Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának
Budapest

Köszönettel vettük kézhez dr. Zlinszky János alkotmánybíró úr által aláírt végzését, amelyből kitűnik, hogy az Alkotmánybíróság elrendelte az 1995. évi LXX. törvénnyel szemben több indítványozó által benyújtott ügyek egyesítését és együttes elbírálását 1016/B/1995. szám alatt.

1. Az Önkormányzati törvény (továbbiakban Ötv.) a települési önkormányzatok alapvető feladataként fogalmazta meg a helyi közszolgáltatások biztosítását. A közszolgáltató képességet a törvényhozó a hatásköri szabályokon túl az önkormányzatok gazdasági alapjainak, többek között tulajdonának létrehozásával kívánta megteremteni.

Az Ötv. 8. § (1) bekezdése a települési önkormányzatok feladataként jelöli meg a helyi energiaszolgáltatásban való közreműködést, a 8. § (4) bekezdése pedig a települési önkormányzat kötelező feladatává teszi a közvilágításról való gondoskodást. A törvény 107. § (1) bekezdésében e feladatokra és hatáskörökre is tekintettel -- amelyek szerint például az önkormányzat maga dönt a feladatellátás mikéntjéről, szervezeti kereteiről- határozta meg az önkormányzatoknak átadandó vagyoni kört. A vagyoni kör védelme érdekében szintén intézkedett, egyrészt a 107. § (4 ) bekezdése szerinti -- a vagyonátadást megelőző -- korlátozott forgalomképesség, másrészt a törzsvagyon jelleghez kapcsolódó korlátozott forgalomképesség, vagy forgalomképtelenség bevezetésével. Az Ötv. szerinti önkormányzati szerepfelfogás a települési közműszolgáltatások tekintetében egyrészt nem idegen az európai polgári demokráciák gyakorlatától, (pl. Ausztria, Németország, Dánia, Finnország), másrészt az államosítás előtti magyar gyakorlattól sem. Nem utolsó sorban figyelemmel volt arra a törvényhozó, hogy a közszolgáltató vállalatok, köztük az energiaszolgáltató vállatok vagyonának létrehozásában és fenntartásában milyen szerepet töltöttek (töltenek) be az önkormányzatok, illetőleg jogelődeik.

2. Az Ötv. a helyi közszolgáltatás szervezéséhez szükséges -- államiból önkormányzati tulajdonba kerülő -- közművagyont csupán attól függően különböztette meg, hogy a vagyon a tanácsok által alapított és a tanácsok felügyelete alatt álló közüzemi célra alapított állami gazdálkodó szervezetek, továbbá a költségvetési üzemek vagyonát képezik-e [ide értve az e szervezetekből átalakuló gazdasági társaságban az államot megillető vagyonrészt, lásd Ötv. 107. ~. (1 ) bekezdés b) pont], vagy pedig olyan közmű vagyonról van szó, amelyet nem a fenti kritériumoknak megfelelő állami vállalatok működtetnek. A törvényhozó tehát az egyes települési önkormányzatok között nem abban tesz a vagyonhoz jutás szempontjából megkülönböztetést, hogy egyes önkormányzatok hozzájuthatnak a területükön lévő energiaközmű-vagyonhoz, mások pedig nem. Az ún. belterületi közmű vagyon VÁB eljárásban történő átadást mindenképpen szükségesnek tartotta, de abban az esetben, ha a vagyont ún. tanácsi alapítású vállalat működtette, úgy -- az Ötv. 107. § ( 1 ) bekezdés c) pontjától eltérően -- nem csupán a közművagyon kerül átadásra, hanem az ún. vállalkozói vagyon is. (Azaz a vállalat egész vagyonát -- átalakulás esetén az államot megillető egész vagyonrészt -- kellett önkormányzati tulajdonba adni.) Semmi nem utal arra, hogy például a gázközmű vagyont csak a tanácsi alapítású vállalatként működő Fővárosi Gázművek esetében akarta a törvényhozó a VÁB útján átadatni. Ilyen feltételezést az ún. fővárosi specialitások sem alapoznak meg, hiszen az egykori tanácsi vállalat nem csupán a főváros területén nyújtott szolgáltatást, így az egész vagyonra nem csupán a fővárosnak, hanem a környező településeknek is tulajdoni igénye keletkezett. Álláspontunk szerint semmilyen alkotmányos alapja nem lett volna -- és ma sincs -- egy olyan szabályozásnak, amely a fővárosi agglomerációhoz tartozó egyes településeknek elismeri, más településeknek pedig nem ismeri el a tulajdoni igényét a belterületi energia közmű vagyon egészére.

3. Indítványunk elbírálásakor figyelmet érdemelnek a kérdéses tulajdon létrejöttének körülményei.

Köztudott, hogy a települések energiaellátását biztosító közművállalatok többsége az 1948-ban megkezdődött államosításokat megelőzően önkormányzati tulajdonú társaságként működött. A vagyont működtető vállalatokat még az államosítás után is -- egészen a Ptk. 1959-ben történt hatálybalépéséig -- megkülönböztetetten kezelték; az állami tulajdonba kerülő más vállalatok "nemzeti vállalat" (rövidítve NV) elnevezésével szemben e vállalatokat az 1949. évi X. törvény alapján "községi vállalat" (rövidítve KV) elnevezéssel jelölték.

Külön is figyelmet érdemel, hogy az 1962-ben indított földgázprogramhoz kapcsolódóan a megyei tanácsok alapították a földgázszolgáltató vállalatokat! Ennek bizonyságául mellékeljük a Jász-Nagykun-Szolnok megyei földgázszolgáltató vállalat alapításáról szóló 471/1962 (XII. 27.) Vb számú határozat hitelesített másolatát, amelyhez hasonló tartalmú döntés született valamennyi megyében. Állítjuk, hogy az Ötv. hatálybalépésekor működő öt vidéki gázszolgáltató társaság a megyei tanácsok által alapított társaságok átszervezésével, ún. trösztösítésével jött létre és vált minisztériumi vállalattá. Mindez azonban nem változtatott az egykori tanácsi alapítás tényén, a regionális szolgáltató vállalatok jogutód mivoltán. Így e vállalatok vagyonát -- amelyet törvény egyébként még átmenetileg sem utalt kizárólagos állami tulajdonba -- akár az Ötv. 107. § ( 1 ) bekezdés b) pontja alapján is önkormányzati tulajdonba lehetett volna adni ugyanúgy hivatalból indított VÁB eljárás keretében, mint ahogyan az a FÔGÁZ esetén történt. Így a vidéki önkormányzatok a gázszolgáltató teljes vagyonához jutottak volna (jutnának) hozzá, ahogy az a főváros és környéke esetében történt.

4. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy mind a gázszolgáltatáshoz, mind a villamos energia szolgáltatáshoz szükséges infrastruktúrát a fentiek szerinti vállalatalapításon túlmenően is, tanácsi és lakossági forrásból létesítették. (Ez akkor is figyelemre érdemes, ha a törvény a létesítés forrásától függetlenül is elrendelte az egész belterületi közmű vagyon átadását. ) Abban a kérdésben, hogy az így létesített ún. belterületi közmű vagyon az egyes társaságokon belül milyen arányt képvisel, a Parlament nem kapott teljes körű tájékoztatást. Kifejezetten dezinformációt kaptak a parlamenti bizottságok abban a kérdésben, hogy ismert-e településsorosan az egyes települések belterületén lévő energiaközmű-vagyon, így végső soron meghatározható-e önkormányzatonként az a részvénymennyiség, amelyet tulajdoni igény fejében kell átadni! Állítjuk, hogy az ÁVÛ Rt. a parlamenti vita időpontjában településsoros -- az Állami Energia Hivatal által is ismert -- nyilvántartással rendelkezett. E nyilvántartásból például a TIGÁZ területére nézve a Parlament is érzékelhette volna, hogy a belterületen lévő -- tehát önkormányzati tulajdonba adandó -- gázvezetékek bruttó, de nettó értéke is lényegesen meghaladta (mintegy négymilliárd forinttal) azt a jegyzett tőkeértéket, amelyhez képest is csupán 40 százalékot kívánt értékarányosságot feltételezve -- a településeket megillető vagyon fejében juttatni. Mellékeljük a fent hivatkozott adatok alapján 1995. október 3-án a TlGÁZ területére készített publikus kimutatást, amelyből többek közt kitűnik, hogy az önkormányzatokat természetben megillető vagyon bruttó értéke meghaladja a 23 mrd Ft-ot, nettó értéke 21,1 mrd Ft, a jegyzett tőke pedig 17 mrd Ft, az önkormányzatoknak szánt részvények értéke pedig csupán 6,8 mrd Ft....

