Még mindig nincs Nemzeti Fejlesztési Terv


A tervezett 2004-es uniós csatlakozáshoz ez év végére, de legkésőbb 2003 elejére el kell juttatni Brüsszelbe a Nemzeti Fejlesztési Tervet - mondta Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója egy konferencián. A belépésre pedig a magyar társadalmat fel kell készíteni, és ennek fontos része a tervről folytatott társadalmi egyeztetés.
Ezzel szemben az NFT-nek jelenleg egyetlen fejezete publikus, amit a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium bocsátott rendelkezésre. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy a következő néhány hónapban más minisztériumok is nyilvánosságra hozzák az általuk készített fejezeteket.
Inotai szerint, ha a dokumentum legkésőbb 2003 elejéig nem jut el Brüsszelbe, akkor vagy nem, vagy csak késve juthatunk hozzá a 2004-es pénzekhez, ami nem kevesebb, mint 1,3-1,5 milliárd euró, a magyar nemzeti jövedelem 2,5 százaléka. 2005-ben kezdődik az Európai Unió 2007-2012 közötti költségvetésének a vitája. Ennek tükrében is fontosnak nevezte, hogy "ne veszélyeztessük a 2004-es csatlakozást", hogy ne nélkülünk döntsenek a következő költségvetésről. Elsősorban arra kell koncentrálni, hogy a 2004 és 2006 között rendelkezésünkre álló uniós forrásokat rögtön az elejétől a leghatékonyabban tudjuk elkölteni - hangsúlyozta.
Horváth Gyula, az MTA Regionális Kutatások Központjának főigazgatója arról beszélt, hogy a csatlakozás előtti időszak az utolsó lehetőséget kínálja, hogy elkezdődjön a decentralizáció Magyarországon, ami hatalommegosztással is jár. Megítélése szerint ez a magyar közigazgatás minőségi átalakulását is eredményezi. A tanácskozáson a magyar regionális politika európai versenyképessége négy pilléreként említette a területfejlesztési törvényt, az országos területfejlesztési koncepciót, az OECD országjelentését és a Nemzeti Fejlesztési Terv regionális fejezetét. Úgy vélte: a régiók versenyképessége érdekében újra kell gondolni a Kárpát-medencei együttműködés kérdéseit.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * tizenkettedik évfolyam, 3. szám * 2002. március
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.