önkormányzat pénz nélkül?
A kormány csak egyenlő mércével mérhet
Az országgyulési választások közeledtével lapunk megkezdte a parlamenti pártok önkormányzati programjainak ismertetését - szerkesztett
és tömörített formában. Előző számunkban a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP elképzeléseit közöltük. Most
a szintén ellenzéki szabad demokraták következnek, decemberi számunkban pedig részletesen foglalkozunk
a jelenlegi vezető kormánypárt,
a Fidesz meghirdetett programjának önkormányzatokról szóló fejezeteivel.

VILÁGOS HATÁSKÖRMEGOSZTÁST
A KORMÁNY, A RÉGIÓK
ÉS A TELEPÜLÉSEK KÖZÖTT

Az önkormányzati rendszer területi szintjei megértek a továbbépítésre. 1990-ben onnan indultunk, hogy a nagyobb egységek semmiképpen se maradjanak a megelőző tanácsi szisztémában rögzült, hierarchikus felettesi pozícióban. Ezért megszuntek az egyedi újraelosztó központok, mind miniszteriális, mind pedig megyei szinten. A felelősségi körök megosztásában a jogalkotó igyekezett elkerülni az átfedéseket, miközben a térbeli intézmények közül általános felhatalmazást egyértelmuen a települések önkormányzatai kaptak.
Akkor még nem voltak érettek a feltételek a feladatok pontos és tételes elhatárolására, továbbá ezzel összefüggésben a szintek közötti kapcsolatok meghatározására. Az azóta eltelt évtized távlatában viszont már lehetőség van a területi közigazgatási szinteknek a valóságos szükségletekhez igazítására, valamint a szintek milyenségének meghatározására.
Kiindulási alapul a közfeladatok tényleges, illetőleg célszeru ellátásának természetét kell alapul venni. Eszerint a közigazgatási intézményrendszer területi tagoltságát a reá háruló funkciók megosztása szabja meg. Az önkormányzás lehetőségét pedig akkor célszeru hozzáadni, ha azon a ponton társadalompolitikai mérlegelést igénylő döntések meghozatala iránti igény merül föl. Figyelemmel a jelenlegi területi fejlődési folyamatokra, olyan felépítést képzelünk el, amelyben két szinten, települési és regionális szinten muködnek választott önkormányzati testületek.
A középszintu területi önkormányzatok elsődleges feladata a területfejlesztés összehangolása, ehhez azonban a megyei szint elégtelen: valódi területfejlesztés csak nagyobb egységekben képzelhető el. A mai megyei önkormányzatok másik fő funkciója az intézményfenntartás. Ez azonban nem igényel önálló önkormányzati szintet, ezért azt javasoljuk, hogy a megyei önkormányzatok helyét a megyebeli települések önkormányzatainak társulása váltsa fel. A valódi megoldás természetesen az lenne, ha a jelenlegi törvényi keretek között hoznának létre a települési önkormányzatok társulásokat a ma a megyei önkormányzatok kezelésében levő intézmények fenntartására. Ezért is támogatjuk a kistérségi társulások fejlődését, hiszen közösségi jellegük miatt képesek voltak a kistelepülések közötti együttmuködést előmozdítani, ezért feltétlenül meg kell őrizni, sőt, forrásokkal kell megerősíteni őket a területi politika számára.
A két területi, valamint a központi szintek közötti funkciómegosztás alapja egy sajátos, döntéshozatali és igazgatási értelemben vett föderatív logika. Eszerint a közfeladatok ellátását arra a szintre telepítik, ahol annak gyakorlásához a szükséges feltételek rendelkezésre állnak. A magasabb szint akkor és olyan mértékig lép be, amennyiben a funkciógyakorlás meghatározott összefüggései tágabb környezetet is érintenek. Az egyes közigazgatási szintek tehát nem veszik át egymástól a felelősséget, de ugyanakkor a rájuk rótt feladatok elöl nem is hátrálhatnak meg.
A funkcionális alapú föderalizmus következetes érvényesítése továbbra is biztosítja, hogy ne alakulhasson ki az önkormányzati szintek közötti hierarchia. Ugyanakkor megteremti a jelenlegi rendszerből sok tekintetben hiányzó területi kohézió intézményes támogatásának alapfeltételeit. Különösen igaz ez a régiók szintjére, ahol a regionális politika folytatása a társadalmi és gazdasági szereplők sajátos, indirekt ösztönzését jelenti.

KÖZVETLENÜL VÁLASZTOTT
REGIONÁLIS GYŰLÉSEK

Nyugat-Európa államai közül a legsikeresebbek
- decentralizáltak,
- helyi és középszinten is lehetőséget nyújtanak a részvételi és képviseleti demokráciának,
- a régiók erős ellenpólusai a kormányzati szintnek.
A régiók alkotmányos státuszának meghatározásakor figyelemmel kívánunk lenni a Regionális Önkormányzatok Európai Chartájában foglalt követelményekre. A regionális szintu igazgatás felett közvetlenül választott képviseleti testületnek kell ellenőrzést gyakorolnia, amelyik törvényileg védett hatáskörökkel rendelkezik, saját bevételi forrásai pedig lehetővé teszik az önálló politizálást. Ez nem jelenti azt, hogy nem tartjuk indokoltnak, hogy területi szinten államigazgatási egységek is muködjenek, hiszen mindenütt Európában és a világon egymás mellett, sőt, egymással együttmuködve létezik az önkormányzati és az államigazgatási szervezetek rendszere. Határozottan állást foglalunk a középszintu kormányzás önkormányzati dominanciája mellett. A területfejlesztés érdemben regionálisan gyakorolható, továbbá más, nagyobb mértéku területi integrációt igénylő feladatok ellátását is ezen a szinten célszeru megszervezni. A döntések társadalompolitikai jelentősége és kihatása miatt választott testületeket kell felállítani, amelyek egyebek mellett a területfejlesztés regionális feladatait is átvennék.
A regionális önkormányzatokat a jelenleg is létező területfejlesztési régiók lakosságának kell megválasztania a jövőben. A régióban élő választópolgárok az általános önkormányzati választásokon közvetlen formában, a pártok és társadalmi szervezetek listáira szavazhatnának; az 5 százalékos küszöb ezen a szinten is érvényesülne. Az önkormányzat muködésben a régió társadalmi szerveződéseinek, a vállalkozók és a munkavállalók képviselőinek a folyamatos és érdemi beleszólási szerepét önálló kamara vagy más testületi megoldás keretében biztosítani kell.

