|
Közlekedési koncepció tizenöt évre
A közlekedési minisztérium 2015-ig szóló közlekedési koncepciója kiemelten
kezeli, a gyorsforgalmi úthálózat, a vasúti törzshálózat, a repülőterek
és a folyami kikötők, valamint a kombinált fuvarozás fejlesztését. A dokumentum
néhány héten belül a kormány elé kerül.
A koncepció szerint az összeurópai közlekedési folyosók magyarországi
szakaszait képező gyorsforgalmi úthálózat 2015-ig teljesen kiépül. Megvalósul
az országot kelet-nyugati és észak-déli irányban átszelő két új gyorsforgalmi
út, amelyek oldani fogják a hálózat Budapest-központúságát. Az elképzelések
szerint a kiépített hálózat így biztosítani fogja, hogy az ország bármely
településéről fél órán belül a legközelebbi autópálya vagy autóút elérhető
legyen. A fejlesztés 2007-ig 1200 kilométer, míg 2007-2015 között további
950 kilométer gyorsforgalmi út megépítését tuzi ki célul, átlagosan kilométerenként
mintegy egymilliárd forintért.
Hat kiemelt városban és Budapesten 2012-ig, a többi településen 2015-ig
valamennyi belterületi helyi közút szilárd burkolatot kap. Jelenleg a
településeken belül országosan az utak kétharmada szilárd burkolatú. Az
időszak végére a törzshálózati vasútvonalakon legalább az eredeti kiépítési
sebességet biztosító korszerusítések is megvalósulnak, továbbá Magyarország
bekapcsolódik az európai nagysebességu vasúti hálózatba.
A VII. összeurópai közlekedési folyosón, a Dunán a hajózóút kiépítésével
megoldható lesz, hogy az év 300 napján a 2,5 méter merülésu hajók korlátozás
nélkül közlekedhessenek. Emellett a Tiszán, a Bodrogon és a Körösön a
vízi utak 400-600 tonna hordképességu teherhajók közlekedését fogják biztosítani.
A Tisza nemzetközi víziúttá minősítését pedig éppen most kezdeményezte
Magyarország.
A győr-gönyui, a bajai, a dunaújvárosi és Csepeli Nemzeti Szabadkikötőnél
kiépül, illetve megújul a teljes értéku multimodális és logisztikai központ
muködéséhez szükséges közúti és vasúti kapcsolat. Megvalósul a Budapest
Ferihegy Nemzetközi Repülőtér bővítése, valamint megépül a Repülőtér-Nyugati
pályaudvar közötti gyorsvasút.
Tizenöt év múlva Budapest körül befejeződik a tranzitforgalmat elvezető
gyorsforgalmi gyuru építése. Megvalósul az elővárosi vasútihálózat-fejlesztés,
ami lehetővé teszi a MÁV Rt. fővárosi és környéki vonalhálózatának bekapcsolását
a helyi és környéki közforgalmú személyszállításba.
Tartalomjegyzék
* tizenegyedik évfolyam, 9. szám * 2001. szeptember
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja
fenn. |