Kor-kep

Jövőnéző

Idén már második alkalommal adták át a Wienerberger Téglaipari Rt. JÖVÔHÁZ-pályázatának díjait. A kiírás szerint a pályázaton részt vehetett bármely olyan Magyarországon működő szervezet vagy alapítvány, amelynek tevékenysége szoros kapcsolatban áll a gyermekek képzésével, nevelésével, szabadidős tevékenységével, gyógyításával vagy rehabilitációjával. 2001-ben kiterjesztették a pályázat támogatottjainak körét a műemléki épületekre is. Összesen több, mint 200 pályázati anyag érkezett a Wienerbergerhez, melyek közül a Vadász György építész elnökletével összeülő két bíráló bizottság 16 gyermekintézményi és 14 műemléki pályázatot tartott támogatásra érdemesnek. Ezek a pályázatok többek között több életveszélyessé vált iskola felújítására, szociális intézmények építésére, műemléki templomok felújítására vonatkozott az összesen 20 millió forint értékű díj.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenegyedik évfolyam, 6-7. szám * 2001. június-július
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.