... Az Ötv. 107/A§-ában szereplő 25, illetve 40 százaléknyi részvényjuttatás nem csupán a törvény eredeti rendelkezéséhez és az azon alapuló alkotmányosan védett önkormányzati várományosi pozícióihoz képest jelent lényeges eltérést, de ütközést jelent az 1995. évi LXX. törvény logikáján belül is. E törvény -- normaszövege és bizottsági indokolása szerint is -- lényegét tekintve az Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pontjának realizálását célozta. Nemcsak azt mondja ki (autentikusnak minősülő törvényértelmezéssel), hogy az önkormányzatok által igényelt energiaközmű-vagyon megilleti az önkormányzatokat, hanem -- mintegy magához vonva a VÁB hatáskört -- az önkormányzatokra jutó, a társaságokban működtetett vagyon után a törvény erejénél fogva kívánja -- természetbeli vagyonátadás helyett -- a részvényt adni. Teszi mindezt annak érdekében, hogy az energiaközmű-vagyon állami tulajdonban maradó része az önkormányzatok tulajdonosi érdekeinek sérelme nélkül legyen privatizálható. Nem kárpótlásról van tehát szó, -- helyesen -- de nem is "kollektív" kártalanításról, hanem a vagyon értéke utáni, azaz értékének megfelelő részvényjuttatásról. Ezt a "megoldást" a parlamenti bizottsági vitákon elhangzottakkal egyértelműen bizonyíthatóan -- azért támogatta a Parlament, mert:

– a nyári ülésszak zárásának közeledtével,

– a költségvetési törvényben szereplő privatizációs bevétel elérésének kényszere mellett,

– a településsoros adatok hiányára is tekintettel, úgy vélte nem fogja hátrányosan érinteni az önkormányzatokat ez a vagyonjuttatási arány,

– úgy vélte, hogy a 25 százalékos, illetve 40 százalékos arány szinkronban van a társaságokba bevitt, de az önkormányzatokat megillető vagyon értékével. Ez olvasható ki az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága által T/1123/15. szám alatt benyújtott -- jelen beadványhoz mellékelt -- módosító javaslatból. Kifejezetten ez olvasható ki az Országgyűlés Önkormányzati és Rendészeti Bizottságának T/1123/l8 számú 1996. június 26-án kelt, s jelen beadványhoz mellékelt módosító indítványából.

