A megfelelő középszintű kormányzás kialakítása fogós kérdés. Mint tudjuk, az EU régiókat akar, nekünk viszont megyéink vannak, tegyük hozzá, már jó régóta. Néhány éve kijelölték a hét tervezési-statisztikai régiót, és ezzel ki is robbantak a viták Magyarországon a megyerendszer védelmezői és a régiók hívei között. Talán csak egy kérdés van, amiben az elemzők maradéktalanul egyetértenek: az, hogy sürgősen tisztázni kellene a középszinttel kapcsolatos elképzeléseket, azaz politikai döntést kellene hozni arról, hogy a tervezési rendszert, a közigazgatást és az önkormányzati rendszert illetően mi a megyék és mi a régiók szerepe. A mai magyar régiókkal kapcsolatban három alapvető kérdést kell tisztázni.

A régiók önállóságának kérdése. Az európai tapasztalat azt mutatja, hogy azok a régiók a politikailag erősek és önállóak, amelyeknek saját önkormányzatuk és legalább részben saját bevételeken alapuló önálló költségvetésük van. Az ilyen decentralizált regionális rendszerrel szemben egyes európai országokban az önállóságnak egy gyengébb változata, a dekoncentrált modell érvényesül, azaz a régiókat delegált tagokból álló testületek irányítják. Habár az elsőként említett esetben több a biztosíték a régiók önállóságára, végső soron mindkét modell lehet sikeres, a dekoncentrált is, amennyiben jól alakítják ki a régió érdekeinek képviseleti rendszerét és a döntésekben érvényesülhet a régió szereplőinek akarata.

A mai magyar helyzet e téren eléggé siralmas. Egyrészt a régiók csak az idén kapnak majd először fejlesztési forrásokat (régiónként 1,5 - 3 milliárd forintot), melyek elköltése saját döntéseket tesz szükségessé. Másrészt a legújabb brüsszeli döntés szerint a magyar régiók 2004 és 2006 között biztos nem lesznek önállóak abban az értelemben, hogy saját Operatív Programokat alakíthatnának ki. Brüsszel az egész ország számára, tehát az összes régiónak, egyetlen egy ilyen Operatív Program kialakítását javasolja (vagy engedélyezi, ahogy tetszik). Ebben az álláspontban természetesen benne van a brüsszeli bürokrácia saját érdeke, egyszerűsítésre törekvése, de egyúttal markáns vélemény is arról, hogy hol tart ma Magyarország a régiók önállóságának megteremtése útján. A probléma nem is anynyira az első három évvel kapcsolatban jelentkezik, hanem abban, hogy ez a centralizálási gyakorlat könnyen folytatódhat a 2006 utáni teljes, hét éves tervezési időszakban is. Ennek a tendenciának a megváltoztatásához az országnak bizonyítania kellene, hogy sikeresen halad egy decentralizációs irányba, vagyis a régiók egyre komolyabb szerepeket kapnak.

À A régiók lehatárolása. Hiába hangoztatja a kormány eltökélten azt az álláspontját, hogy Magyarország teljes területe a legnagyobb EU támogatást jelentő Objective I kategóriába esik, ha egyre több jel mutat arra, hogy az EU nem így számol, és a magyar lakosság 28 százalékát kitevő Közép-Magyarországi Régió esetleg ki fog esni ebből a támogatási kategóriából. Nem kis pénzről van szó: évi mintegy 160 milliárd forintról! Ennyit veszíthet az ország 2004-től vagy 2007-től akkor, ha ragaszkodik az öt éve javasolt, két éve pedig gyakorlatban beindított hét régiós beosztáshoz. A kulcs az EU támogatások optimalizálására a régiók számának csökkentése, és ezen belül a KMR-nek legalább három megyével történő kibővítése lenne, amely esetben legalább tíz évre biztosak lehetnénk abban, hogy az ország egész területe után megkapjuk az EU-tól a felzárkózásunkhoz szükséges anyagi támogatásokat.

