Beszámoló
a MÖSZT közgyűléséről
2002. február 18-án zajlott a Társulás közgyűlése, a Pest Megyei Önkormányzat épületében. A közgyűlés első napirendi pontjaként hallgathatták meg a jelenlévők Szombati Béla a külügyminisztériumi integrációs helyettes államtitkár előadását, Magyarország EU-csatlakozásával kapcsolatos tárgyalások menetéről. A helyettes államtitkár előadásában beszámolt arról, hogy a tárgyalási fejezetek jelentős részét mára már sikerült lezárni, és amennyiben valamennyi fejezet lezárul az idén, akkor az év végére megköthető az Unió és Magyarország közötti csatlakozási szerződés. Ez azt jelenti, hogy hazánk - a ratifikációkat követően - akár 2004-ben az EU tagja lehet. Az önkormányzatok szerepe a felkészülésben jelentős, mivel a csatlakozás egyik fontos feltétele a magyar közigazgatás EU-normáknak megfelelő átalakítása. Ennek nemzeti akcióterve hamarosan elkészül. Az EU-csatlakozás másik fontos önkormányzati vetülete a regionális igazgatás kialakítása, melynek formájára nincs uniós előírás, csupán az önkormányzatiság, mint eszme képezi az alapját. Szombati Béla végül elmondta, hogy az önkormányzatok a felkészülés során jelentős szerephez juthatnak a közvélemény felkészítése és tájékoztatása területén is.
A közgyűlés következő napirendi pontként tárgyalta a Társulás 2001. évi tevékenységéről szóló beszámolót, amelyet a tagok elfogadtak. A tavalyi gazdálkodásról szóló könyvvizsgálói jelentést szintén elfogadták a jelenlévők, azonban a költségvetéssel kapcsolatos döntést a grémium a következő közgyűlésre napolta el, és csak a 2001. évi költségvetés kiegészítéséről döntött.
Ezt követően került sor Dr. Magyar Levente beszámolójára a Társulásnak a Nemzetközi Egyeztető Fórumon való részvételéről, amelyet a jelenlévők szintén elfogadtak. Az előadó beszámolójában tájékoztatást adott a Fórum részére nyújtott Belügyminisztériumi pénztámogatás felhasználásáról, illetve vázolta a nyugat-európai támogatások Magyarországról tőlünk keletebbre tolódásának okait, illetve azt, hogy milyennek látja az önkormányzati szövetségek szerepét a nemzetközi porondon.
A tájékoztató után - utolsó napirendi pontként - került sor a Francia Megyeszövetség delegációjának fogadására. Láyer József elnök köszöntőjét követően a magyar és francia partnerek kifejezték kölcsönös elkötelezettségüket a magyarországi programok végrehajtása iránt. A francia küldöttség vezetője elmondta, hogy már korábban is vettek részt magyarországi, - főként oktatási - programokban a Francia-Magyar Kezdeményezések Társasága révén, és a programok sikerén felbuzdulva folytatni kívánják az együttműködést az önkormányzatiság fejlesztésében, és az EU-csatlakozás elősegítésében hazánk önkormányzataival. A jövőbeni együttműködés elsősorban a strukturális alapokkal kapcsolatos kérdésekkel, az önkormányzati gazdálkodással összefüggő képzéssel foglalkozik, valamint a francia és magyar megyei kórházak együttműködésének területén folyik majd.