5. Az önkormányzati tulajdon létrejötte 1989. október 23-a óta tartó jogalkotási és jogalkalmazási folyamat eredménye. Erre a folyamatra egyrészt maga az Ötv. utalt a VÁB eljárás nevesítésével, másrészt a további jogalkotási témakörök megjelölésével. Ez utóbbi szabályozási mód kétségkívül összefügg az önkormányzati tulajdon létrejöttének, létrehozásának sajátos történeti körülményeivel. A törvényhozó 1990 nyarán az önkormányzati választások mielőbbi megtartását tűzte célul, ezért -- a törvényjavaslat expozéja szerint is -- eltekintett a komplex szabályozástól, az önkormányzatok jogállását és tevékenységét érintő törvények "csomag" keretében történő megalkotásától. Az önkormányzatok vagyonhoz juttatását még az Ötv.-hez képest egy évvel később született 1991. évi XXXIII. törvény (Övt. ) sem zárta le, bár a közmű vagyont érintően további hatásköri szabályt tartalmaz. A törvény preambulumában és indokolásában is utal arra -- a Ptk-nak a kizárólagos állami tulajdonnal kapcsolatos szabálymódosítása után! -- hogy nem zárult le az önkormányzatok vagyonhoz juttatását célzó szabályok megalkotása. Hangsúlyozzuk azonban, hogy ha a szabályozási folyamat elérte azt a pontot, amelyet az Ötv. I 07.§ ( 1 ) bekezdése a vagyonkör, illetőleg az egyes vagyontárgyak VÁB eljárás keretében történő önkormányzati tulajdonba adás feltételeként tekint, akkor a tulajdoni igény érvényesíthetővé válik, és beáll a tulajdoni igény alkotmányos védelme.

Az önkormányzatok tulajdonhoz jutásának folyamat jellegét az Alkotmánybíróság több határozatában is kiemelte [a már hivatkozott 34/1994. (VIII. 24.) AB számú határozat mellett például az 57/94 (XI. 17.) AB számú határozattal]. Az alkotmányos védelem és a törvényhozó, vagy a jogalkalmazó cselekvési tere szempontjából is ki kell emelnünk, hogy a tulajdoni igényt nem tekinthetjük azonosnak magával a tulajdonjoggal, s különösen nem a tulajdonjogot keletkeztető jogcímmel. Nem tehető egyenlőségjel a tulajdoni igény mint anyagi jogi jellegű alanyi jogosultság és az igény érvényesítése mint eljárási jogosultság között. Az Ötv. 107. § (4) bekezdése szerinti vagyonátadási eljárás mint tulajdonjogot keletkeztető államigazgatási hatáskör nem azonos a vagyon kiadásával, amely az állami vagyon mindenkori kezelőjét terheli. A vagyonkiadás elrendelése a VÁB eljárás keretébe tartozó hatósági jogkör. A vagyonkiadás kötelezettje azonban nem hatósági jogkörben jár el, és nem illeti meg e témakörben az önkormányzatokat is érintő szabályozás kompetenciája sem. Még akkor sem, ha a vagyonkiadásért végső soron a tárca nélküli miniszter, vagy a Kormány felel. E jogi kategóriák nem csupán a jogalkalmazásban keveredtek, hanem a 107/A §-ból kiolvashatóan a jogalkotásban is. A törvény szerinti várományosi pozíció beálltát követően ugyanis a törvényhozó legfeljebb abban az esetben dönthet a VÁB helyett, ha az igényt maradéktalanul kielégíti, s nincs ellenérdekű fél. Jelen esetben a törvényhozó a teljes körű természetbeni vagyonátadás helyett részvényt adott, ráadásul az eredetileg átadandó vagyonhoz képest aránytalanul keveset. Így végeredményben a törvényi "vagyonátadás" nem végrehajtotta az Ötv. 107. ~ ( I ) bekezdés c) pontját, hanem -- akár jó szándékkal -- de végeredményét tekintve az önkormányzatoknak mérhető vagyoni hátrányt okozó új helyzetet teremtett, ráadásul az eredeti törvényszöveg érintetlenül hagyása mellett, s az önkormányzatok ügyféli pozíciójához kapcsolódó jogorvoslati lehetőség kizárásának szándékával. A ma hatályos törvényszövegből egyaránt kiolvasható mind a természetbeni vagyonátadás, mind pedig az annak helyettesítésére szánt korlátozott mértékű részvényátadás lehetősége.

A helyzetet bonyolítja -- s a törvényt is minősíti alkotmányossági szempontból -, hogy az 1995. évi LXX. törvény hatályáról szólva a 2. § nem rendelkezik a folyamatban lévő vagyonátadási ügyekhez való viszonyról. E tény azért is külön figyelmet érdemel, mert a kérdéses vagyonkör tekintetében nem csupán az Ötv. 107. § (3)-(4) bekezdés telepített hatáskört, hanem -- többek között -- az 1991. évi XXXIII. törvény 12. § (6) bekezdése is: "A bizottság külön-külön dönt a közüzem fenntartásában, üzemeltetésében lévő közművek, valamint a közüzem egyéb vagyonának, illetve a törvény alapján önkormányzat tulajdonába adható, nem tanácsi közüzemek közművének önkormányzati tulajdonába adásáról."Tény, hogy az Ötv. 107. § (7) bekezdése szerinti határidőn belül mintegy 1700 önkormányzat ragadta meg azt a lehetőséget, hogy a vagyonátadást maga is kezdeményezheti. Ezen ügyek egy jelentős részében még az Ötv. 107/A§-ának hatálybalépése előtt jogerős államigazgatási határozatok születtek, amelyek megváltoztatása ügyében jelenleg is perek folynak. Tulajdoni igényről lévén szó, az általánosan követett bírói gyakorlat alapján feltehető, hogy ezekben az ügyekben is a kérelem előterjesztésének, illetőleg a tulajdoni igény keletkezésének időpontjában hatályos jogi szabályozás lesz az irányadó. E szabályok pedig teljes körű, természetbeni vagyonátadást írnak elő. Jogi tény, hogy az önkormányzati kérelmek előterjesztésének időpontjában az igényelt belterületi energiaközmű-vagyon önkormányzati tulajdonba adásának nem volt törvényi akadálya. Sőt, már ezt megelőzően sem volt törvényi akadály! A belterületi gázközmű-vagyonra vonatkozó igényérvényesítési lehetőség már 1990. október 4-én [a vagyonátadó bizottságokról szóló 63/ 1990. (X. 4. ) Korm. számú rendelet hatálybalépésének napján] a villamosenergiaközmű-vagyon esetében pedig 1992. augusztus 28-án [az 1992. évi LIII. törvény, valamint a végrehajtásáról kiadott 126/1992. (VII. 28.) Korm. számú rendelet hatálybalépésekor] megnyílt, az igény hivatalból indított VÁB-eljárások keretében volt érvényesíthető. Az a körülmény, hogy a VÁB-ok nem indították meg hivatalból az eljárást nem járhatott azzal a következménnyel, hogy az önkormányzatok tulajdoni igénye elenyészik vagy leszállítható. Mindezekhez képest nem kizárt a 107/A § olyan értelmezése, hogy szabályait csupán a hatálybalépése előtt be nem nyújtott igények esetében kell alkalmazni. Álláspontunk szerint azonban, még az ilyen szűkítő értelmezés is alkotmányellenes, azért is, mert 1995. március 31. után a hatáskör a VÁB helyett a bíróságé. Egyébként a parlamenti vita és szavazás tényeivel bizonyítható, hogy a törvényhozó nem egyszerűen "elfelejtette" a folyamatban lévő ügyekhez való viszony rendezését, hanem kifejezetten elvetette azokat az indítványokat, amelyek annak kimondását kezdeményezték, hogy a 107/A § rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. (Erre vonatkozott például a T/1123/11/2 számú, a T/1123/14/2 számú, valamint a T/ll23/13/2 számú módosító indítvány.) Mindehhez képest az Ötv.-t a 107/A §-sal kiegészítő törvénynek az 1995. március 31. előtt előterjesztett vagyonátadási ügyekben történő alkalmazhatóságát illetően nincs egyértelmű jogszabályi rendelkezés.