A lehetőség a régiók beosztásának megváltoztatására mindenesetre még megvan, hiszen a mai rendszer csak tervezési-statisztikai régiókat jelent, és a hivatalos NUTS 2 beosztást csak a regionális fejezet jövő évi EU tárgyalásain véglegesítik és fogadják el. Ha egyszerűen akarok fogalmazni: magunk alakítottunk ki egy olyan beosztást, amiről most még nem késő belátni, hogy átalakításra szorul.

à A régiók intézményi rendszerének, döntési mechanizmusainak, működésének problémaköre. Egy regionális intézményrendszer demokratikus és hatékony működtetése akkor is nehéz feladat, ha harmonikusak lennének a politikai körülmények. A mai magyar valóságban pedig nagyságrenddel nehezebb a dolog.

Itt elég, ha utalok a KMR esetében kialakított nonszensz helyzetre: a régió lakosságának kétharmadát kitevő főváros a Regionális Fejlesztési Tanácsban a szavazatok 11 százalékával rendelkezik csak; a 18 tagból egy képviseli a fővárosi önkormányzatot és egy a kerületeket! Egy ilyen rendszer aligha nevezhető demokratikusnak, mert a régió döntéshozó szervének ilyen öszszetétele eleve megakadályozza azt, hogy az összes fontos szereplő beleszólhasson a régió működésébe. (Hasonló problémák - ha nem is ilyen élesen - a többi régióban is előfordulnak.)

Ebben a helyzetben óhatatlanul kialakul a szkeptikus magatartás: minek erőltessük, ha úgysem tudunk beleszólni? Márpedig a Közép-Magyarországi Régiónak nem tesz jót, ha legerősebb összetevője, a főváros, nem veszi komolyan.

Összefoglalva: nem sok jót lehet elmondani a mai magyar regionális rendszerről. A régiók nem kapták meg a szükséges önállóságot, de nincsenek is jól kialakítva, nem beszélve arról, hogy mai intézményi felépítésük a demokratikus és hatékony működtetés elemi normáinak sem felel meg. Innen könnyű újra eljutni a szkeptikus állásponthoz: ha ilyenek a régiók, kell-e valóban az, hogy önállóak legyenek?

De végül is miért is baj mindez? Miért ne lehetne az EU-ba "beevickélni" a régiók mai rendszerével, esetleg utólag módosítgatva a rendszert?

A problémák valódi nagyságának illusztrálására végezzünk el egy gondolatkísérletet! Tegyük fel, hogy Magyarország hirtelen EU-taggá válna, és még teljesülne is a kormány álláspontja, azaz az ország egésze jogosult lenne az Objective I támogatásra. Ez éves szinten kb. 2,2 milliárd EURO, azaz több, mint 520 milliárd forint nagyságrendű támogatást jelentene. Ebből a KMR után az országnak járó rész körülbelül évi 160 milliárd forint lenne. Ennek egy bizonyos hányadát, tegyük fel, hogy 20 százalékát, egyértelműen regionális programokra kellene szánni. Céljainak meghatározását és a konkrét lebonyolítást is egyre inkább a régiók maguk végeznék. Ennek nagyságrendje a KMR vonatkozásában becsülhetően 20 milliárd forint évente, azt is feltételezve, hogy a KMR - relatív fejlettsége okán - népességaránya alatt részesül a támogatásokból.

Tehát a feladat: a szigorú EU előírások alapján megszervezni az évi 20 milliárd forintnyi EU támogatást jelentő programot, a társfinanszírozást biztosítani, elérni azt, hogy kellő számú jó pályázat legyen, ezek között megfontoltan választani, a projektek végrehajtását ellenőrizni, s mindezt a szoros határidők betartásával végigvinni. A jelen pillanatban egyáltalán nem is látni azt az intézményrendszert, amely a térségi szereplők harmonikus együttműködésével a Közép-Magyarországi Régióban képes lenne egy ilyen nagyságrendű pénzt jelentő program sikeres lebonyolítására. Mert mi kellene ehhez?

