Kor-kep

A VI. Országos Főépítészi Konferencia
AJÁNLÁSAI

A Gyulán 2001. augusztus 22-24. között megtartott VI. Országos Főépítészi Konferencia munkáját eredményesen elvégezte, kituzött célját elérte. Konferenciánk címe "A vonzó település", alcíme "Településmarketing és a főépítészek" volt.
A plenáris üléseken és a három szekcióban elhangzott javaslatok alapján a Konferencia az alábbi ajánlásokat teszi:

  • A települések versenyével a jövőben is számolni kell. Törekedni kell azonban arra, hogy e versenyben településeink egyéni arculata és környezeti minősége minél jelentősebb - ha lehetséges, meghatározó - tényező legyen, illetve maradjon. Tartósan vonzóvá ugyanis csak az a település tud válni, amely ezt az erőforrását felismeri és kihasználja.

  • A (védett) építészeti és természeti értékek alapvetően befolyásolják a települések arculatát, ennélfogva "piaci megismertetésükben és értékesítésükben" kiemelkedő jelentőséggel bírnak. A települési főépítész kötelessége a rendelkezésére álló eszközökkel elősegíteni ezen értékek tervszeru feltárását, regisztrálását, védelmét, illetve fenntartását és hasznosítását.

  • Minden város és község fejlesztési- és marketing stratégiájának kidolgozása során kiemelt hangsúlyt kell fektetni a történeti és kulturális értékek, valamint az épített és a természeti környezet adottságainak feltárására és megőrzésére. A főépítész feladata, hogy e szempontokra alapozva mind a fejlesztési programokban, mind a településrendezési tervekben juttassa érvényre az épített és a természeti környezet értékeinek megőrzését, továbbfejlesztését és minőségének javítását célzó törekvéseket, továbbá hogy ennek érdekében hangolja össze a hosszú távú célokat a rövid távú érdekekkel.

  • A főépítész tevékenysége és a településmarketing - a szakterület jellege és tárgya miatt - elválaszthatatlan egymástól. Ebből eredően minden főépítész érintett, illetve részese a folyamatnak, tehát foglalkoznia kell a településmarketinggel is. Fontos, hogy a főépítész rendelkezzen az alapvető fogalmi és módszertani ismeretekkel, továbbá hogy szükség esetén és az indokolt mértékben vegye igénybe a városmarketing szakértők munkáját.

  • A településtervezés folyamatában az egyes (szak)tervezők munkájának összehangolása mellett különösen fontos a tervezők és a - majdani döntéshozó - választott testületek képviselőinek tárgyszeru és aktív közremuködése is. Ebben a kapcsolatrendszerben - melynek hatékonysága a tervek elfogadottságában, konfliktusmentes hatályosulásában nyerhet visszaigazolást - fontos koordinatív és szervező feladat hárul a főépítészekre.

  • A településtervezés megújításához és a települések vonzóbbá tételéhez nélkülözhetetlen a "társadalmi részvétel" módszertanával kapcsolatban az elmúlt évtizedekben szerzett tapasztalatok összegyujtése és elemzése. A társ-tudományok bevonásával - a nemzetközi ismereteket is hasznosítva - fel kell tárni és be kell vezetni a helyi közösség részvételének hatékonyabb formáit.

  • Az országos és a helyi építészeti értékvédelem területén a központi pénzügyi támogatások mértékének növelése, valamint a jogi, módszertani és pénzügyi rendszerek összehangolása mellett javítani kell a területi és az önkormányzati főépítészek együttmuködésének hatékonyságát is. Ennek keretében a területi főépítészek a rendelkezésükre álló információk átadásával, a források megszerzését lehetővé tevő intézkedések kezdeményezésével (pl. hazai és nemzetközi pályázati lehetőségek ismertetésével) nyújtsanak operatív segítséget az önkormányzati főépítészeknek.

  • A kistelepülések és társulásaik számára - az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény előírásainak érvényesítése érdekében - központi támogatást kell biztosítani ahhoz, hogy a településrendezési, valamint a helyi értékvédelemmel összefüggő feladataik ellátását felkészült szakemberek (főépítészek) közremuködésével kezdhessék meg, illetve folytathassák. Az erre is igénybe vehető pályázati rendszert - a kistelepülések rendkívül korlátozott lehetőségeinek figyelembevételével - úgy kell kialakítani, hogy a pályázó települések (illetve társulások) legyenek érdekeltté téve főépítész (önálló, vagy közös) foglalkoztatásában és hogy a gazdasági, földrajzi, vagy etnikai hátrányok ne tegyék lehetetlenné a pályázatok igénybevételét.

  • A települések sokfélék, muszaki-fizikai jellemzőik, valamint a táji és természeti adottságukból fakadó - viszonylag objektíven leírható - arculatuk mellett tehát éppúgy önálló identitásuk van, mint ahogy a főépítészeknek is. A települések akkor lehetnek vonzóak, szépek ("értékesek"), ha fejlődésük (fejlesztésük) és muköd(tet)ésük az adottságokkal összhangban van, illetve abból levezethető, továbbá ha a főépítész és a település "személyisége" rokon, illetve harmonizáló.

A konferencia továbbra is aggályosnak tartja, hogy az önkormányzatok jelentős része - közöttük a városoknak közel fele - nem alkalmaz főépítészt. Változatlanul fontosnak tartja, és sajátos eszközeivel ösztönzi a főépítészi kar létszámának emelését, ezért felkéri az Országos Főépítészi Kollégiumot, hogy vizsgálja meg a főépítészi hálózat további fejlesztését gátló körülményeket és dolgozzon ki javaslatot a helyzet érdemi javítására.




Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenegyedik évfolyam, 10. szám * 2001. október-november
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.