6. A 107/A § nem határozza meg a vagyonkiadás módját (például, hogy milyen típusú részvényt kell adni) és végső időpontját sem, holott e kérdésről minden VÁB-határozat evidens módon szokott rendelkezni. Azzal, hogy a VÁB helyett utólag eljáró törvényhozó -- erre irányuló kifejezett képviselői indítványok dacára -- a vagyonkiadás részleteinek meghatározását elmulasztotta, önkényes "értelmezési" lehetőséget adott a vagyonkiadásért felelősek részére, fenntartva ezzel az önkormányzatok kiszolgáltatott helyzetét. Ezt példázza a privatizációs tárca nélküli miniszter áltat a polgármesterekhez címzett -- másolatban mellékelt -- levél is. Tény, hogy eddig az önkormányzatok egyetlen részvényt sem kaptak! Sőt! A 107/A § szerinti szabályozás mint vagyonátadó aktus elégtelenségét mutatja az a tény, hogy az ÁPV Rt -- mint a vagyon kiadásának törvényi kötelezettje -- "saját hatáskörében" csökkentette az önkormányzatoknak átadandó vagyont...

...A törvény-kiegészítés után az önkormányzatokat alkotmányosan aligha tolerálható újabb és újabb vagyonvesztésben, leértékelődésben mérhető sérelem éri. A törvény hatálybalépése óta sem gyakorolhatják nemhogy az állagtulajdonost, de a részvénytulajdonost megillető jogokat sem, számottevően megnehezedik, talán lehetetlenül is a kisebbségi részvényeseket megillető jogok gyakorlása, mindez leértékeli még azt a gázközmű-vagyont is, amelyet az önkormányzatok létesítettek, s amely kétséget kizáróan nem része a társasági vagyonnak, de a társaságok működtetik. Így az Ötv. 107/A § szerinti vagyonmérték kiadásának szabályozatlansága, a kiadás hátráltatása, a kiadandó vagyon mértékével kapcsolatos eltérő értelmezés lehetőségei nemhogy lezárják a vagyonátadás ügyét, hanem újabb jogviták forrásai.

A bíróságok előtti perekben -- amelyek máris megindultak, lásd például a Fővárosi Bíróság előtti 10.P.26.148/1995./l. számú egyes Szabolcs megyei önkormányzatok által az ÁPV Rt.-vel szemben indított pert -- óhatatlanul téma lesz, amit a 107/A § tényként kezel, nevezetesen, hogy az önkormányzatokat megillető energiaközmű-vagyon a közművet üzemeltető gazdasági társaság vagyonának része. A tényt rögzíthette a törvényhozó; de aligha foglalhatott állást abban a kérdésben, hogy e tényt jogszerűnek kell-e elfogadnunk. Nem feledhetjük, hogy a belterületi energiaközmű-vagyont is korlátozottan forgalomképessé nyilvánította az Ötv. 107. § (4) bekezdése, így VÁB-jóváhagyás híján ez a vagyon a társasági törvény rendelkezéseire is tekintettel már csak ezért sem volt apportálható a szolgáltató vállalatok vagyonába. Ezen a ponton a társasági "szerződések" jogszabályba ütköznek, ezért semmisek. (Ennek korrekcióját szolgálta a már hivatkozott 185/1993. (XII. 31.) Korm. számű rendelet is.) A hivatalból figyelembe veendő semmisség mellett az önkormányzatok oldaláról joggal merülhet fel a Ptk. 203. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásának igénye. A társasági szerződés semmissége, önkormányzatokkal szembeni hatálytalansága ügyében az Ötv-t kiegészítő 107/A § ugyanis aligha foglalhatott állást jogszerűen, ha csak alkotmányosan meg nem engedettnek minősül, hogy a törvényhozó nem csak a VÁB hatáskörét, de a bíróságok hatáskörét is gyakorolja.

7. A várományosi pozíciói beálltát nem szükséges részleteiben bizonyítanunk, hiszen azt maga az általunk -- más -- vonatkozásban kifogásolt törvény is elismerte.

Csupán utalásszerűen említjük, hogy az Ötv. 107. § ( 1 ) bekezdés c) pontjában szereplő kritériumok határozott jogfogalmak voltak, amelyeket az ún. ágazati törvények és azok végrehajtási szabályai töltöttek ki megfelelő, és sem a jogalkotás, sem a jogalkalmazás során eddig nem vitatott konkrét tartalommal.

