Kor-kep

2001. KÓS KÁROLY DÍJAZOTTAI

 

Egyéni és közösségi Kós Károly díjakat is adományozott 2001. december 13-án Dr. Vonza András földmuvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az FVM dísztermében. A Kós Károly Díj Bizottság javaslatát is figyelembe véve


EGYÉNI KÓS KÁROLY
DÍJAT KAPTAK:

1. Görföl Jenő, a Szlo-vák Rádió Magyar Főszerkesztősége hírszerkesztője,

aki a szlovákiai magyar épített örökség kutatója, dokumentálója, a helyreállítások megszervezője, agitatív személyiség. Jelentős szerepe van abban, hogy a magyarság kultúrájának, történelmének emlékei megmaradnak Szlovákiában, az azokról készült tanulmányok hozzáférhetőkké válnak, újabb publikációk születnek, s megújításukra öszszefog a felnőtt lakosság és a diákság egyaránt.
Közremuködésével vonták be az egyetemistákat a honismereti munkába (pl. a selmeci temető rendbehozatala), és személyéhez fuződik a Pro Patria Honismereti Szövetség megalakítása is, amelynek az emlékhelyek felkutatásán túl a rendbehozatal is célja.


2. Lőrinczné dr. Szabó Tünde, Somogy megye főépítésze,

aki a Budapesti Muszaki Egyetem elvégzését követően a SOMOGYTERV-nél, majd 1986-tól Somogy megye főépítészeként tevékenykedik. Nevéhez fuződik a Szennai Falumúzeum tanulmánytervének elkészítése, amely példa nélküli a tekintetben, hogy megvalósulásának eredménye a Szennai Szabadtéri Gyujtemény. Jelentős szerepet vállalt a somogyi helyi építészeti értékek felmérettetésében, dokumentálásában, a helyi önkormányzatok részére készített módszertani útmutató kidolgozásában. Aktívan képviseli az általa felkarolt faluszépítő egyesületeket a Város- és Faluvédők Szövetségének Választmányában, továbbá címzetes főiskolai tanárként tapasztalatait főiskolai és egye-temi hallgatóknak adja
tovább.


3. Kokics Tibor kertépítész,

aki a Kertészeti Egyesülés vezetőjeként, 25 éven át szervezte, hangolta össze a "társult" szervezetek, városi kertészetek, vállalatok, üzemek településüzemeltetési munkáját, zöldfelület gazdálkodási tevékenységét. Öt éven át, mint gyakorló polgármester aktívan vett részt a településpolitikában, közremuködött a parlamenti nyílt napok (szakmai fórumok) szervezésében, lebonyolításában. Jelentős eredményének tekinthető a millenniumi fásítási és települési környezet szépítésben végzett tevékenysége.


4. Dr. Biernaczky Szilárd, a MUNDUS Magyar Egyetemi Kiadó ügyvezető igazgatója,

aki Kós Károly életmuvének elkötelezett híve. Jelentős sikere, hogy ez évben megrendezésre kerülhetett a nagy szakmai és sajtóvisszhangot kiváltó nemzetközi Kós Károly konferencia. Publikációinak és előadásainak fő témája építészetünk kiemelkedő alakja, tevékenységének ismertetése, a valós kép bemutatása. Kiemelkedő vállalkozása a Kós Károly muhelyét bemutató és e szép napon a kitüntetettek részére is átadásra kerülő könyv, melyet a neves publicista, Anthony Gall szerkesztett.


KÖZÖSSÉGI KÓS KÁROLY DÍJAT KAPTAK:

1. Dombrád Város Önkormányzata.
A település történelmi léptéku fejlődése a rendszerváltást követő időre tehető, hiszen az 1990-es években épül ki a településen a teljes infrastruktúra (vezetékes ivóvíz, csatorna-, gázhálózat, szilárd burkolatú utak).
Az önkormányzat szorosan együttmuködik a lakossággal a város fejlesztése, szépítése, az épített és természeti értékek megóvása érdekében. A lakosság közremuködésével készült el és került átadásra a Millenniumi Park. Számos emlékhely, állandó kiállítás jött létre, amellyel az önkormányzat a lakosság ismeretének gazdagítását, a helyi értékek nagyobb megbecsülését segítette elő.


2. "Virágzó Magyar Kertkultúráért" Alapítvány .

Az Alapítvány a "Virágzó Magyar Kertkultúráért" környezetszépítő verseny (mozgalom) szakmai háttér szervezeteként eddig közel 2000 település környezetformálásához nyújtott segítséget. Alapvető célja a kertészeti tudományos kutatási, nemesítési eredmények érvényesítése az esztétikus, vendégváró, otthonos, környezetbarát település kialakításának elősegítésében. Feladatai között szerepel az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény alkalmazásával, szakmai követelményeinek kidolgozásával kapcsolatos gyakorlati kérdések napirenden tartása, a törvény alkalmazásának elősegítése


 

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam, 1.-2. szám * 2002. február
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.