Módosítanák az építésügyi törvényt

Három javaslatot is kidolgozott az építésügyi törvény módosítására a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Az építésügyi hatósági ügyeket egyértelműen állami feladatként jelölik meg, s elválasztanák az önkormányzati hatásköröktől. Szaló Péter a szaktárca helyettes államtitkára a jegyzők májusi kaposvári országos konferenciáján bejelentette: az egyik legfontosabb változtatás az építésügyi hatósági feladatok ellátásának korszerűsítése. A hatékonyabb ellenőrzés érdekében az első fokú építésügyi hatósági jogkört azok a városok kapják meg – szemben a mostani több mint félezer önkormányzattal –, amelyek ténylegesen is rendelkeznek az ehhez szükséges technikával, és megvannak a képzett szakembereik. Arról, hogy erre mely önkormányzatok kapnának jogosultságot, kormányrendelet döntene. Az elképzelések szerint mintegy 150-170 városban, valamint a fővárosi kerületekben a jegyzők irányításával végeznék az építésügyi hatósági feladatokat.

Az építési ügyekkel kapcsolatos felülvizsgálatok tapasztalatairól Kara Pál, a BM helyettes államtitkára számolt be. Szerinte is jó megoldás az lenne, ha az építésügyi hatósági ügyeket az önkormányzatoktól függetlenül irányítanák a jegyzők. Ehhez, mivel állami feladat, a központi költségvetés biztosítaná a forrásokat, csakúgy mint az adóvégrehajtáshoz és a gyámügyekhez. Az építés-felügyelet továbbra is megyei szinten maradna, az ezzel kapcsolatos feladatokat a közigazgatási hivatalok látnák el – vázolta a terveket. Az ellenőrzéseket, a felügyeleti munkát országos szinten mindössze harmincöt szakember végzi, miközben legalább háromszor ennyire lenne szükség. A helyettes államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az előző évben hozott kétszázezer építéshatósági határozatból csaknem ötezer esetben fordultak jogorvoslatért az érintettek. Ezek több mint negyven százalékában a másodfokon eljáró közigazgatási hivatalok vagy megsemmisítették, vagy megváltoztatták a határozatokat.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenegyedik évfolyam, 5-6. szám * 2001. május-június
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.