ELŐREHOZOTT DÖNTÉS A CÍMZETT TÁMOGATÁSOKRÓL
Növekvő igény az állami forrásokra
Jövőre összesen 3 milliárd forint címzett támogatás segítségével
43 új önkormányzati beruházás indulhat el. Megvalósításukhoz a következő
két évben jóval több állami segítséget kapnak az érintett helyhatóságok,
ha az Országgyulés megszavazza a törvényjavaslatot: 2003-ban 16,4 milliárd,
2004-ben pedig 14,6 milliárd forintot.
A címzett támogatásból - az önkormányzatok 18,9 milliárdnyi
saját forrásával együtt - 54,1 milliárd forint értéku fejlesztés valósulhat
meg. Az adatok szerint egyébként minden eddiginél több önkormányzat igényelt
címzett támogatást: a 43 beruházást 468 közül választották ki. A kormány
javaslata alapján 11 fejlesztés indítható a közoktatási, 5 a kulturális,
13 a vízgazdálkodási, 3 a szociális, 8 az egészségügyi, 3 pedig a hulladékgazdálkodási
ágazatban.
A támogatást továbbra is a térségi feladatellátást biztosító, kiemelt
fontosságú, 200 millió forint feletti összköltségu beruházásokhoz kapják
a helyhatóságok. Emellett 2002-től a korábbi céltámogatás helyett címzett
támogatást kell kérni az 1 milliárd forintnál költségesebb, a szennyvízelvezetést
és -tisztítást, illetve a térségi szilárdhulladék kezelését szolgáló rendszerek
létesítéséhez is.
A törvényjavaslat általános vitája már októberben megkezdődött, s november
első hetében a részletes vitát is lefolytatta az Országgyulés, miután
a kormány indítványára az idén előbbre hozzák a döntést. A címzett támogatások
esetében a kérelmek elbírálása két lépcsőben történik. A beruházási koncepciókról
először a kormány foglal állást, ahogy ez az idén szeptemberben is történt.
Az önkormányzatok ezután adhatják be - minden évben december 15-ig - építési,
vízjogi és más engedélyekkel, tervdokumentációkkal alátámasztott igénybejelentésüket.
A jogszabály szerint a kormánynak 2002. március 31-ig kellene benyújtania
a támogatásról szóló törvényjavaslatot az Országgyuléshez. A kabinet indoklása
szerint
az idei előre hozott döntés oka, hogy a tervezett
beruházások mielőbb megkezdődjenek.
Így egyrészt a települések lakói előbb hozzájutnak a megvalósított
fejlesztések által nyújtott magasabb színvonalú szolgáltatásokhoz, másrészt
az építőipari árváltozások sem érintik annyira a beruházásokat. Miután
a 2002. évi központi költségvetést már jóváhagyta az Országgyulés, így
nincs akadálya a döntésnek. Fontos indok, hogy a kormány által támogatásra
javasolt fejlesztések közül öt nagy volumenu környezetvédelmi projekt
esetében ISPA-támogatásra is számíthatnak az érintett önkormányzatok.
Ha az állami társfinanszírozásról a jövő év elejére nem születne döntés,
úgy veszélybe kerülhet az ISPA-források folyósítása. A törvényjavaslat
indoklása szerint az önkormányzatokat nem éri hátrány, hiszen az Országgyulés
így nem csak a kormány által támogatott, hanem az elutasításra javasolt
fejlesztési elképzeléseket is megismeri. Amennyiben a támogatott önkormányzatok
bármelyike december 15-ig mégsem nyújt majd be a feltételeknek megfelelő
igénybejelentést, úgy a Belügyminisztérium intézkedik a jóváhagyott összeg
elvonásáról.
A kormányzati érvekkel szemben
a parlamenti ellenzék ésszerutlennek tartja, hogy az igénybejelentések,
illetve a tervezett beruházások teljes dokumentációjának ismerete nélkül
szavazzanak a jövő évi támogatásokról.
Az előre hozott döntésnek csak egyetlen oka lehet - állítják
az ellenzéki padsorokból -, hogy a kormány a választásokra készülődve
tavasszal már nem akar parlamenti ülésszakot tartani.
A címzett támogatásokról szóló törvényjavaslatot ismertető Kontrát Károly,
a Belügyminisztérium politikai államtitkára elmondta: a 2002-ben indítandó
beruházások az ország lakosságának több mint fele - mintegy 6 millió ember
- számára jelentik a szolgáltatások színvonalának javítását. A kormány
döntésénél alapvető szempont volt, hogy minden megye legalább egy önkormányzata
és a főváros legalább egy kerülete részesüljön címzett támogatásban. A
beruházások közül azok jövő évi indítását tartották indokoltnak, amelyek
támogatási igénye reális. Az önkormányzatok csak egy fejlesztésbe kezdhetnek
központi segítséggel, de ez alól kivételt jelentenek azok a települések,
ahol az ISPA által támogatott beruházást is megvalósítanak. Az elutasításra
javasolt beruházások alapvetően a szukös központi források miatt nem támogathatóak.