Kellene egyrészt egy olyan integráló politikai szervezet a régió élén, amely képes öszszefogni a régió összes fontos szereplőjét, megnyerni az egyébként eltérő, esetenként ellentétes érdekű feleket (gondoljunk csak a nagyváros és agglomerációja problémáira!) a régió fejlesztése közös ügyének, ezen irdatlan nagy tervezési, programozási, fejlesztési feladat végrehajtásának. Ennek a szervezetnek a tervezés politikai hátterének biztosítása mellett szerepet kellene vállalnia a regionális programok megvalósulásának ellenőrzésében is.

Kellene továbbá egy nagyon professzionális és hatékony irányító-végrehajtó hatóság, amely szervezné és menedzselné az elfogadott program végrehajtását. Ennek nemcsak az EU eljárásokkal kellene teljesen tisztában lennie, de egyúttal bírnia kellene a régió összes fontos szereplőjének, különösen a megyei és helyi önkormányzatoknak a bizalmát is. E bizalom nélkül a sokmilliárdos fejlesztésekhez szükséges projektek kiválasztását, az egyes projektek esetében a szabályok betartásának ellenőrzését egyetlen szervezet sem tudná hatékonyan megoldani, hiszen állandó támadások kereszttüzében állna.

A korábban említettek alapján könnyű belátni, hogy a KMR Regionális Fejlesztési Tanácsa ma nem úgy működik, hogy képes lenne integrálni a régió összes fontos szereplőjét. A politikai nyitottság helyett éppen ennek ellentéte érvényesül. Hasonló mondható el a KMR Regionális Fejlesztési Ügynökségéről, amely jelenleg csak a Fejlesztési Tanács Pest megyei elnökének erős kontrollja mellett, kimondott és ki nem mondott elvárásait teljesítve működhet.

Ilyen körülmények között - ezt nem nehéz megjósolni - az EU belépéstől rendelkezésre álló, az eddigiekhez képest egy nagyságrenddel nagyobb támogatási összegek egy része "be fog ragadni" azaz nem fogjuk tudni felhasználni. Nem az lesz tehát a probléma, hogy nincs elég támogatás, hanem éppen az, hogy a politikai tényezők dominanciája miatt a kilátásba helyezett támogatásokat se fogjuk tudni teljesen felhasználni.

Sajnos egyáltalán nem derűs a felvázolt kép. Hiszen még szó sem esett arról, hogy a KMR vezető intézményeinek az említett 20 milliárdos konkrét, e régióra jutó EU támogatás mellett foglalkoznia kellene a szektoriális programokra központi szinten évente elköltendő, várhatóan 400 milliárd forintot meghaladó összeg felhasználásával is. Ez azt jelenti, hogy a régió összes politikai erejének teljes összhangban azért kellene küzdenie, hogy az országos (minisztériumi) programokban a KMR súlyának megfelelő mértékben szerepeljen, ne jusson a "vidékfejlesztési" elképzelés egyoldalú túlsúlyba.

Rettentően sürgős lenne a regionális intézményrendszer demokratikus és hatékony alapon való megszervezése, a maihoz képest átszervezése (ami természetesen politikai akaratot és törvényi változtatást is igényelne). Erre nincsen sok időnk, hiszen a Nemzeti Fejlesztési Terv folyamatban lévő kidolgozásához, az ehhez szükséges regionális inputok megfelelő előkészítéséhez már ma léteznie kellene ennek a szakmai alapon álló, demokratikus és hatékony regionális együttműködésnek. Továbbá a Strukturális Alapok fogadására már a csatlakozás előtt (vagyis mától számítva két év múlva) teljesen készen kell lennie az intézményrendszernek, beleértve az alapvető funkciók begyakorlását is.

Könnyű belátni, hogy ha a régiók szerepének meghatározásában, a regionális intézmények gyakorlati kialakításában a politikai szempontok továbbra is vezető szerepet fognak játszani, akkor a demokratikus és hatékony működés terén a szükséges eredményeket nem lehet majd elérni és egyre nagyobb támogatási összegektől fog elesni az ország, kizárólag a saját mulasztásai okán.

---

Tartalomjegyzék * tizenegyedik évfolyam, 6-7. szám * 2001. június-július

---

Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.