Településfejlesztés, településügy

Kikötőfejlesztések és kerékpárút

Nincsenek kiaknázva a balatoni vitorlásturizmusban rejlő lehetőségek, a tó a jelenlegi 3500 helyett akár 15-20 ezer kishajót is elbírna – közölte Horváth Gyula, a Mahart Balatoni Hajózási Rt. ügyvezető igazgatója a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság (BRIB) május elejei ülésén, Alsóörsön.

A vitorlázás iránt egyre nagyobb az igény Európában, de amíg a kontinens nyugati felének tavaira ki lehet tenni a "megtelt" táblát, annyi a hajó, addig Magyarország lemaradt ezen a téren. Az igazgató ennek okát a megfelelő propaganda hiányában látja, és a tanácskozáson prospektusok, szórólapok mielőbbi megjelentetését szorgalmazta.

Úgy vélte: a vitorlásturizmus fejlesztésével meghosszabbodhatna a balatoni idegenforgalmi szezon és hosszú távon jelentős többletbevételhez juthatna a költségvetés, valamint a régió is. Horváth Gyula beszámolt arról is, hogy a Balatonon 22 kikötőt üzemeltető, s ezzel 1650 vitorlásnak helyet adó Mahart Rt. a 90-es évektől kiemelt feladatának tekinti az európai szintű kikötők építését és a meglévők fejlesztését. Közölte: a társaság megállapodott a Gazdasági Minisztériummal (GM), hogy a tárca öt éven keresztül évi 50 millió forint kamatmentes hitellel támogatja a beruházásokat, melyek révén a jelenlegi vitorlás férőhelyek száma 2006-ig megduplázható. Hozzátette: a Mahart 2001-ben saját erőből 450 millió forintot költ két kikötő kialakítására; a 207 férőhelyes balatonlelleit júniusban, a 107 kishajót befogadó szigligetit pedig júliusban vehetik birtokba a hajózók.

A BRIB ülésén Csákvári Árpád, a Balatontourist Rt. vezérigazgatója kijelentette, hogy a tervekkel ellentétben 2002-re nem fejeződik be a tó körüli kerékpárút építése.

– A munkálatok engedélyeztetési és kisajátítási gondok miatt akadoznak, a közútkezelő vállalat és az önkormányzatok több földtulajdonossal mindeddig nem tudtak megegyezni. Ezért a bicikliút valószínűleg csak 95 százalékban készül el – tette hozzá.

A tanácskozáson Rosta Sándor, a BRIB elnöke bejelentette, hogy az idén a viszonylag száraz időjárás miatt a szokásosnál később, május 15-én kezdődik a balatoni szúnyogirtás. Elmondta: a biológiai védekezés 2100, míg a vegyszeres irtás 5700 hektárt érint, s az irtásra a GM, a Magyar Turizmus Rt. és az önkormányzatok összesen 30 millió forintot költenek.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenegyedik évfolyam, 5-6. szám * 2001. május-június
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.