|
||
|
Állami támogatás A torzóban maradt Összesen 65, pénzhiány miatt félbemaradt önkormányzati beruházás befejezéséhez folyósít csaknem 3,7 milliárd forint kiegészítő támogatást a Belügyminisztérium. A döntés 57 - a társult településeket is számítva azonban 170 - helyhatóságot érint. Az állami támogatással megvalósuló fejlesztéseket döntően azért nem fejezték be, mert az érintett önkormányzatok előzetes terveikkel ellentétben mégsem tudták biztosítani a szükséges saját forrást. A múlt évi előzetes összesítések azt mutatták, hogy mintegy 200 címzett és céltámogatásban részesített önkormányzati beruházás maradt befejezetlenül. Az Országgyűlés ezért tavaly decemberben elfogadta Perlaki Jenő parlamenti képviselő önálló indítványát. A fejlesztésekre már felhasznált igen jelentős önkormányzati és állami források mielőbbi hasznosulása érdekében egyszeri kiegészítő támogatás biztosításával megteremtették az elakadt beruházások befejezésének lehetőségét. A törvény szerint az önkormányzatok által 2000-ben lemondott, illetve visszafizetett címzett és céltámogatások maradványát a torzóban maradt fejlesztésekre fordítják. A megmaradt támogatásokból korábban új építkezéseket indíthattak a helyhatóságok. A címzett támogatással folyamatban lévő beruházások többletköltségeire 520 millió forint, a céltámogatással folyamatban lévőkre pedig 3 milliárd 8 millió forint jut. Hogy minél több beruházás befejezhető legyen, dr. Pintér Sándor belügyminiszter a felhasználható pénzügyi keretet a június 26-i döntés során megemelte 668 millió forinttal. A törvény hatályba lépése után az előzetes összesítésnél kevesebb fejlesztéshez kértek támogatást az érintett települések, aminek oka az lehet, hogy a jogszabály igen szigorú feltételeket szabott. Nem kaphattak például újabb állami forrást azok az önkormányzatok, amelyek a megkezdett beruházások befejezése érdekében még a törvény elfogadása előtt hitelt vettek fel. A helyhatóságok végül 73 fejlesztéshez igényeltek központi segítséget, de nyolc nem felelt meg a törvény feltételeinek, így kap támogatást a már említett 65 beruházás. A jogszabály feltételei szerint többlettámogatás csak az üzembe helyezéshez elengedhetetlenül szükséges munkálatok elvégzésére nyújtható. A beruházás pénzügyi teljesítésének a 2000. év végén meg kellett haladnia a 20 százalékot, és meg kellett felelnie a gazdaságosság követelményeinek. Emellett az érintett önkormányzatoknak hozzá kellett járulniuk, hogy a felhasználás törvényességét és a megvalósítás eredményességét a belügyminiszter által kirendelt biztos ellenőrizze. Miniszteri biztosnak Szalai Istvánt, a belügyi tárca címzetes főtanácsosát nevezték ki. A Belügyminisztérium, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, a Környezetvédelmi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium képviselőiből pedig tárcaközi bizottság alakult. A szakemberek összesítették a törvény hatálya alá tartozó beruházásokat, felmérték műszaki állapotukat, és ellenőrizték az önkormányzatok pénzügyi helyzetét. A tárcaközi bizottság pontrendszert dolgozott ki, amelynek alapján minősítették a hátralévő munkák volumenét, az érintett helyhatóság támogatási igényét, és azt, hogy a beruházás megfelel-e a jóváhagyott építési engedélynek. Vizsgálták, hogy az önkormányzatok betartották-e a vonatkozó jogszabályokat, áttekintették a már folyamatban lévő fejlesztések finanszírozását és a helyhatóságok meglévő saját forrásainak nagyságát. Az összegzett adatok alapján a tárcaközi bizottság egyenként megvizsgálta a beruházásokat és elkészítette javaslatát. A címzett támogatással megvalósuló beruházások többletköltségeihez folyósított 520 millió forintot a Baranya megyei önkormányzat, illetve Pápa kapja, mindkét helyhatóság kórházrekonstrukcióhoz. A céltámogatással folyamatban lévő fejlesztésekhez megítélt állami többlettámogatásból 45 szennyvízcsatorna, 10 szennyvíztisztító, 2 közös csatornahálózat és szennyvíztisztító, 6 oktatási intézmény és 2 hulladéklerakó fejezhető be. A kiegészítő állami forrás segítségével 39 milliárd forint értékű fejlesztést fejezhetnek be az önkormányzatok. Kecskés Ágnes Tartalomjegyzék * tizenegyedik évfolyam, 8. szám * 2001. augusztus Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |