| ||
|
Európa projekt a társulás vezetésével, koordinálásával A Társulás irányításával és koordinálásával, a lengyel, a cseh és a szlovák önkormányzati szövetségek is részt vesznek az "Európa projektben". Tavaly márciusban, a budapesti nyitókonferencián fogalmazták meg a Közép-Kelet-Európai országos önkormányzati szövetségek együttműködésének megerősítését az európai kérdésekben. Hangsúlyozták, hogy fontos a folyamatos véleménycsere kialakítása, a közös állásfoglalások megfogalmazása a csatlakozó országok szövetségei között, az említett szövetségek tevékenységének összehangolása az Unió politika programjával, szoros együttműködésben a Régiók Bizottságával és a CEMR-ral. A program eredményeképpen a résztvevő önkormányzati szövetségek és tagjaik számára lehetőség nyílik arra, hogy mind az Európai Unióhoz, mind a saját nemzeti kormányaikhoz eljuttassák az uniós csatlakozási folyamatot érintő véleményüket, állásfoglalásaikat. Az említett közép-kelet európai szövetségekkel több területen dolgozunk együtt a jogharmonizációs, foglalkoztatási, regionális és információs társadalom munkabizottságokban. Minden munkabizottságban országonként két-két nemzeti tanulmány készül, amelyet a résztevők megvitatnak. A nemzeti tanulmányok alapján készülnek el a regionális tanulmányok, melyek a négy csatlakozásra váró ország szükségleteit fogalmazzák meg. Ezen tanulmányok kivonata alkotja a regionális állásfoglalást, melyet az EU illetékes szervei előtt képviselnek majd az említett országok önkormányzati szövetségei. Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam, 3. szám * 2002. március Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |