Kor-kep

BONYOLULT FELTÉTELEKNEK KELL MEGFELELNI

Részhatáridők a 2002.évi KAC pályázatban

 

Ez évben is folyamatosan pályázhatnak az önkormányzatok a környezet és a természet védelmét, értékeinek megőrzését szolgáló beruházások támogatására. A Környezetvédelmi Minisztérium közzétette a KAC 2002. évi felhívását, mely ezúttal több részhatáridőt is tartalmaz. A kiírás szerint a már lejárt február 15-én kívül, március 31-ig, május 31-ig, illetve lekésőbb szeptember 30-ig nyújthatják be pályázataikat a jelentkezők, több időt nyerve a felkészülésre. Az általános szabályok szerint háromféle támogatási forma áll az igénylők rendelkezésére, vissza nem térítendő (VNT), visszatérítendő kamatmentes (VTKM), illetve kamattámogatás (VT). Az adatlapot, a pályázati útmutatót 3,5" lemezen a környezetvédelmi felügyelőségektől, a nemzeti park igazgatóságoktól, valamint a tárca közönség-szolgálati irodájától (Budapest I. Fő u. 46-50.) lehet átvenni, és a területileg illetékes szervekhez kell benyújtani. A szükséges információk letölthetők az internetről is: www.ktm.hu címen.

Ha csak a témaköröket tekintjük, nem túlzás azt mondani, hogy rendkívül kiterjedtek a pályázati lehetőségek. A kiemelten kezelt fejlesztési támogatások mellett, mint a levegőtisztaság-, a zaj- és rezgésterhelés elleni védelem, továbbra is fontos cél a felszíni-, a felszín alatti vizek és a talaj védelme, a hulladékok káros hatásainak csökkentése, a környezet megóvását szolgáló termékek és eljárások fejlesztése, nem utolsó sorban pedig a természet és a tájvédelem. És minden egyes fejezetnek több alpontja is van, a pályázóknak tehát alapos megfontolás után kell választaniuk mind a témakörök, mind a támogatási formák között.
Bármelyiket vizsgáljuk is, nincsenek könnyu helyzetben. A pályázati felhívás sajnos éppoly bonyolult, mint volt a korábbi években, csöppet sem könnyítve meg a támogatásra igencsak rászorult, a pályázati technikákban azonban nemigen jártas önkormányzatok helyzetét. Már a procedúra kezdetén szembe kell nézniük talán a legsúlyosabb kérdéssel, hogy pályázhatnak-e egyáltalán? Ha ugyanis nem rendelkeznek a beadványukban szereplő fejlesztési költségeknek legalább a 20 százalékával, jobb ha nem próbálkoznak. S hogy mi tekinthető saját forrásnak? A felhívás e tekintetben "körültekintően" fogalmaz: "Saját forrásnak a pályázat megvalósításához a pályázónak rendelkezésre álló forrás tekintendő". (Sic!) Támogatásban egyébként csak az a pályázó részesíthető, "aki rendelkezik a támogatásban részesítendő tevékenység végzéséhez szükséges, vagy azzal összefüggő engedélyekkel".
A kiemelt levegőtisztaság-védelmi problémák közül az önkormányzatok számára elsősorban a kommunális eredetu légszennyezés csökkentése lehet fontos. Nem csak azért, mert az ő többségi tulajdonukban lévő gazdasági társaságok, költségvetési- és közintézmények is pályázhatnak, hanem azért, mert ezzel az emberek életminőségét javíthatják. A támogatás feltétele, hogy a létesítendő, vagy bővítendő gázhálózat kiépítése kizárólag a lakossági vagy a közületi rácsatlakozásig terjedhet. A zaj- és rezgésvédelemmel kapcsolatban a helyi programok számíthatnak támogatásra, amelyeket az önkormányzatoknak kell kidolgozniuk a nemzeti környezetvédelmi programmal, továbbá a településfejlesztési, a területrendezési és helyi építészeti szabályzattal összhangban.
Előnyben részesülnek azok a pályázatok, amelyekhez a program által érintett területekről zajtérkép készül, illetve, ahol a végrehajtás során a védett területek zajterhelése jelentős mértékben csökken.
Egyenként és csoportosan is pályázhatnak az önkormányzatok a szennyvizeikkel kapcsolatos gondjaik megoldására, enyhítésére. A kiírás szerint támogatható a térségre vagy a vízgyujtőre, illetve a településre vonatkozó szennyvíz-elhelyezési program kialakítása, elvi vízjogi engedélyezési terv, környezeti hatásvizsgálat, illetve megvalósíthatósági tanulmány elkészítése. A támogatást azok az önkormányzatok nyerhetik el, amelyek a már említett programokhoz olyan részletes fejlesztési koncepciót csatolnak, hogy abból egyértelmuen kiderüljön a fejlesztés szükségessége, ésszerusége. Mindennek a megtervezése, megterveztetése szakértelmet és (nem kevés) pénzt igényel. Nem valószínu, hogy bármely önkormányzat olyan tervvel rukkolna elő, amely ésszerutlen, annál kevésbé, mert a szükséges tervezői költséget három ajánlattal is alá kell támasztani és a kalkulált tervezői díjak nem léphetik túl a beruházás teljes költségének a 0,5-1 százalékát a különböző programoktól függően.
A támogatható fejlesztések közé sorolják a kiírók a csatornázást, ha a megnövekedett szennyvízmennyiséget a már meglévő vagy fejlesztés alatt álló tisztító telep befogadni képes és ahol a település lélekszáma meghaladja a kétezret. De ott sem tagadják meg a segítséget, ahol kétezernél kevesebben élnek, de a felszín alatti vizek igen sérülékenyek. Kiemelt támogatásban részesíthetők a természetközeli szennyvíztisztítási eljárások, mint például a faültetvények, a tavas, vagy a gyökérzónás megoldások.
Az önkormányzatok egyik legnagyobb gondját a hulladékok jelentik. Nem véletlen, hogy a KAC pályázat különös részletességgel taglalja e témát, lehetőséget kínálva a szelektív gyujtés megszervezésére, a hulladékkezelők lerakók, átrakó állomások építésére. Előnyt élveznek azok a települések, ahol vállalják, hogy az átrakó állomásokon összegyujtött hulladék elszállítási ideje nem több mint négy hét, de támogatják a településeken belüli tömörítő konténerek beszerzését, különös tekintettel a már említett átrakó állomásokra, ahonnan végleges és engedélyezett helyére, regionális lerakóra kerül a hulladék. Érdemes több településnek összefognia, hisz így nem csak a költségeiket csökkenthetik, kedvezőbb elbírálásban is részesülhetnek. Ha mindehhez egy meglévő lerakó rekultivációja is járul, újabb jó pontot szerezhet(nek) a pályázó(k)
Csupán néhányat említettünk a lehetőségek közül. Nem lehet azonban eléggé felhívni a figyelmet arra, hogy a bonyolult feltételek, sőt maga a nehézkes szöveg is több buktatót rejt magában. Érdemes tehát a pályázati technikákban jártas szakember segítségét igénybe venni. Amire feltétlenül ügyelni kell, hogy a pályázatokat hat azonos példányban kell benyújtani, az egyiket "eredeti" felirattal ellátva. Az egyenként is becsomagolt munkákat végül egybecsomagolva kell a címzetthez eljuttatni, kívülről ráírva: "KAC pályázat környezetvédelmi fejlesztésre".

Sárvári Márta



 

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam, 1.-2. szám * 2002. február
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.