Kor-kep

Az országgyűlési és a helyi önkormányzati
választásokon való részvételről

 

  1. A jelzett határozatot meg kell küldeni valamennyi tagnak.
  2. Javasolja a tagoknak, hogy saját megyéjüket illetően a közeljövőben hívjanak össze tagozati üléseket, amelyeken tekintsék át a határozatban foglaltak megyei vonatkozásait.
  3. Javasolja a tagozatoknak, hogy egymással koordinálva alakítsák ki álláspontjaikat, a helyhatósági választásokat, illetve viszonyukat az országgyulési választási kampányt illetően.
  4. Javasolja a tagozatoknak, hogy "szerezzék be" a pártok, önkormányzati programjait, illetve azok megyei, kistérségi részeit és azokat juttassák el a tagjaiknak.
  5. Amennyiben arra igény mutatkozik, a tagozatok szervezzenek olyan rendezvényeket (vagy ilyenek rendezésére adjanak lehetőséget), amelyek az előző pontban írtak megvalósítását célozzák meg bárhol a megyében.
  6. A KÖSZ választmánya 2002. októberéig kiemelt operatív feladatának tekinti, hogy az önkormányzati választásokon indulók számára információkat nyújtson az önkormányzati rendszerről, az önkormányzati feladatokról és muködéséről. Ennek érdekében - külön feltételek szerint - tájékoztató fórumokat, szakmai tanfolyamokat, tanácskozásokat szervez, önmaga vagy más szervvel együtt ilyen tartalmú kiadványokat jelentet meg.
  7. A tagozatok egyenlő módon viszonyuljanak az adott megyében lévő települési önkormányzati választásokhoz. Ennek során, ha ilyen igény felmerül, bármilyen jelölt számára azonos feltételek mellett nyújtsanak segítséget az önkormányzati ismeretek megszerzéséhez.
  8. A Választmány fogalmazza meg az új kormány számára azokat a prioritásokat, amelyeket a községi önkormányzás feltételeinek javítása végett tart szükségesnek. A Közgyulés tárgyalja meg, és azt az új parlament megalakulását követően azonnal a KÖSZ által kezdeményezett Parlamenti Nyílt Nap keretében ismertesse az új parlamenttel.
  9. A Választmány kezdeményezi a másik 6 országos önkormányzati szövetség felé, hogy újból tuzze napirendre az egységes önkormányzati szövetség létrehozását. Ettől függetlenül pedig - figyelemmel arra, hogy az vélhetőleg több évet vesz igénybe - az önkormányzati érdekmegjelenítés eszközeinek és intézményeinek erősítését a jogalkotási munkában, s a kormányzati döntéshozatali mechanizmusban.
  10. A tagozatok egyenlő feltételek mellett támogassák a jelölteket, akik indulni kívánnak a megyei önkormányzati választásokon.
  11. A jelölt - fölhasználva a KÖSZ és/vagy a tagozat nevét - indulhasson a megyei választásokon más szervezetekkel vagy önálló tagozati (KÖSZ) listán.
  12. A Választmány javasolja a tagozatoknak, hogy ha és amennyiben az adott megyében ilyen igény jelentkezik, úgy kezdjék meg a tárgyalásokat a 2002. évi októberi megyei választásokon való részvételt illetően ama társadalmi szervezetekkel, melyekkel minimálisan azonos feltételek szerint köthető választási megállapodás.
  13. A Választmány javasolja a tagozatoknak, hogy az előző pontban írt megállapodások alapját a célkituzések, a programok, s a majdan megalakuló megyei közgyulésben való együttmuködés, feladatellátás képezze.
  14. A Választmány javasolja a tagozatoknak, hogy a tárgyalások során törekedjenek arra, hogy a polgármesterek e tisztség ellátása súlyának megfelelő képviseletet kapjanak, s hogy általuk a községek megfelelő pozíciókat kaphassanak a megyei közgyulésekben. Ez magába foglalja a közös listákon elfoglalt helyeket és - a sikeres szereplés esetén - a közgyulési tisztségek betöltésének kérdéseit is.
  15. A KÖSZ saját listáján tisztségviselőinek, tagozatvezetőinek, tagjainak, indulását támogatja. Ez vonatkozik arra az esetre is, ha másokkal szövetkezve indul - értelemszeruen a saját maga általi jelölésekre vonatkoztatva.
  16. A Választmány fontosnak tartja, hogy a KÖSZ tisztségviselői és a tagozatok vezetői minél nagyobb számban induljanak a megyei közgyulési választásokon. Figyelemmel arra, hogy esetükben még nagyobb súllyal jelenik meg a KÖSZ, mint a községi önkormányzatok országos érdekképviseleti szerve, így különösen is fontos, hogy esetükben az előző két pontban írtak érvényesüljenek.

 

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam, 1.-2. szám * 2002. február
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.