Kór-kép

"Zúgva, bőgve törte át a gátot..."

Március 6-án Tarpánál átszakadt a Tisza gátja. Ott, ahol a védművek megerősítését félbehagyták. A környező településeken 519 lakóház életveszélyessé vált vagy összedőlt. Csaknem ezerkétszáz ember maradt hajlék nélkül. A károk helyreállítására tízmilliárdokat kell költeni. A katasztrófa nyomán az egész ország megmozdult...

Az árvíz sújtotta beregi településeken az 519 életveszélyessé vált lakóházból eddig 110-et bontottak le, 327-nek pedig megkezdték az eltakarítását — tudatta április elején Istenes Sándor ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. Csarodán eddig 44, Gulácson 169, Hete-Fejércsén 9, Jándon 71, Tarpán 32, Tákoson 60, míg Vásárosnamény-Gergelyiugornyán 52 lakóház lebontása kezdődött meg, vagy fejeződött be teljesen. A hét település száztíz portáján akár már most megkezdődhetne az új házak alapozása.

Ám máris vannak bejelentések arról, hogy az épületek száradása után újabb lakások falai repedeztek meg, s indultak omlásnak. A felmérés szerint az otthonukat elvesztettek közül 321-en a régi helyen szeretnék felépíttetni új házukat, míg 21-en költöznének el máshová.

Jelenleg 1143 ember — 324 gyermek és 819 felnőtt — átmeneti elhelyezését kell a hatóságoknak biztosítaniuk. Április elején három településen — Gergelyiugornyán, Jándon és Vámosatyán — volt még emberi fogyasztásra alkalmatlan a vezetékes víz. A Belügyminisztérium által nyitott számlára eddig 105 millió forint adomány érkezett. A karitatív szervezetek 630 tonna, 223 millió forint értékű, a megyék 245 tonna, 27 millió forint értékű adományt juttattak el a térségbe. A pénzadományok összege 19,5 millió forint.

A kormány tervei szerint 22,8 milliárd forintot fordítanak az árvíz által okozott károk helyreállítására — közölte április elején a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón Pintér Sándor belügyminiszter. Még nem döntötték el, hogy a pénzügyi fedezetet miből biztosítják. Annak van esélye, hogy a szükséges összeget a kormányzati általános tartalékalapból teremtik elő.

A belügyi tárca a magántulajdonban lévő lakóépületek újjáépítésére 5,9 milliárd forintot, az önkormányzati tulajdonú közösségi építmények helyreállítására 1,3 milliárd forintot, az egyházi épületek és műemlékek rendbehozatalára 445 millió forintot fordíthat. A településszervezési költségek 200 millió forintot emésztenek fel, épületkárok enyhítésére, kamat- és kezelési költségek finanszírozására további 2 milliárd forint, míg különféle nem várt kiadásokra 200 millió forint áll majd rendelkezésre. Az agrárium, elsősorban a veteményekben keletkezett károk enyhítésére, 1,5 milliárd forintot költhet, míg az élő állatokkal, illetve a takarmánnyal kapcsolatos károkat teljes egészében megtérítik. Az állami vízkár-elhárítási létesítmények helyreállítására 300 millió forintot, a növény-egészségügyi, illetve talajvédelmi állomásokéra pedig 70 millió forintot fordíthatnak.

A közlekedési tárcánál az állami közutakban keletkezett károkkal kapcsolatban 3 milliárd 500 millió 97 ezer forint áll majd rendelkezésre. A vízkár-elhárítási létesítmények helyreállítására 4 milliárd forintot, az önkormányzati utak, hidak, egyéb műtárgyak rendbehozatalára pedig 1,5 milliárd forintot lehet majd költeni. Az újjáépítések elvégzésére egy konzorciumot szerveznek, amely az igazolt munka alapján kapja meg a pénzt a minisztériumoktól. A konzorcium helyi, illetve nagyobb építőipari vállalatokból áll majd. Kiválasztásukban részt vesz a helyi területfejlesztési tanács elnöke, a helyi építési kamara és a helyi vállalkozók szövetsége is.

A felső-tiszai árvíz hatásával, következményeivel az Országgyűlés önkormányzati bizottságának rendvédelmi albizottsága foglalkozott, Pozsgai Balázs (MSZP) vezetésével. Orovecz István vezérőrnagy, az operatív irányító törzs vezetője elmondta: a védekezést gátolta a hírközlési lánc kiépítettségének alacsony szintje. Megítélése szerint hiányzik a normálistól eltérő irányítási rendszer jogszabályi háttere is. Kedvezőtlennek nevezte, hogy a nagy területi erő- és eszközigényt követelő mentesítésnek nincsenek meg a technikai eszközei. A megyei katasztrófavédelmi parancsnokság értékelése szerint a védelmi tervek jónak bizonyultak. A képviselők elismerésüket és köszönetüket fejezték ki a védekezésben részt vevőknek.

A kárfelmérés befejezése után megkezdi a károk megtérítését a Hungária Biztosító Rt. — jelentette be nyíregyházi sajtótájékoztatóján Török Zoltán, a cég észak-alföldi igazgatóságának vezetője. Eddig közel 350 lakóházra és 20 ipari, mezőgazdasági létesítményre, intézményre érkezett kárbejelentés. A kár összege meghaladja a 600 millió forintot. A biztosító állandó ügyeletet tart, a kárbejelentéseket a 80-201-275-ös ingyenes zöldszámon is fogadják.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenegyedik évfolyam, 3-4. szám * 2001. március-április
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.