Kor-kep

A Balaton Régió és a kistérségek

Régiós határmódosítást szeretne a Balaton Fejlesztési Tanács; az ezzel kapcsolatos álláspontot a térség településeinek véleménye ismeretében alakítják majd ki. A siófoki székhelyu Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. már megkezdte a felmérést, s az eredmény ismeretében kezdeményezi a kistérségek határmódosításával kapcsolatos teendők előkészítését.
A Balaton Régió területi korrekiójára az ad lehetőséget, hogy az Országos Területfejlesztési Tanács a KSH bevonásával felül kívánja vizsgálni a statisztikai kistérségek 1997 óta fennálló rendszerét. A határok rendezésénél figyelembe kell venni a már meglévő területfejlesztési kapcsolatokat. A
Balaton Régió tizenhárom statisztikai kistérségéből ugyanis csupán három (Balatonfüred, Fonyód, Balatonalmádi) helyezkedik el teljes egészében a Balaton Régió területén belül. Vannak viszont olyanok is, mint Siófok, Keszthely, Tapolca térsége, amelyek településeinek egy része nem tartozik
a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzethez. További hét kistérség közül néhány szintén túlnyúlik a kiemelt üdülőkörzet határán.
Bonyolítja a kérdést, hogy a területfejlesztési társulások határai sem esnek egybe a statisztikai kistérségek határaival, éppen ezért fontos a régió területének újragondolása, az hogy a területfejlesztési funkciók mellett, a térség gazdasági és társadalmi folyamatairól is pontos információk legyenek.


Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenegyedik évfolyam, 10. szám * 2001. október-november
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.