Mindennaposak a házkutatások, és akinél tibeti zászlót, a XIV. Dalai Láma fényképét vagy tanításait megtalálják, azt szigorúan megbüntetik. A közigazgatás kínai mintára való megszervezése.

A szövetkezetesítés és "modernizáció" következtében rendszeressé vált az éhínség, ami azelôtt ismeretlen volt az országban. A tibeti kultúra lerombolása mellett a kínai politika sok mindent megtesz a tibeti nép fizikai elsorvasztása érdekében is, gyakori a kényszer-sterilizáció, vagy ha a családban van már két gyermek, a terhes asszonyokon végrehajtott kényszer-abortusz. Kína rafinált Tibet-politikájára jellemzô, hogy mára a látványos erôszakot kerülve, a kulturális fellazítás szinte követhetetlen szisztémáját alkalmazza, amit jól példáz, hogy a kolostorokat és lámákat turisztikai látványossággá alacsonyította le.

Az etnikai genocídium következtében ma Tibetben 4-5 millió tibeti és összesen 7,5 millió kínai él. Ôszentsége, a XIV. Dalai Láma a tibeti nép és kultúra fennmaradása érdekében kifejtett erôszakmentes munkásságáért 1989-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Tibet királya és vallási vezetôje a kínaiakkal mindig a kölcsönös tiszteleten alapuló békés tárgyalásokat szorgalmazta. A kínai fél az idôhúzásos poltika taktikáját követve máig sem hajlandó tárgyalóasztal mellé ülni. Emellett az olcsó propaganda eszközeivel élve "szeparatista, anarchista, irredenta, burzsoá" ügynöknek kiáltja ki a Dalai Lámát.

Világszerte poltikai, emberjogi szervezetek foglalkoznak a tibeti problémával. Egyik ilyen jelentôs megmozdulás évrôl évre március 10-én az 1959-es tüntetésre való megemlékezés nemzetközi eseménye. Számos ország, valamint az EU parlamentje fogadott el Kína agresszív politikáját elítélô határozatot. Sok kormányfô, miniszterelnök fogadta Ôszentsége, a XIV. a Dalai Lámát, és tárgyalt vele a tibeti helyzetrôl. 2000 októberében Orbán Viktor miniszterelnök találkozott Ôszentségével a magyar parlamentben.

1996-ban az EU parlamenti képviselôi és több, Európában mûködô Tibetet Segítô Társaság kezdeményezésére kezdôdött az "Egy zászló Tibetért" mozgalom. Ennek lényege, hogy a települések március 10-én tûzzék ki a tibeti zászlót városházájukra. Kérjük a tisztelt polgármestereket, csatlakozzanak a felhíváshoz. Amíg nem késô!