TERÜLETFEJLESZTÉSI
FELADATOK A DECENTRALIZÁLT
RÉGIÓKNÁL

Alapvetően elhibázottnak tartjuk a területfejlesztésről szóló törvény 1999. évi módosítását, annak ellenére, hogy a meghirdetett cél a régiók megerősítése volt. A regionális területfejlesztési tanácsok összetételének megváltoztatása két szempontból is ellentmond az európai trendeknek és az uniós elvárásoknak.
Egyrészt a tanácsokban a kormányzati képviselők számbeli fölénye akadályozza, hogy a régiók saját érdekeiket érvényesíthessék, s a helyi kezdeményezéseket felkarolják; másrészt a gazdasági kamarai képviselők kizárása a partnerség elvének semmibevételét jelenti, s ezzel a gazdasági szektor területfejlesztésbe való bekapcsolása került veszélybe.
A területfejlesztés decentralizált, helyi erőforrásokra épülő, innovatív modellje, amely a legsikeresebbnek bizonyult Nyugat-Európában, centralizált és kizárólag közhatalmi szereplőket bevonó régiókkal aligha valósítható meg. A decentralizáció érdekében nemcsak a területfejlesztésről szóló törvény módosítására van szükség, hanem sokkal szélesebb ívu reformra.
Mivel a regionális önkormányzat látja el a területfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat, megyei szinten meg kell szüntetni a területfejlesztési tanácsokat. A régió feladatköre a területfejlesztést illetően kettős. Egyrészt szerepet vállal (a központi szint mellett) a hátrányos helyzetu térségek felzárkóztatásában, másfelől a helyi gazdaságfejlesztés ösztönzésével részt vesz a kedvező fejlődési lehetőségek kiaknázásában, és lehetőség szerint az eredmények hatásainak térbeli szétterítésében. Mindezen szerepkörök régiós szintre telepítésének az az indoka, hogy a tapasztalatok szerint hazánk méretei mellett a megyei lépték ehhez túlságosan szuk. Másfelől, az Európai Unió strukturális és kohéziós politikája fogadása szempontjából a nálunk régiónak ismert nagyságrend megfelelőbb egység, amelynek közigazgatási és politikai intézményrendszerrel való felruházása, ha nem is kötelező, de előnyös lehet.
A régióra hárulnak még az ezen mérethatárok mellett optimálisan ellátható további területi funkciók, amilyenek a környezetvédelem önkormányza-
ti döntést igénylő feladatai. Ilyen a szennyvízelhelyezés és
-kezelés, a háztartási hulladék ártalommentes elhelyezéséről való gondoskodás, mindazokban az esetekben, amikor a települések maguk vagy önkéntes társulásaik keretében a feladat ellátására nem képesek.
A régiók szerepet kaphatnak továbbá az autópályákon kívüli országos közutak fejlesztésében, valamint a helyközi tömegközlekedés szervezésében.
A regionális politikának a jövőben lényegesen nagyobb figyelmet kellene fordítania a városokra, a városhálózatra, s különösen a regionális decentrumok megerősítésére. Ezeken múlik ugyanis döntő mértékben egy-egy régió alkalmazkodó, illetve megújulási képessége, sőt, a vidéki térségek felzárkózásának esélye is. A régiók megerősítése, a regionális politika decentralizálása szorosan összefügg a forráselosztás reformjával.
Az Európai Unióban a támogatások megszerzéséhez nem csak a rászorultságot, hanem a támogatásra való alkalmasságot, érdemességet is bizonyítani kell. Ennek értékelésére, a támogatásra benyújtott programok minőségén túl, a saját források mértéke szolgál. A magyar régiók regionális politikai abszorpciós képessége csak egy nagyon jelentős forrás-decentralizációval, és az önkormányzati finanszírozás reformjával biztosítható. A területfejlesztési régiók megerősítésére szükség van intézményi-szervezeti szempontból is. Maguk a területfejlesztési tanácsok pusztán döntéshozásra alkalmasak, a döntéselkészítés, a programok kidolgozása, a végrehajtás menedzsmentje, kiértékelése, a kapcsolatépítés jelentős professzionális szakemberállományt igényel. A területfejlesztési törvény módosításával előírt költségvetési szervezeti forma nem alkalmas a rugalmas területfejlesztési menedzsmentre.

ÖNKORMÁNYZAT
PÉNZ NÉLKÜL?

Jelenleg az adott területen keletkező személyi jövedelemadónak csak 5 százaléka marad helyben. Az önkormányzatok forrásaik többségét állami hozzájárulásokból kapják, ezáltal a prosperáló térségek anyagi lehetőségei elszakadtak lakosságuk jövedelmi helyzetének változásaitól. A költségvetési hozzájárulások elosztásában a helyi politika mérlegelési lehetősége fokozatosan csökkent. A normatív támogatások egy része mára felhasználásában kötött, azaz nem lehet róla szabadon, helyben dönteni. A felhasználási kötöttség nélküli források számításában is egyre nagyobb szerepet kap a felhasználási rendeltetés szerint való kalkulálás, mintegy sugallva az attól eltérő kiadási cél vagy szint rosszallását. Mindez konzerválja a meglévő kiadási szerkezetet, a célszerutlen intézményi szolgáltatások fenntartását, a gazdaságtalan megoldások erőltetését.
Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy a helyben képződött források aránya meghatározóvá váljon. Csak így valósítható meg a helyi társadalom és az önkormányzati muködés szoros összekapcsolódása. A kiegyenlítési mechanizmusokat is ehhez a logikához kell kötni: egy számított kiadási szinthez képest léphetnek be a korrekciók.
Megosztott vagy saját bevételi forrásokkal - feladatai arányában - minden önkormányzati szintnek rendelkeznie kell.
A költségvetési hozzájárulások tekintetében az aránylagos csökkentésen túl, a megmaradó részében jelentős decentralizációt kell végrehajtani. Az egyedi mérlegelés korlátozottságának további fenntartása mellett, a regionális önkormányzat kaphat a döntéshozatalban szabályozói szerepet. Azon helyi szolgáltatások muködtetéséből adódó térségi hatásokat, amelyek vonzatai a regionális mértéket nem lépik túl, úgy lehet hatékonyabban kezelni, ha a régió - feladataihoz kötődően - kiegészítő támogatási lehetőséggel rendelkezik.

