|
||
|
IULA 35. Világkongresszusa Rio de Janeiro-ban. A Helyhatóságok Nemzetközi Uniója (IULA) 2001. május 3-6. között tartotta két évente megrendezésre kerülő, immár 35. világkongresszusát. Ezek a kongresszusok igen jelentős önkormányzati eseménynek számítanak, mivel a világ minden tájáról érkező önkormányzati vezetők osztják meg egymással tapasztalataikat. A kongresszus fő témája a "Közösségi program" címet kapta. Ezen belül a kongresszus felölelte a települések irányításának és működtetésének szinte minden területét, a települési részfeladatok megoldása mellett teret kapott a globalizáció kérdésköre és az információs társadalom megteremtésének lehetősége is. Magyarországot Láyer József, a Magyar Önkormányzati Szövetségek Társulásának (MÖSZT) elnöke képviselte, aki találkozott többek között a Nemzetközi Testvérvárosi Szövetség, valamint a Floridai Önkormányzati Szövetség vezetőivel is. Tartalomjegyzék * tizenegyedik évfolyam, 6-7. szám * 2001. június-július Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |