Botrányos záróra


Február végén utoljára ülésezett a harmadik szabadon - az 1998-2002 közötti időszakra - választott Országgyűlés. Mint az a politikai vezetők nyilatkozataiból kiderült, a kormánypártiak maradéktalanul elégedettek az elvégzett munkával, az ellenzék többsége - a MIÉP-et kivéve - azonban a rendszerváltozás utáni parlament rövid történetének mélypontjaként élte meg az utóbbi négy évet. Az utolsó napok sem múltak el botrány nélkül. Az Országgyűlés hivatala - a szokásokhoz híven - számokban összegezte az elmúlt ciklust.

A négyéves parlamenti ciklus ünnepélyes lezárása helyett a finis botrányosra sikeredett az Országgyűlésben. A szocialisták február 5-én este, a státustörvénnyel kapcsolatos javaslat tárgyalásánál kivonultak az ülésről. A szocialisták állították: Orbán Viktor kormányfő lehazaárulózta őket, aki viszont nem ismerte be, hogy ő kiabálta volna be Keller László (MSZP) hozzászólása közben a minősítést. Az ellenzéki képviselő később újra szót kért, és magyarázatot várt a miniszterelnöktől. Mivel ezt nem kapta meg, az MSZP-frakció kivonult az ülésről. Az SZDSZ a teremben maradt. A parlamenti jegyzőkönyv miniszterelnöki bekiabálást nem rögzített. Az MSZP végül a február 26-ai utolsó ülésen azért vett részt, nehogy a koalíció módosíthassa a médiatörvényt. A botrányos ülés jegyzőkönyvének részletét alább közöljük.

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ma már többször beszéltünk a kedvezménytörvény végrehajtása érdekében megkötött paktumról. De azt gondolom, hogy nem eleget, hiszen ez a paktum mélyen sérti a magyar munkavállalók érdekét. (Nagy zaj. - Tirts Tamás: Hazaárulás! - Dr. Répássy Róbert: Idegengyűlölő!)
A törvényhez való viszonyunkat egyértelműen kifejeztük, amikor a szocialista frakció támogatta a kedvezménytörvényt. Ugyanakkor már a törvény elfogadásával párhuzamosan hat pontban megfogalmaztuk az aggályainkat. A kormány törvény-előkészítő munkája kritikán aluli, és ahogy közeledett
a hatálybalépés időpontja, 2002. január 1-je, úgy vált egyre sürgetőbbé, hogy tenni kell valamit. A kormánynak ez a tenni akarása átváltott kapkodásba és át nem gondolt cselekedetekbe.
A paktum időpontjának a kiválasztása sem volt véletlen. December 22-én, amikor már mindenki a karácsonyi ünnepekre készült, akkor szánta rá magát a miniszterelnök, hogy ezt a szégyenletes paktumot aláírja. Az a paktum, amit a magyar miniszterelnök aláírt a szomszédos ország miniszterelnökével, mélyen érinti, módosítja és felülírja a kedvezménytörvényt. (Tirts Tamás: Szeretnél te ilyet aláírni!)
A szomszédos országgal megkötött paktum legnagyobb vitát kiváltó része az, hogy a munkavállalási kedvezményt kiterjeszti - egyébként a törvénnyel ellentétesen - a szomszédos ország minden polgára számára (Dr. Répássy Róbert: Hány millió szerinted?), ezzel együtt a kedvezményes egészségügyi és társadalombiztosítási ellátást is biztosítja a szomszédos ország minden polgára számára. A paktumot egyeztetés nélkül kötötték meg, a munkaadók és munkavállalók véleményét senki nem kérte ki. (Dr. Répássy Róbert: Csak Kovács Lászlóét!)
Tisztelt Ház! A paktum kedvezőtlenül érinti a hazai munkavállalók helyzetét, jövedelmi viszonyait, a magyar munkaerőpiacot és az egészségügyi többletfeladatokhoz, az egészségügyi intézmények növekvő finanszírozási igényeihez nem nyújt semmiféle megoldást. (Zaj és közbekiáltások.)
A szocialista frakció országgyűlési határozati javaslatot terjesztett a Ház elé, és kérjük a jelenleg ordibáló kormánypárti képviselőket, tekintsék át az országgyűlési határozati javaslatban foglalt megoldási javaslatainkat. Azt várjuk el a miniszterelnöktől az országgyűlési határozati javaslat szerint, hogy adjon tájékoztatást az Országgyűlésnek, a magyar társadalomnak a paktum előkészületeiről, a végrehajtás körülményeiről, annak hatásáról, a munkaerő-piaci hatásokról. (Dr. Kövér László: Az előkészületekről kérdezd meg Kovács Lászlót, ott ül melletted három paddal arrébb!)
Felkérjük a külügyminisztert az országgyűlési határozati javaslatunkban arra, hogy tájékoztassa az Országgyűlést, várható-e további igény egyéb más kétoldalú nyilatkozat aláírására. (Tirts Tamás: A Hyde Parkba való ez! - Kósa Lajos: Nem Hyde - Haider! A kettő nem tévesztendő össze!)
A legfontosabb javaslatunk az, hogy a kormány kezdeményezzen új tárgyalást, ezzel egyidejűleg függessze fel az egyetértési nyilatkozat alapján indított jogalkotási folyamatot, illetve az ezzel összefüggő végrehajtást.
Az Országgyűlés az elmúlt négy évben - 1998. június 18-tól 2002. február 26-ig - 252 ülésnapot és 83 ülést tartott. Ezidő alatt 9 képviselő hunyt el, 4-en mondtak le mandátumukról, ám ennél jóval nagyobb volt a frakciók közötti mozgás: a listás képviselők közül 22-en, az egyéni választókörzetből bejutottak közül 4-en váltottak pártot.
Megváltozott a képviselőcsoportok részesedése a parlamenti mandátumokból is: míg az alakuló ülés időpontjában a Fidesz 38,34; az MSZP 34,71; az FKGP 12,44; az SZDSZ 6,22; az MDF 4,40; a MIÉP 3,63; a függetlenek pedig 0,26 százalékkal rendelkeztek, addig a ciklus végére a legnagyobb kormánypárt 37,24; a szocialisták 35,42; a kisgazdák 8,59; a szabad demokraták 6,25; az MDF 4,17; a MIÉP 3,12; a függetlenek 5,21 százalékkal bírtak.
1998. június 18. és 2002. február 26. között az Országgyűlés - elfogadott napirenddel - 247 ülésnapot és 78 ülést tartott, míg elfogadott napirend nélkül az ülésnapok és az ülések száma egyaránt 5-5 volt. A T. Ház a fenti időszakban 273 új törvényt, 191 törvénymódosítást, 394 országgyűlési határozatot, 2 politikai nyilatkozatot, összesen 860 döntést hozott. A négyéves ciklus elsőként elfogadott törvénye - 1998. június 25-én - A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló törvény volt.
Az Országgyűlés 14 politikai vitát tartott, melyek közül az elsőnek a bérek és nyugdíjak vásárlóerejének növelése és helyzete volt a témája, az utolsó pedig az országimázsról és az Országimázs Központról szólt. A parlament 23 bizottsága a négy év alatt összesen 1989 alkalommal ülésezett, s 170 esetben tartottak kihelyezett ülést.

Németh Era

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam, 3. szám * 2002. március
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.