Településfejlesztés, településügy

Felújított viharjelző rendszer

Egy év alatt a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága csaknem 110 millió forintot költött a Balaton és a Velencei tó mellett működő viharjelzőrendszer rekonstrukciójára – hangzott el Siófokon a felújított hálózat május elejei átadásán. Bakondi György, a főigazgatóság vezetője elmondta: idén is folytatják a felújítást, s az erősebb fényjelzés mellett az uniós szabványoknak megfelelő hangjelzéssel is figyelmeztetik majd a Balaton és a Velencei tó fürdőzőit, a vitorlázókat a közelgő viharveszélyre.

Elkészült az a középtávú, négy évre szóló program is, amely szerint évi 100-120 millió forint többletforrást fordítanak a közbiztonság megőrzésére. Az összeg felét a Balatoni Fejlesztési Tanács, másik felét pedig a régió forrásai fedezik. A tervek szerint ebből a keretből a viharjelzés továbbfejlesztését, a vízi mentést, a rendőri túlórák kifizetését, illetve a tóparti polgárőrségeket támogatják.

A Balaton körül 24 viharjelző állomás van, amelyből 23 működik, a Velencei tónál pedig kettő üzemel, ahogy eddig is: május elsejétől október végéig.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenegyedik évfolyam, 5-6. szám * 2001. május-június
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.