Visszahelyezi hivatalába és 10 millió forintos nem vagyoni kártérítést fizet Grespik Lászlónak a Fővárosi Közigazgatási Hivatal, a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon tartott tárgyaláson megkötött egyezségük alapján - érkezett a hír március 22-én, valamivel délután 1 óra előtt. A hivatal felfüggesztett vezetője és a Fővárosi Közigazgatási Hivatal jogi képviselője ekként egyezett meg a bíróságon. A munkaügyi bíróság tudomásul vette az egyezségkötés tényét, és megszüntette a peres eljárást. Grespik László felperes ugyanakkor még a tárgyaláson elállt a Belügyminisztérium, mint elsőrendű alperes perbe vonásától, s mivel ezt mindkét érintett fél elfogadta, jogerőre emelkedett.
Grespiket február 22-én sújtotta hivatalvesztéssel az ellene indult eljárásban vizsgálódó fegyelmi tanács, miután megállapította, hogy a közszolgálati jogviszonyból eredő kötelezettségét vétkesen megszegte. Megállapították, hogy köztisztviselőként pártpolitikai nyilatkozatot tett a Magyar Televízió január 22-i műsorában. A munkaügyi perben Grespik azt kérte a bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül az ellene indult fegyelmi eljárásról szóló, illetve a hivatalvesztést kimondó határozatot, valamint fizessenek neki 6 millió forint nem vagyoni kártérítést, amit a pénteki tárgyaláson 10 millióra módosított. Érvelése szerint a fegyelmit elrendelő határozatnak több alaki hiányossága is volt, illetve a BM rosszul értelmezte a személyére vonatkozó törvényeket. A BM a kereset elutasítását kérte.
A hivatalvezető egyébként a tárgyaláson kijelentette, hogy március 9-étől már a miniszterelnök sem vonhatta volna vissza megbízását, ugyanis a MIÉP országos listáját nyilvántartásba vették, és onnantól kezdve a képviselők jogállásáról szóló törvény vonatkozik rá.
Az egyezség szerint a Fővárosi Közigazgatási Hivatal a nem vagyoni kártérítésen felül további 100 ezer forint perköltséget is kifizet Grespik Lászlónak, aki úgy nyilatkozott, hogy visszamegy hivatalába és folytatja munkáját. Az ellene indított eljárást pedig egy elszabott jogi köntösbe bujtatott politikai támadásnak minősítette, ami a Fidesz felső köreiből érte.
Véleménye szerint együtt tud majd dolgozni a belügyminiszterrel, hiszen munkájuk szakmai alapokon nyugszik.
Aztán délután fél 3-kor a következő hír érkezett:
Orbán Viktor miniszterelnök visszavonta Grespik László közigazgatási hivatalvezetői megbízását. Erről Könyves Krisztina, a Belügyminisztérium sajtószóvivője tájékoztatta közleményben az MTI-t. A közleménye tartalmazza, hogy miután Grespik a tárcával szembeni keresetétől elállt, és a bíróság jogerősen megszüntette a pert, így jogerőssé vált a korábbi, hivatalvesztését kimondó fegyelmi határozat. Ennek alapján Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezte a miniszterelnöknél Grespik közigazgatási hivatalvezetői megbízásának visszavonását, amit a miniszterelnök megtett. Az egyezséget megkötő jogász ellen fegyelmi eljárást, illetve hűtlen kezelés miatt büntetőeljárást kezdeményez a Fővárosi Közigazgatási Hivatal részéről Józsa Veronika megbízott hivatalvezető.
Grespik válasza nem sokat késett:
Szerinte érvénytelen a közigazgatási hivatalvezetői megbízás visszavonása, mert március 7-től - a MIÉP országos listájának nyilvántartásba vételétől - az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény vonatkozik rá. Ennek alapján, ha egy országgyűlési képviselőjelöltet nyilvántartásba vesz a választási bizottság, akkor a választás befejezéséig munkaviszonya nem szüntethető meg a munkáltató által.
Az egyezséget megkötő jogász elleni fegyelmi eljárással, illetve a hűtlen kezeléssel kapcsolatban annyit közölt, hogy a jogásznő felett a munkáltatói jogokat ő gyakorolja, ő pedig nem kezdeményez ellene fegyelmi eljárást, mert szerinte nem követett el fegyelmi vétséget.