Ahogy az az elmúlt években már megszokottá vált,
a törvényjavaslat parlamenti vitájában az idén is előtérbe került
a politika.
Mind Lamperth Mónika, a szocialisták, mind Kis Zoltán,
a szabad demokraták vezérszónoka kifejtette: a címzett támogatásokról
szóló javaslatnál ismét egyértelmuen tettenérhető a politikai jutalmazás,
illetve büntetés szándéka. A kormánypárti képviselők ezzel szemben azt
hangoztatták, hogy nem létezik kormánypárti vagy ellenzéki beruházás,
s ezek a fejlesztések 50-70 évre szólnak. Lamperth Mónika viszont kijelentette:
nem lehet véletlen, hogy ismét csak négy ellenzéki vezetésu település
kap címzett támogatást, a 28 kormánypárti és a 11 független vezetésu mellett.
A szocialista képviselő nehezményezte, hogy kérése ellenére nem kapott
konkrét tájékoztatást azokról a szakmai szempontokról, amelyek alapján
kialakult a támogatott beruházások sorrendje.
A vitában többször is szó esett Alcsútdoboz támogatásának szakmai megalapozottságáról:
a település Felcsúttal, illetve négy másik környékbeli önkormányzattal
együtt kapna - három év alatt - összesen 2,7 milliárd forintot. (Mint
ismeretes, Orbán Viktor miniszterelnök e két településen töltötte gyermekkorát,
illetve a felcsúti futballcsapatnak ma is tagja.)
Az idén az előző évekhez képest több módosító javaslat érkezett, elsősorban
a szocialisták részéről, de akadtak olyan kormánypárti képviselők is,
akik változtatnának a kabinet javaslatán. Leginkább a vízellátással, a
csatornázással és a szennyvíztisztítással, illetve a belterületi vízrendezéssel
kapcsolatban vannak új indítványok. Szakmai körökben meglepetést keltett
az önkormányzati bizottság módosító javaslata, amely azt indítványozza,
hogy a szociális feladatokat ellátó egyházak, társadalmi szervezetek,
alapítványok és országos kisebbségi önkormányzatok is igényelhessenek
szociális célt szolgáló új beruházásaikhoz címzett támogatást.
Kecskés Ágnes
|
Sorszám
ütemezése
|
Önkormányzat
|
Beruházás
megnevezése
|
Beruházási
összköltség
|
Saját
forrás
|
Összes
címzett támogatás
|
Címzett
támogatás éves
|
|
|
|
|
|
|
|
2002
|
2003
|
2004
|
|
Oktatás
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1.
|
Budapest
I. ker.
|
Toldy
Ferenc Gimnázium, tornaterem építése
|
671460
|
134292
|
537168
|
40000
|
357168
|
140000
|
|
2.
|
Fejér
Megyei Önk.
|
Móri
Gárdonyi Géza Általános Iskola
életveszélyessé vált épületének
új építéssel történő
kiváltása
|
335530
|
135530
|
200000
|
30000
|
170000
|
|
|
3.
|
Győr-Moson-Sopron
M. Önk.
|
Csornai
Arany János Általános Iskola és
Speciális Szakiskola új építéssel
és épületátalakítással
megvalósítandó intézmény
rekonstrukciója
|
687500
|
0
|
687500
|
77500
|
500000
|
110000
|
|
4.
|
Hajmáskér
|
Hajmáskéri
Általános Iskola 12 tantermes intézménnyé
történő átalakítása,
tornaterem, konyha-étkező építése
|
306306
|
40000
|
266306
|
28641
|
152359
|
85306
|
|
5.
|
Kalocsa
|
Belvárosi
Általános Iskola rekonstrukciója
|
292000
|
15000
|
277000
|
19000
|
128000
|
130000
|
|
6.
|
Kántorjánosi
|
Általános
Iskola bővítése
|
232442
|
23244
|
209198
|
41839
|
167359
|
|
|
7.
|
Kaposvár
|
Széchenyi
István Kereskedelmi és Vendéglátóipari
Szakközépiskolában tanétterem és
tanszálloda építése
|
1221404
|
32000
|
1189404
|
60000
|
951523
|
177881
|
|
8.
|
Mohács
|
Széchenyi
Ifjúsági Centrum (tornaterem, 5 db foglalkoztató,
6 db öltöző, konyha, könyvtár)
|
400000
|
40000
|
360000
|
58000
|
252000
|
50000
|
|
9.
|
Miskolc
|
Földes
Ferenc Gimnázium bővítéses
rekonstrukciója
|
550000
|
55000
|
495000
|
63020
|
280000
|
151980
|
|
10.
|
Pécs
|
Pollack
Mihály Műszaki Szakközépiskola és
Szakiskola
|
500000
|
200000
|
300000
|
60000
|
100000
|
140000
|
|
11.
|
Siklós
|
Táncsics
Mihály Gimn. és Szakképző Isk.
bővítéses rekonstrukciója
|
820137
|
82014
|
738123
|
50000
|
463500
|
224623
|
|
Összesen
|
|
|
6016779
|
757080
|
5259699
|
528000
|
3521909
|
1209790
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kultúra
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1.
|
Jász-Nagykun-Szolnok
M. Önk.
|
Múzeumi
műtárgyraktár és Galéria kiállítóterem
épületeinek rekonstrukciója
|
980000
|
40000
|
940000
|
35000
|
375000
|
400000
|
|
2.
|
Mórahalom
|
Műv.
Ház rekonstrukciója és bővítése
térségi közösségi és
rendezvényházzá
|
390000
|
40000
|
350000
|
65000
|
260000
|
25000
|
|
3.
|
Sátoraljaújhely
|
Kossuth
Lajos Művelődési Központ és Turinform
Iroda Rekonstrukciója
|
350000
|
5000
|
345000
|
67000
|
247000
|
31000
|
|
4.
|
Szeged
|
Szegedi
Kamaraszínház rekonstrukciója
|
1025000
|
100000
|
925000
|
75000
|
450000
|
400000
|
|
5.
|
Zalaegerszeg
|
Gönczi
Ferenc Általános Művelődési Központ
bővítéses rekonstrukciója
|
290424
|
67500
|
222924
|
60000
|
111462
|
51462
|
|
Összesen
|
|
|
3035424
|
252500
|
2782924
|
302000
|
1443462
|
907462
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Vízgazdálkodás
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Szennyvízcsatornázás
és tisztítás
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1.
|
Baracska
|
Szennyvíz
elvezetése és tisztítása
|
1724242
|
689697
|
1034545
|
80000
|
170000
|
784545
|
|
|
Kajászó
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Vál
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2.
|
Csurgó
|
Szennyvíztisztító
telep bővítése és csatornázás
|
2902948
|
1018557
|
1884391
|
70000
|
390000
|
1424391
|
|
|
Berzence
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Gyékényes
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Somogyudvarhely
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csurgónagymárton
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Zákány
|
|
|
|
|
|
|
|
|
3.
|
Hajdúböszörmény
|
Szennyvízcsatorna-hálózat
építése
|
2465800
|
1175260
|
1290540
|
66470
|
615270
|
608800
|
|
|
Bocskaikert
|
|
|
|
|
|
|
|
|
4.
|
Iszkaszentgyörgy
|
Szennyvízelvezetés
és -tisztítás
|
1481086
|
592434
|
888652
|
60000
|
404326
|
424326
|
|
|
Moha
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Sárkeresztes
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Magyaralmás
|
|
|
|
|
|
|
|
|
5.
|
Nőtincs
|
Nőtincs
és térsége szennyvízközmű
beruházása
|
1271653
|
508661
|
762992
|
60000
|
307272
|
395720
|
|
|
Alsópetény
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Keszeg
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Felsőpetény
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ôsagárd
|
|
|
|
|
|
|
|
|
6.
|
Pétervására
|
Szennyvízcsatorna-hálózat
építése
|
1931186
|
772474
|
1158712
|
64880
|
489356
|
604476
|
|
|
Erdőkövesd
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Varászó
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bükkszenterzsébet
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Szentdomonkos
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Istenmezeje
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tarnalelesz
|
|
|
|
|
|
|
|
|
7.
|
Pilis
|
Pilis
szennyvízcsatorna-hálózatának és
szennyvíztisztító telepének bővítése
|
1560435
|
936261
|
624174
|
60000
|
187252
|
314504
|
|
8.
|
Sopron
|
Soproni
régió (Ágfalva, Harka, Kópháza)
csatornázási és szennyvíztisztítási
programja (2001. évi ISPA-ra benyújtva)
|
1961000
|
1374000
|
587000
|
73000
|
147000
|
112000
|
|
|
Ágfalva
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Harka
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kópháza
|
|
|
|
|
|
|
|
|
9.
|
Szeged
|
Szeged
város csatornahálózat fejlesztése
(ISPA által támogatott) (főgyűjtők)
|
3900000
|
2535000
|
1365000
|
95000
|
616000
|
654000
|
|
|
Tiszasziget
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Újszentiván
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Deszk
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kübekháza
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Vízellátás
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1.