Már a korábbiakban rögzítettük határozott jogi álláspontunkat azzal kapcsolatban, hogy az ún. belterületi energiaközmű-vagyon önkormányzati tulajdonba adása sem a gáz, sem pedig a villamosenergia-közművek tekintetében nem kizárható arra hivatkozással, hogy azok "az állam kizárólagos tulajdonába tartozó létesítmények"Az Alkotmány 10. § (2) bekezdése szerint: "Az állam kizárólagos tulajdonának, valamint kizárólagos gazdasági tevékenységének körét törvény határozza meg." Ilyen törvény a gázközművekre nézve sem az Ötv. hatálybalépésekor, sem a későbbiekben nem létezett, ezért e közművagyon tekintetében az önkormányzatokat tulajdonhoz juttató folyamat egyetlen időszakában sem merülhetett fel alkotmányosan a vagyonátadás kizárása.

A villamosenergia-közmű vagyon esetén -- mint ahogy arra eredeti beadványunkban is hivatkoztunk -- az ún. szaktörvény előírta az állam kizárólagos tulajdonát. Ez az előírás azonban eredetileg ún. "puha" korlát volt, hiszen a Kormány a törvény szerinti hatáskörében eljárva egyes vagyonelemeket kivonhatott a törvény hatálya alól. Ez a hatáskör azonban aligha lehetett -- az Alkotmány előbb említett szövegű módosítását követően -- elégséges ahhoz, hogy a teljes vagyonkört kivonja a kizárólagos állami tulajdon köréből és 1990. december 31. napjával gazdasági társaságba vigye.

A kizárólagos állami tulajdonról szóló Ptk. 172. §-a az 1991. évi XIV. törvény 10. §-ának beiktatása óta is többször módosult. A jogalkalmazó figyelmen kívül hagyta azonban, hogy a 172. §-ban felsorolt vagyonkör, így a g) pontban szereplő közcélú villamosművek, az energiaszolgáltatás és -szállítás országos távvezeték-hálózata csak akkor volt tárgya a kizárólagos állami tulajdonnak, ha a törvény eltérően nem rendelkezett. E törvényszöveg -- értelem szerint módosítva a villamosenergia-törvény korábbi szabályát is 1991. június 9-én lépett hatályba, egyrészt tehát a közcélú villamosművek vagyonának társaságba vitele után, másrészt az 1991. évi XXXIII. törvény hatálybalépése előtt, amely az önkormányzatok vagyonhoz juttatását e vonatkozásban sem tekintette lezártnak. Ilyen előzmények után született meg az 1992. évi LIII. törvény, amely a továbbiakban már kétséget sem enged abban a kérdésben, hogy a közcélú villamosművek vagyona, egyes vagyontárgyai nem tartoznak az állam kizárólagos tulajdonába. (Lásd a törvény 2. § (3) bekezdés a) pontját, valamint a végrehajtásáról kiadott többször módosított 126/1992. (VIII. 28.) Kormány számú rendelet l. számú mellékletét.)

Ilyen jogi tények mellett állítottuk, hogy tulajdoni igényünk már a jelen beadványunk 5. pontjában jelzett időpontban beállt. E mellett tény az is, hogy 1994 áprilisában a Parlament olyan új ún. szaktörvényeket fogadott el, amelyek az energia közmű vagyon egészére nézve bármilyen tulajdonlást, így nyilvánvalóan az önkormányzatok tulajdonlását is megengedik.

Álláspontunk szerint az önkormányzatok tulajdoni igényének kielégítésére volt, és van a törvényhozó számára is lehetőséget nyújtó alkotmányos megoldás, az 1995. évi LXX. törvény azonban a fentiek szerinti indokok alapján nem tekinthető ilyennek.

Budapest, 1996. március 14.

dr. Rapcsák András
polgármester
Hódmezővásárhely

---

Tartalomjegyzék * tizenegyedik évfolyam, 6-7. szám * 2001. június-július

---

Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.