Gyakran hallani olyan vélekedéseket, hogy a szövetségek taglétszámáról nincsenek megbízható adatok, és azt, hogy egyik szervezetnek sem áll érdekében azokat nyilvánosságra hozni. A településtípus szerint szerveződötteknél - a kisvárosi, a község/falu -, de a megyei-, illetve a megyei jogú városok szövetségeinél nehezen, de azért nyomon követhető a tagok létszáma. Ugyanakkor a Magyar Önkormányzatok Szövetségénél már csak találgatni lehet. Azt mondják, ez azért bonyolult, mert náluk nemcsak települési önkormányzat lehet tagja a szövetségnek, hanem képviselő ill. polgármester is. Mivel a szövetségek "erejének" megállapításakor a legfontosabb szempont a taglétszám, így marad a "nagyot mondás". Van olyan szövetség, amely a létszám megállapításakor a települések számát hangsúlyozza (pl. falvak, községek), és van olyan, amely az ott lakó polgárok létszámát veszi alapul (pl. városok). Ez persze nem ugyanaz, de csak a megközelítésben van különbség, a cél azonos. Hiszen a felsorolt öt érdekszövetség mindegyike azonos jogokat szeretne, és egyik sem gondolná azt, hogy neki kevesebb esélye van az érdekképviseletre, mint a MÖSZ-nek illetve a TÖOSZ-nak.
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége, már a nevében is úgy fogalmaz, mint amely országos képviseletre hivatott. Úgy is viselkedik. Van önálló folyóirata, internet portálja, nemzetközi rendezvénysorozata, tekintélye az önkormányzati képviseleti palettán, és van országgyűlési képviselő elnöke, aki egyben polgármester is. Nem vitatható, a szakmai rátermettség adott, és a politikai is... kormányzat közelében, a hatalom erejével. Minden együtt van, amit az önkormányzatok érdekképviselete megkíván...
És van másik, amelyik nevében szintén azt sugallja, - Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége - Ő az igazi. Azt mondják, képesek arra, hogy szemmel tartsák az önkormányzatok vagyonát, ha kell, képesek arra is, hogy visszapereljék azt. Mindezek felett perlik a mindenkori kormányt, utánaszámolnak a költségvetésnek, s ha híja van, nem alkusznak... Nekik is van folyóiratuk, sőt! Több mint tíz éves múltjuk is! Van országos szakértő hálózatuk, nemzetközi kapcsolatuk, és tagságuk. Igaz, a szövetség elnöke ma nem parlamenti képviselő, és nincs kormányzati hátszele....

Csy-kó

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam, 3. szám * 2002. március
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.