|
Bonyhád
|
Bonyhád
város vízellátása, vízbázis
fejlesztése
|
668875
|
133775
|
535100
|
50000
|
265848
|
219252
|
|
2.
|
Budapest
III. ker.
|
Aranyhegy-Ürömhegy
közüzemi ivóvíz-ellátása
|
224030
|
32796
|
191234
|
40000
|
66929
|
84305
|
|
Belterületi
vízrendezés
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1.
|
Nagyréde
|
Nagyréde
község belterületi vízrendezése
|
443258
|
132978
|
310280
|
70000
|
77570
|
85140
|
|
2.
|
Alcsútdoboz
|
Váli-Víz-Völgye
(Alcsútdoboz, Felcsút, Kajászó,
Óbarok, Tabajd, Vál) felszíni vízelvezetése
|
3018500
|
301850
|
2716650
|
100000
|
1000000
|
1616650
|
|
Összesen
|
|
|
23553013
|
10203743
|
13349270
|
889350
|
4736823
|
7328109
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Szociális
ellátás
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1.
|
Hajdú-Bihar
Megyei Önk.
|
Bárándi
Pszichiátriai és Értelmi Fogyatékosok
Otthona
|
371338
|
37134
|
334204
|
80000
|
157704
|
96500
|
|
2.
|
Nógrád
Megyei Önk.
|
Ludányhalászi
Ápoló-Gondozó Otthon és Rehabilitációs
Intézet rekonstrukciója
|
1503253
|
85000
|
1418253
|
11020
|
508955
|
898278
|
|
3.
|
Vas
Megyei Önk.
|
Acsádi
Időskorúak Szociális Intézete acsádi
telephelyének rekonstrukciója
|
652800
|
10000
|
642800
|
80000
|
299220
|
263580
|
|
Összesen
|
|
|
2527391
|
132134
|
2395257
|
171020
|
965879
|
1258358
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Egészségügy
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1.
|
Baja
|
Bajai
Kórház rekonstrukciója (műtő, intenzív,
sterilizáló)
|
1718900
|
50000
|
1668900
|
82000
|
965900
|
621000
|
|
2.
|
Békés
Megyei Önkormányzat
|
Pándy
Kálmán Megyei Kórh., Gyula,
Neuro-Pszichiátriai tömb és orvostech.
rekonstr.
|
1500457
|
150045
|
1350412
|
80000
|
686335
|
584077
|
|
3.
|
Borsod-Abaúj-Zemplén
M. Önk.
|
Megyei
Kórház Onkológiai és belgyógyászati
osztályának bővítéses
rekonstrukciója
|
1962910
|
100000
|
1862910
|
100000
|
735000
|
530000
|
|
4.
|
Mosonmagyaróvár
|
Karolina
Kórház-Rendelőintézet rekonstrukciója
|
2133523
|
150000
|
1983523
|
80000
|
1161682
|
741841
|
|
5.
|
Oroszlány
|
Szakorvosi
Rendelőintézet bővítése
|
513956
|
256978
|
256978
|
92880
|
164098
|
|
|
6.
|
Pásztó
|
Városi
Kórház krónikus és rehabilitációs
épülettömbjének rekonstrukciója
|
398000
|
8000
|
390000
|
60000
|
330000
|
|
|
7.
|
Pest
Megyei Önkormányzat
|
Flór
Ferenc Kórház rekonstrukciója
|
1720000
|
253000
|
1467000
|
100000
|
776000
|
591000
|
|
8.
|
Veszprém
Megyei Önk.
|
Farkasgyepüi
Tüdőgyógyintézet rekonstrukciója
|
614400
|
26000
|
588400
|
98750
|
489650
|
|
|
Összesen
|
|
|
10562146
|
994023
|
9568123
|
693630
|
5308665
|
3067918
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Hulladékgazdálkodás
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1.
|
Miskolc
|
Térségi
hulladékgazdálkodási program megvalósítása
(ISPA által támogatott)
|
3420000
|
3003000
|
417000
|
138000
|
83000
|
196000
|
|
2.
|
Szeged
|
Térségi
hulladékgazdálkodási rendszer megvalósítása
(ISPA által támogatott)
|
2253000
|
1406000
|
847000
|
169000
|
160000
|
518000
|
|
3.
|
Szolnok
|
Térségi
hulladékgazdálkodási rendszer megvalósítása
(ISPA által támogatott)
|
2725000
|
2180000
|
545000
|
109000
|
163000
|
114000
|
|
Összesen
|
|
|
8398000
|
6589000
|
1809000
|
416000
|
406000
|
828000
|
|
Mindösszesen
|
|
54092753
|
18928480
|
35164273
|
3000000
|
16382738
|
14599637
|
1064898
|