|
||
|
Széchenyi terv – számokban Az idén mintegy 2400 pályázat érkezett a Széchenyi-tervben meghirdetett tenderekre, amelyek közül eddig 230 nyertes több mint 15,35 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott – adott tájékoztatást a Gazdasági Minisztérium (GM). A támogatással csaknem 75 milliárd forint értékű új beruházás valósul meg, amellyel mintegy 4700 új munkahely jön létre. A pályázatok feldolgozása folyamatos, eddig 10 pályázati forduló – 3 vállalkozáserősítő, 5 turizmusfejlesztési, 1 bérlakás és egy aktív foglalkoztatás fejlesztési pályázat – eredményét hirdették ki. A közlemény szerint a legnépszerűbbek az energiatakarékossági, a turizmusfejlesztési és a vállalakozás-erősítő program pályázatai. A tenderek többsége, 83 százaléka vidékről érkezett. A területi elosztás szerint a legaktívabb megye Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megye volt. Az összes beadott pályázat csaknem 40 százalékát magánszemélyek nyújtották be. Folyamatosan nő azonban az egyházak, önkormányzatok és egyéb, civil szervezetek által beadott pályázatok száma, amely 27 százalékot tesz ki. A gazdasági társaságok által beadottak aránya pedig meghaladja a 30 százalékot. Az igényelt támogatások több mint egyharmada egymillió forint alatti összeg. Az 1 és 5 millió forint közötti támogatási igény pedig az összes beadott pályázat 28 százaléka. Tartalomjegyzék * tizenegyedik évfolyam, 5-6. szám * 2001. május-június Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |