Hírek

Hazánk kompromisszumokra kész Bős kérdésében

Magyarország a további bősi tárgyalások sikere érdekében több kompromisszumra is kész, s ezt jelezte a héten Szlovákiának megküldött javaslatban — jelentette be Bartus Gábor kormány főtanácsadó április közepén. A dunai kormánybiztosi titkárság helyettes vezetője elmondta: mivel Szlovákia a múlt év végén megküldött válasz-dokumentumában érzékeltette, hogy a nagymarosi vízierőmű felépítésének elmaradásáért kártérítésre tart igényt, Magyarország nem zárkózna el a tételes elszámolástól. Ezért javasolja, hogy végezze el ezt a munkát egy közös jóvátételi és költség-elszámolási bizottság.

A magyar vélemény szerint ez az elemzés igazolja majd a Hágai Nemzetközi Bíróság nullszaldós elszámolásra vonatkozó javaslatának megalapozottságát. Sőt, bizonyítja a magyar ökológiai kárigények jogosságát is.

A legutóbbi szlovák válasz-dokumentumból kitűnt, hogy a szomszédos állam nem lelkesedik a tulajdoni hányad elosztására tett magyar javaslatért. Ez arra vonatkozott, hogy szűnjön meg az egyes létesítményekben lévő 50-50 százalékos tulajdoni hányad, s mindkét ország csak a saját területén lévő javak felett rendelkezzen. Azaz, Szlovákia a bősi és a dunacsúnyi, Magyarország a dunakiliti létesítmény teljes tulajdonát szerezze meg. Ez a korábbi indítvány már kimaradt a héten Szlovákiának elküldött tárgyalási javaslatból.

Bartus Gábor elmondta: továbbra sem tartják megfelelő kalkulációnak, hogy Magyarország bősi energiarészesedése megegyezik a beruházási hányaddal, amelyet 14 százalékban jelölt meg Szlovákia. Ugyanakkor értékelve, hogy Szlovákia nem zárkózott el eleve Magyarország bősi energiarészesedésének megfelelő többletvíz átadásától, ideiglenesen elfogadnák az említett 14 százaléknak megfelelő többletvizet. Ennek átadását mielőbb kéri a magyar tárgyaló partner.

Ez annyit jelentene, hogy éves átlagban a Duna vízhozamából az Öreg-Dunába átadott 17-18 százalékos vízmennyiséget 29-30 százalékra lehetne emelni. A középvízhozam 2200 köbméter másodpercenként. Ez a vízmennyiség nem elhanyagolható az ökológiai viszonyok javítása során.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenegyedik évfolyam, 3-4. szám * 2001. március-április
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.