HATÉKONY ÉS KIEGYENLÍTŐ
FINANSZÍROZÁS

Az önkormányzati finanszírozás rendszere hosszabb távon csak akkor lesz muködőképes, ha a különböző forrásképződési mechanizmusok egyensúlyban vannak. A saját bevételre épülő, hatékonysági szempontokat érvényesítő technikákkal együtt kell a hátrányos helyzetu, lemaradó települések számára nyújtott támogatások rendszerét kiépíteni. A hatékonyság és a kiegyenlítés együttes céljaiból az következik, hogy minél szélesebb bevételi bázisra kell alapozni a helyi pénzügyeket. A helyi forrásokra erőteljesebben építő megoldásoktól a hatékonysági célok teljesülését lehet elvárni, a kiegyenlítést más eszközökkel kell biztosítani.
A helyi önkormányzati pénzügyek muködése nagy részben azon múlik, hogy a gazdálkodási döntések mennyire jól illeszkednek a piaci közegbe, hogyan tehető nyilvánossá a döntéshozatal, mennyire nyitott és közvetlenül alakítható az önkormányzat muködése. Ennek pénzügyi és irányítási módszereit kell a finanszírozási rendszer továbbfejlesztésével együtt létrehozni.

A SAJÁT BEVÉTELI FORRÁSOK
SZÉLESÍTÉSE

Az önkormányzatok saját bevételi forrásainak növelésére számos megoldás képzelhető el. Legfontosabb az adók alkotmányereju törvényben rögzített megosztása, a helyi adók arányának növelése. Ebben a mederben lehet szerepe a helyi fejlesztéseket finanszírozó ingatlanadónak, vagy a regionális fejlesztésekhez (is) igénybe vehető iparuzési adónak.

A központ

VISSZASZORÍTÁSA

Az önkormányzatok finanszírozásánál alapelvünk, hogy egységesen kell kezelni a településeket. Azaz, a diszkrecionális, politikai alapon megszülető központi döntések körét vissza kell szorítani. Az 1990-es önkormányzati rendszer előtt korcsoportos népességszámra alapozott normatíva finanszírozta a helyhatóságok muködését. Mivel fokozatosan megnőttek a saját bevételekben mutatkozó különbségek, a problémákra adott első válasz - mint minden hasonló folyamatot megélt ország esetében - a normatív támogatások finomítása, azaz az egyedi települési adottságokhoz és szolgáltatási döntésekhez történő igazítása volt. Lecsökkent az általános települési jellemzőkhöz (települési lét, korcsoportos népesség, népességszám) kapcsolt támogatások aránya, és megnőtt a meglévő intézmények ellátotti létszámához kötött normatívák száma.

FEJLESZTÉSEK MAGÁNTŐKE
BEVONÁSÁVAL

A helyi önkormányzatok által nyújtott közszolgáltatások fejlesztésének tartalékai kimerültek. A legfontosabb szolgáltatásszervezési és szervezet-átalakítási lépéseket az önkormányzatok többsége - elsősorban a városok - már megtették. Az eddigi helyi beruházások elsődleges forrását képező önkormányzati vagyonértékesítés lehetősége mára erőteljesen lecsökkent.
Ebben a helyzetben az eddig gyakorolt támogatási rendszer még akkor sem lenne alkalmazható, ha nagyságrendekkel több pénz állna rendelkezésre. A címzett- és céltámogatások többször módosított szabályai ugyanis nem ösztönzik a hatékony beruházási magatartás kialakulását, mivel az önkormányzatokat az "olcsó" forrásokkal támogatott fejlesztési célok felé terelik, nem ösztönzik a hosszú távra tervező, költségtudatos önkormányzati fejlesztési politika létrejöttét. Ezen túl hátráltatják az elaprózott településhálózatban a racionális üzemméretek kialakulását, fokozzák az önkormányzatoknak a központi költségvetéstől való függőségét.
Általános nemzetközi tendencia a köz- és a magánszektor új típusú fejlesztési és szolgáltatási együttmuködésének erősödése. A helyi önkormányzat - mint tulajdonos és mint szabályozó hatóság - kedvező tárgyalási pozíciót tud kialakítani a pénzügyi befektetőkkel és szakmai szolgáltató szervezetekkel szemben. A változatos és bonyolult formákban létrejövő, hosszú távú fejlesztési és üzemeltetési megállapodások jelentős külső forrásbevonásra és a szolgáltatási szint javítására adnak lehetőséget - elsősorban a díjakkal finanszírozott szolgáltatások terén. Ennek pénzügyi infrastruktúráját, a helyi döntéseket támogató szaktudást és a speciális önkormányzati kínálatot kell megteremteni annak érdekében, hogy az állami támogatásokat kiegészítő új beruházási finanszírozási formák elterjedjenek.
A piaci kapcsolatok ösztönzése és szabályszeruvé tétele érdekében elsősorban a versenyeztetés és szerződéskötés rendjét kell továbbfejleszteni. Ennek önkormányzati gazdálkodást érintő egyik részkérdése a helyi szolgáltatási díjpolitika rendszerének korszerusítése. Ez magában foglalja a költségszámítási módszerek kidolgozását, a szabályozott díjképzés rendszerét, a fogyasztóvédelem érvényesítését, és a szociális hatások kezelését. A piaci szervezetek alkalmazása miatt szükség van a szolgáltatási teljesítménymérés és összehasonlítás módszereinek alkalmazására, ami megbízható és széles körben hozzáférhető információs rendszer kiépítését is megköveteli.

MINŐSÉGI VÁLTÁS:
A KÖZÖSSÉGI RENDŐRSÉG

A rendészetet (és nem a rendvédelmet) vissza kell helyezni a civil közigazgatásba, a közrend és a közbiztonság kormányzati felelősségét meg kell osztani a települési önkormányzatokkal. A helyi közbiztonság ügyét a települési önkormányzatok kötelező feladatává kell tenni, amelyhez normatív támogatást kapnak a központi költségvetésből.
Szakítani kell azzal a politikai megközelítéssel, amely mítoszt teremt a szervezett bunözés köré, miközben elhanyagolja a kis- és közepes súlyú bunelkövetések nagy tömegét, amelyek pedig jelentős mértékben a félelemérzet kiváltói, illetve az életminőséget romboló jelenségek.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a rendőrség tisztán önkormányzati alapokon történő átszervezése ma már nem vihető keresztül. Azonban a mai centralizált, zárt alakzatként muködtetett rendőri szervezetet alá kell vetni a társadalom - leginkább a helyi társadalom - kontrolljának. A hárító, reagálásaiban lassú, a saját maga által kreált feladatokat ellátó rendőrség helyett a helyi igényeknek, lakossági elvárásoknak jobban megfelelő, a helyi bunözési sajátosságokat inkább figyelembe vevő rendőrség megteremtése a cél. A rendészet reformja biztosíthatja a közösségi rendőrségi modell meghonosítását, amely csak decentralizált szervezetekben lehetséges. A közösségi rendőrségnek minőségében kell megváltoztatnia a lakossági kapcsolatokat, növelni a lakóhelyi csoportok, egyes emberek önvédelmi lehetőségeit, ösztönözni az összefogásra.

ÖNKORMÁNYZATOK:
GAZDÁLKODÁSI SZABADSÁG

Az önkormányzatok számára

• az állami támogatások rendszerét állandóbbá kell tenni,
  
• meg kell teremteni az állam és az önkormányzatok közötti forrásmegosztás alkotmányos alapjait.
  Az önkormányzatok gazdálkodási szabadságát nem kizárólag a helyi adókból származó bevételek növelése garantálhatja, hanem
  
• az állami adóbevételek megosztása,
  
• az állami támogatások pántlikázásának jelentős csökkentése,
  
• a gazdálkodás kényszerpályáinak felszámolása.

Ösztönző, sőt, akár megszorító szabályok szükségesek viszont ahhoz, hogy az önkormányzatok forrásaikat ne kizárólag muködésre fordítsák. Azzal ugyanis csak az elkerülhetetlen intézményi-szolgáltatási reformlépéseket halogatnák. Az önkormányzatok fejlesztési forrásait nem szabad kizárólag központi, célhoz kötött támogatásokból biztosítani, mert ez nem hatékony, uniformizált fejlesztéspolitikát eredményez. Célszeru lesz az önkormányzati "fejlesztési alap" forrását, állami támogatását normákban rendezni, hogy ezzel a hosszabb távú fejlesztési stratégiák, programok végrehajthatóságát biztosítsuk.

A KIEGYENSÚLYOZOTT
TÉRSÉGI FEJLŐDÉSÉRT

A regionális politika két okból is prioritássá válik a jövőben. Egyrészt, az uniós csatlakozástól remélt támogatások jelentős része a Strukturális Alapokból fog származni, másrészt azért, mert az ország egyes részei közötti fejlettségbeli különbségek további növekedése a modernizáció és a gazdasági versenyképesség alapvető akadályává válhat.
A területfejlesztés hazai intézményrendszere többé-kevésbé megfelel az uniós elvárásoknak (bár az utóbbi évek intézkedései a decentralizáció és partnerség elvének ellentmondanak). A regionális politikai eszközrendszer azonban szegényes, a forrásdecentralizáció mértéke kezdetleges, a regionális politika szempontjai nem érvényesülnek kellőképpen az ágazati politikában, a gazdaságpolitikában sem. A pártpolitizálás szétzilálta és szétzilálja a hosszú távú prioritásokra (esélykiegyenlítés) épülő kiszámítható területpolitikát.

A REGIONÁLIS POLITIKA
KIEMELT CÉLJAI

A regionális politika területén a következő feladatok összegezhetők:

• Az ország regionális politikai támogatásokkal szembeni abszorpciós képességének növelése, ami a jelenlegi forráselosztás ágazatok közötti és szintek közötti arányainak a megváltoztatását igényli.
  
• A forrás- és hatalomdecentralizáció súlyponti kedvezményezettjei a régiók lehetnek abban az esetben, ha jelentősen megnöveljük adminisztratív kapacitásukat, társadalmi ellenőrzöttségüket, döntési mechanizmusuk partnerségi elemeit.
  
• Figyelembe véve az unió versenypolitikai elvárásait, segíteni kell a fejletlen régiók gazdasági felzárkózását marketing tevékenységgel, a munkaerő kínálat minőségének javításával, a mobilitási esélyek növelésével (induló lakás), illetve mindenekelőtt az infrastruktúra színvonalának növelésével.
  

