Lakásépítések, építési engedélyek 2001-ben


Tavaly több mint 28 ezer lakás építése fejeződött be, és mintegy 48 ezer új lakás építésére kértek engedélyt, ami 7 százalékkal több, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából.
Tavaly 155 ezer építési engedély volt érvényben, ebből 5 ezer lakás építése meghiúsult, az év végén 110 ezer lakás építése nyúlt át 2002-re, és 12 ezer volt az építési engedéllyel rendelkező, de még el nem kezdett építkezések száma. Az érvényben levő öszszes építési engedély 31 százalékát 2001-ben adták ki.
A KSH szerint az elmúlt évek tendenciája azt mutatja, hogy a lakásépítés fokozatosan a városok felé tolódik el. Tavaly a Budapesten és más városokban kiadott új lakásépítési engedélyek száma az átlagosnál jobban növekedett, 22 illetve 15 százalékkal. Míg a községekben 11 százalékkal csökkent a 2000. évi adatokhoz képest. A kiadvány szerint 1998 óta megduplázódott az év során kiadott összes új engedély száma, amelyeket a községek és a főváros közötti arányeltolódás jellemzett.
Az arányeltolódás kimutatható az országrészek között is: a kiadott új lakásépítési engedélyek 42,1 százaléka a közép-magyarországi régióba jutott, míg az észak-magyarországra csupán 5,9 százalék.
A kiadvány szerint 2001-ben a lakások 74 százalékát építtette a lakosság, és 22 százalékát különböző gazdasági vállalkozások. Önkormányzati, állami szervek beruházásában több mint 300 lakás épült tavaly, míg 2000-ben 200.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam, 3. szám * 2002. március
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.