"De, hogyan mehetsz bele ilyen őrültségekbe?! - néztek rám a jegyző kollégák, amikor egy-egy szakmai fórumon elmondtam, hogy miket kér tőlem a polgármester. Nem tagadom, hogy eleinte nagyon kellemetlennek éreztem az együttműködést Pista bácsival. Aztán eltelt néhány hónap és csörögni kezdtek a telefonok: Te, Magdi! Hogyan is csináltátok ezt vagy azt? Én pedig készségesen kezdtem magyarázni, mert büszkévé tett, hogy mások is átveszik a módszereinket, amivel megoldottuk ezt vagy azt a problémát. Szóval, még ha törvénytelen utat választott is valamiben, igen gyorsan igazolta őt az élet - néha már arra kezdtem gyanakodni, hogy egyik-másik törvényt vagy rendeletet kifejezetten az ő megrendelésére hozták a kilencvenes évek elején." - Mivel az iménti szavakat Békéssámson jegyzőjétől, Lakatos Károlynétól hallottam, egyszeriben érdekelni kezdett: ugyan miféle ember lehet az a polgármester, akit lelkes kisgazdaként eddig háromszor emelt pajzsra a 3 ezer lakosú tiszántúli falu? (Ráadásul nem is akámilyen szavazati arányokkal: 1990-ben a voksok 82 százalékát, 1994-ben 92 százalékát, 1998-ban pedig 53 százalékát kapta - legutóbb már éles versenyben állva a fölerősödött szocialistákkal.)

Annus úr nem lepődik meg a jegyzőnő szavain, de hozzáteszi: mindezt alighanem kissé túldramatizálták. Mondom neki a megemlített események egyikét: a belterületi telkek értékesítésére még az állami tulajdon szabályai voltak érvényben, ám a békéssámsoni önkormányzat már saját hatáskörben kötött szerződéseket!

- Óh, itt egy egészen alacsony korlátot ugrottunk át. Már megszületett az önkormányzati törvény, tudott dolog volt, hogy a belterületi földek az állam tulajdonából az önkormányzatok tulajdonába mennek át, csak éppen a megyei vagyonátadó bizottság húzta az időt. Viszont Balla Feri méhészünknek élni kellett, fejleszteni a gazdaságát, és ezt nem tehette a falu közepén, hát eladtunk neki egy faluszéli telket. Ugyanígy egy fiatal asztalosnak, aki azóta messze földön híres intarziás bútorokat készít a nyolc-tíz embert foglalkoztató üzemében. Jutányos áron valóban birtokba is adtuk a telkeket, csak a hivatalos átírás történt később.

- Nem, mert tudták, hogy az önkormányzati testület egységesen foglalt állást az ügyükben, mint szinte mindig. Nagyon jó kis csapat volt ez akkor a rendszerváltás első ciklusában: a tíz tagból hét volt kisgazda, kettő MDF-es, egy pedig szocialista. És - ha már az ilyen-olyan korlátok átugrása került szóba - ennek a testületnek a létrejöttére máig büszke vagyok. Mi, kisgazdák egyezségre léptünk a tulipánosokkal és a szegfűsökkel, hat-hat jelölt indításában. Még a plakátokon is együtt szerepeltünk, amiből nagy ribillió támadt. Közben ugyanis úgy döntött az FKgP országos vezetősége, hogy a kisgazdák mindenkivel koalícióra léphetnek, de a szocialistákkal nem. Zsíros Géza, az akkori megyei elnök annyira fölháborodott a lépésünkön, hogy eltiltott bennünket a fénymásoló használatától, úgyhogy végül a POFOSZ gépén készültek a plakátjaink.

- Hohó, naponta több is! Az utóbbi két hétben három őstermelő jött hozzám panaszkodni, hogy joghátrány érte őt. Biztosan hallott már az ötvenszázalékos nyugdíjasokról, akiknek kevés ugyan a leszolgált évük, mégis kaphatnak rendszeres járadékot, ha az önkormányzat sem tud munkát adni nekik. Nos, ennek a járadéknak a jelenleg 13 ezer forint körül mozgó összegét megemelik a nyugdíjas korhatár elérését megelőző öt esztendőben - de csak akkor, ha semmiféle saját jövedelme nincsen! Ennek alapján a vállalkozóktól és az őstermelőktől akkor is megtagadják a segélyt, ha egyébként tényleg semmiféle jövedelme nincsen! Ezt én olyan galád igazságtalanságnak tartom, hogy megengedek magamnak, illetve az apparátus dolgozóinak egy kis csalafintaságot, amivel aztán elhárítjuk az akadályt a segély folyósítása elől.

- Nagy gondunk a falu szélén folyó Sámson-Apátfalvi Csatorna, amelyet mi csak a régi nevén, Szárazérként emlegetünk. Valójában a Maros egyik mellékágának tekinthető, hiszen abból ered még román területen és abba is folyik vissza, Makó közelében. Valaha a település közepét szelte át , de a hetvenes évek elején elvezették, hogy a náddal benőtt, elposványosodott víz ne büdösítsen és ne fertőzzön. Nagy butaságot csináltak, mert ha egyszerűen kikotorják a medrét és rendbeteszik a partját, akkor a falu ékessége lehetne ma is.

Helyette most a régiből is, meg az újból is árad a bűz. A régiből azért, mert a betemetetlen, náddal-sással benőtt "teknőt" szemétlerakónak tekinti a lakosok egy része. Az új csatornából pedig azért, mert időközben az is a hajdani Szárazér sorsára jutott: egyre több benne a sás, a nád, így lelassult a folyása és elmocsarasodott. Ez utóbbi ráaadásul folyamatosan veszélyezteti Békéssámson népességét: nem árvízzel ugyan, de az áradáskor megnövekvő víztömeg belvíz formájában tör föl az utcákon, a kertekben, udvarokban. Tavaly két ház összedőlt és annyi megrongálódott, hogy az államtól kapott hatvanhét millió forint elég sem volt a vályogfalak szigetelésére, alátéglázására. Ráadásul időközben újabb száz épület kezdett el repedezni. A helyrehozataluk érdekében további harminchét milliót kértünk a megyei vis major alapból, amit azonban - legalábbis eddig, az első fordulóban - nem kaptunk meg. Egyébként érthető okokból, hiszen az összedőléssel fenyegető iskoláknak, kórházi épületeknek csakugyan elsőbbséget kell adni.

- A Tótkomlósig tartó szakasz fölújítása úgy négyszáz-ötszáz millióba került, és ennyiből megoldható lenne a békéssámsoni rész fölújítása is. Igaz, a falunak egyetlen
fillérje sincs erre, hiszen az
ellehetetlenülés mezsgyéjén egyensúlyozunk, de mivel az eddigi munkálatokra elegendő volt a Phare-pályázaton elnyert pénz, most mi is hasonló úton indultunk el. Meghívtuk Boros Imrét, a Phare-ügyekben illetékes minisztert. Mellette szeretnénk meggyőzni a kormányzati szerveket, hogy szükség esetén állami pénzt is érdemes lenne szánni erre a célra. Négy-öt év belvizes év kártételeinek elmaradásával már meg is térülne ez az összeg. Így aztán a beruházás részét képező belterületi rendezés - a régi medret víztározóvá, illetve horgásztóvá varázsoló építkezés - ingyenes lehetne.