A vonalas infrastruktúra, különösen a közlekedés fejlesztésében erőteljesebben kell érvényesíteni a regionális politikai szempontokat. Felülvizsgálandó az országos közlekedésfejlesztési koncepció a hazai regionális, interregionális, illetve az Európai Közlekedési Folyosók (TEN) szükségleteinek következetesebb figyelembe vétele érdekében.
Az elkövetkező évtizedben nagyobb figyelmet kell fordítani a városhálózat fejlesztésére, amely az unióban újra felértékelődött. De a hazai régióépítési ambíciók sikere is nagymértékben azon múlik, hogy kiépülnek-e a jövőben a modernizációs, innovációt leginkább befogadni képes nagyvárosi regionális decentrumok.
A jövőben egyértelmuen ketté kell választani a méltányosság és egyenlőség elvét követő önkormányzati pénzügyi kiegyenlítő mechanizmusokat és forrásokat a regionális politika finanszírozásától. Ez utóbbi források kedvezményezettjei nagyon gyakran nem is az önkormányzatok, hanem a gazdaság szereplői. Az előbbinél a normativitás, az utóbbinál a diszkrecionalitás-hatékonyság elvei érvényesülnek dominánsabban.
A regionális fejlettségbeli különbségek csökkentésének módozatai között a jövőben felértékelődnek a szolgáltatásokat, az innovációt, technológiai transzfert nyújtó intézmények hálózatai. Ezek regionális kiépülése, a pénzintézeti rendszer további decentralizációja mellett, kormányzati eszközökkel segítendő feladat. A hatékonyság, versenyképesség, innováció szempontjai mellett természetesen a vidéki agrártérségek segítése továbbra is fontos politikai cél, amely egyrészt az unió agrár- és vidékfejlesztési forrásaiból finanszírozható, másrészt hazai területfejlesztési forrásokból. A vidéki térségek foglalkoztatási, szociális problémái nem oldhatóak meg az agrártermelés konzerválásával. Az integrált vidékfejlesztés célja a diverzifikált gazdaságszerkezet kialakítása, helyenként az agrárterv csökkentése.
Túl kell lépni a "fenntarthatóság" frázisszeru hangoztatásán. A környezetpolitikai gondolkodás aligha választható el a regionális politikától. A környezeti értékek megőrzése és "fenntartható" kiaknázása fontos cél, illetve eszköz a regionális fejlesztésekben, nem indokolt tehát az irányítás és a források szervezeti elválasztása.
Az unió regionális politikájának 1999-ben bevezetett új célrendszere kiemelten, de más célokkal integráltan kezeli a humán erőforrás fejlesztését. A hazai felsőoktatási intézményhálózat, a K+F kapacitások még mindig túlságosan centralizáltak. Ugyanakkor bizonyos leszakadó periférikus térségekben koncentrálódik a képzetlen, elszegényedő népesség, különösen a romák térbeli szegregálódása aggasztó jelenség. Az egyes régiók felzárkóztatása tehát koncentrált humán erőforrás fejlesztés nélkül nem képzelhető el.

PARTNERSÉGI VISZONYT
ALAKÍTUNK KI

Mint említettük, a területfejlesztés intézményrendszere kompatibilis az uniós elvekkel, ennek ellenére továbbfejlesztése, bizonyos korrekciója szükséges. Különösen az utóbbi évek helytelen szervezetépítési intézkedései miatt.
Jelentősen növelni kell a kormányzati szintu koordi-
náció hatékonyságát, az ágazatok regionális politikai érzékenységét, a régiók érdekérvényesítési esélyeit. Tényleges érdekegyeztetési fórummá kell átalakítani az Országos Területfejlesztési Tanácsot.
Regionális szinten vissza kell állítani a partnerséget a közjogi és gazdasági, valamint civil szereplők között, csökkenteni kell a kormányzat képviseleti arányát. Megfontolandó a brit modell szerinti regionális gyulések megszervezése, amelyek delegációs elven jöhetnének létre, és a civil társadalom, a munkaadók, munkáltatók és az önkormányzatok szélesebb köru részvételére adnának lehetőséget. E gyulések biztosíthatnák a regionális szintu területfejlesztési politika nyilvánosságát, a partnerségi kapcsolatok kiszélesítését.
Megteremtjük a programozás, addicionalitás uniós elveihez való alkalmazkodás feltételeit a finanszírozási rendszerben. Erre fog szolgálni

• a fejlesztési források több évre történő tervezése,
  
• a kormányzat és a régiók közötti tervszerződések rendszere,
  
• a regionális fejlesztési tanácsok számára kiszámítható módon allokált forrásrendszer kialakítása.
  

Előre kiszámítható módon (alkotmányereju, kétharmados törvényekben) kell garanciát adni arra, hogy a helyi térségi források nőjenek, legyen forrásdecentralizáció. Ehhez garantáljuk az adókból való részesedés rögzítését és a helyi adók arányának növelését.